Ugrás a tartalomra

Meseíró pályázatot hirdetett a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát, amelyre a világ bármely országában élő 8-15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják.

    A Tündérszó meseíró pályázat céljairól Adorján Viktor, a művelődési ház igazgatója elmondta: a magyar nyelv használatát, gyakorlatát szeretnék a fiatalok körében segíteni, valamint rá akarják irányítani a figyelmet a magyar népmesekincsre. Jelezte, hogy a mesének magyarul kell megszületnie, de előírt tematika nincsen.
    Megjegyezte: törekszenek arra, hogy a gyerekeket a népmesei motívumok használatára, újragondolására ösztönözzék. Ennek érdekében 2015-ben létrehozzák a Tündérszó weboldalt, ahol a gyerekek szintjén megfogalmazott lexikális anyaggal is segíthetik a népmesei figurák és a speciális szókincs megismerését.
    Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2005 óta hirdetnek városi és régiós szinten gyermek meseíró pályázatot Tollpihe címmel. Ennek ötéves jubileuma alkalmából hirdették meg a Tündérszó pályázatot, amelyre akkor mintegy 250 pályamű érkezett Magyarországról, Erdélyből és a Vajdaságból.
    A kezdeti nagy siker miatt az egyszeri alkalomból évenként ismétlődő pályázat lett. Tavaly már 400 mese érkezett, idén akár a fél ezret is elérhetik. A meseíró pályázat elismertségét jól jelzi, hogy a szellemi mecénások között van Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke, valamint a Magyar Írószövetség, anyagilag is támogatja a pályázatot a székesfehérvári önkormányzat és a szombathelyi Tiszta Formák Alapítvány.
    Adorján Viktor közölte, hogy 2015. március 3-ig várják a műveket, amelyek terjedelme legfeljebb 6000 karakter (három nyomtatott oldal) lehet. A bírálóbizottság neves írókból áll, akik két korcsoportban díjazzák az első három helyezettet, emellett 2-2 különdíjat is kiosztanak.
    Az ünnepélyes eredményhirdetést Székesfehérváron, az Ünnepi Könyvhét városi programjába beillesztve tartják meg.

(MTI)