Felületváltás és pályázati eredményhirdetés
Az Apertúra Magazin az ország egyik meghatározó filmtudományos szakfolyóiratának, az Apertúra. Film – Vizualitás - Elmélet című negyedéves online periodikának a testvéroldalaként alakult és kezdte meg a tevékenységét 2009 februárjában. Fennállásának 5 éves évfordulóján, 2014 februárjában nagyszabású felület- és profilváltáson ment keresztül, mely által Szeged és térsége első számú vizuális-kulturális portáljává szeretne előlépni. Ez alkalomból „Szeged- más szemmel” címmel pályázatot hirdetett, olyan rövid írásművek, fotóesszék és videóesszék készítésére, melyek az alábbi témákhoz kapcsolódtak: Szeged szobrai, Gyógyítsd meg a várost!, Miről mesélnek a terek és épületek?, Szeged szórakozóhelyei, Szeged cégérei és kirakatai.
A 2014. február 1-i határidőig beérkezett, több tucat pályaművet a Magazin szerkesztői bírálták el. Az értékelés során az egyéni és olvasmányos stílust, a kritikai látásmódot, az érvekkel alátámasztott mondandót, a képi kifejezésmód érzékenységét, illetve a szűkebb környezetünkkel kapcsolatos felelősségvállalást vettük figyelembe.
Pénzdíjas (10.000 forint) jutalomban részesültek a következő pályaművek:
Harmos Noémi Párbeszédben című jegyzete
Hunyadi Zsolt és Ruprech Judit Szegeddel játszó téli tünemény című fotóesszéje
Papp Melinda Színház egész Szeged című videoesszéje
Tasnádi Gáborné Möglépött, mint Dugonics („Vándorszobrok” Szegeden) című jegyzete
Különdíjban (könyvcsomag) részesültek a következő pályaművek:
Adorján Beáta Ébred a város című jegyzete
Hódi Nóra Klauzál tér a rohanó időben – az állandó változó című jegyzete
Vörös Pál Kocsibeálló című jegyzete
A nyertes, valamint a jól sikerült, publikálásra érdemesnek tartott pályaműveket az Apertúra Magazin megújult felületén tettük közzé.
A díjakat az Apertúra online folyóirat új tematikus számának bemutatóján adtuk át a Grand Caféban február 21-én 18.00 órai kezdettel.
Az Apertúra Magazin célja, hogy a „film, vizualitás, kritika” mottó jegyében, az Apertúra tudományos igényességét és tartalmi gazdagságát követve, de közérthető és naprakész módon reflektáljon környezetünk vizuális jelenségeire. Bár kiemelt területünk a film, a vizuális kultúra tágabb kontextusait (színházművészet, képzőművészetek, opera, tánc és mozgásművészetek, fotográfia, térművészet) és populárisabb regisztereit (internetes művészet, utcaművészet, urbánus képzőművészet, televízió, képregény, karikatúra, graffiti, street art, fotómanipuláció, vizuális és mediális szubkultúra) is igyekszünk szakszerűen, de olvasmányos stílusban értelmezni.
Az Apertúra Magazin a vizuális kultúratudomány aktív és interaktív szakmai és társadalmi diskurzusának színtereként kíván fellépni, elősegítve ezzel a megváltozott státuszú képek befogadását. A Magazin a napjainkban még kevésbé definiált és reflektált képi folyamatok rendszerezésének szükségletét elégíti ki, mely nem csak szakmai, de társadalmi szükséglet is egyben: alapvető feltétele annak, hogy megértsük a vizuális kultúra mindazon változásait, amelyek átszövik a mindennapjainkat, sőt, gyakran egészen az intim tereinkig hatolnak.
Törekszünk továbbá arra, hogy a Szegeden és Szeged környékén zajló kulturális élet eseményeit népszerűsítsük, a regionális jelenségeket bekapcsoljuk az ország kulturális vérkeringésébe. A város és a térség meghatározó kulturális intézményei mellett a kisebb szervezetek, civil közösségek és önkéntes fórumok is helyet kapnak a Magazin oldalán, tevékenységük kritikai igényű elemzésével ösztönözve a további munkájukat. Az Apertúra Magazin mértékadó szellemi iránytűként segít tájékozódni a dél-alföldi urbánus környezet gazdag és eleven kulturális világában.