Ugrás a tartalomra

Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Több mint 360 fénykép bizonyítja a magyar fotográfusok egyedi látásmódját a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon – hangsúlyozták a szervezők a tárlat hétfői megnyitó és díjkiosztó estjén.


Érdeklődők a 35. Magyar Sajtófotó pályázat kiállításán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban

MTI-fotó: Kovács Tamás

    Kőrösi Orsolya emlékeztetett, az általa vezetett Capa Központ már negyedik alkalommal ad otthont a kiállításnak. Bejelentette: a Sajtófotó pályázat szervezőivel közösen megalapítják a fotóriporteri életműdíjat, amelyet jövőre adnak át először.
    Szigeti Tamás kurátor megemlékezett a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nemrég elhunyt alapítójáról, Szalay Zoltánról, hozzátéve: a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti fotóriporter díja ettől az évtől kezdve az ő nevét viseli majd.
    Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztályának titkára kiemelte, hogy a magyar fotóriporterek emberi látásmódja jól megmutatkozik az idei anyagon keresztül is, amelyből 1992 óta minden évben katalógus is megjelenik.
    Szlukovényi Tamás, a pályázat zsűrielnöke köszöntőjében hangsúlyozta: mióta a zsebekben lapuló okostelefonokkal mindenki fotósnak érzi magát, a profi fotográfusoknak "vizuális vízözönben" kell alkotniuk és munkájukon keresztül tanítaniuk.
    Éles vagy színhelyes képet könnyű készíteni, de az igazán fontos emberséggel hozzáállni egy témához – mutatott rá a szakember.
    A kiállítást megnyitó Erdős Virág költő erre az alkalomra írt versében a fotográfusok felelősségére és a sajtószabadság fontosságára hívta fel a figyelmet.
    A május 28-ig látható tárlaton mintegy öt és fél milliárd pixel látható csaknem 170 négyzetméternyi nyomaton – mondta el Kovács Botond, Canon Magyarország marketing vezetője.
    Az idei pályázatra mintegy 234 fotográfus összesen 6259 képpel nevezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a keddtől látható több mint 360 munkát.
    Kőrösi Orsolya a megnyitón bejelentette, hogy a tervek szerint a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot kezelheti a magyarországi Robert Capa-képek gyűjteményét. Hozzátette, hogy a gyűjtemény felhasználásával a világ első állandó Robert Capa-kiállítását tervezik kialakítani. Az állandó tárlat 2018-ra nyílhat meg a Nagymező utcai intézményben.  (MTI)