Ugrás a tartalomra

A magyar kultúra napja – A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.

    A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve biztosít lehetőséget a nemzeti ereklyének számító iratok megtekintésére - közölte Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke az esemény hétfői sajtótájékoztatóján.
    Mint mondta, pénteken elsősorban a megyében működő középiskolák diákjainak - előzetes regisztrációt követően - lesz lehetősége arra, hogy csoportosan megtekinthessék a megyeházán kiállított kéziratokat. Emellett a Jósa András Múzeum és a megyei levéltár jóvoltából más kiállítási tárgyak is láthatók lesznek, valamint napi három alkalommal Karádi Zsolt irodalomtörténész tárlatvezetésével tudhatnak meg többet az érdeklődő diákok Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc, valamint a Himnusz szövegének és zenéjének kapcsolatáról.
    Szombaton bárki előtt nyitva áll a tárlatnak otthont adó megyeháza nagyterme, délután pedig a hagyományos megyei ünnepséget rendezik meg ünnepi beszédekkel és koszorúzással. Seszták Oszkár megjegyezte, hogy az Országos Széchényi Könyvtáron kívül eddig mindössze négy helyen lehetett megnézni ezeket az értékes kéziratokat, amelyeknek kölcsönzését évente egyszer biztosítja a könyvtár.
    A magyar kultúra napjának megyei rendezvénysorozata vasárnap a szatmárcsekei református templomban folytatódik. Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdetnek a református és görög katolikus egyházak képviselői, az idei ünnepi beszédet Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész mondja el. Az eseményen átadják a Kölcsey-díjat: a Kölcsey Társaság által 1995-ben alapított elismerést a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.
    A ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét a helyi református temetőben.
    A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy - a kézirat tanúsága szerint - Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. (MTI)