Ugrás a tartalomra

A magyar irodalommal ismerkedtek külföldi kiadók

A magyar irodalommal, a fordítás-támogatási rendszerrel, kiadókkal, szerzőkkel és fordítókkal ismerkedhettek meg nemzetközi könyvkiadók képviselői a Balassi Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Fordítástámogatási Iroda által szervezett Fellowship elnevezésű négy napos programon, amelynek zárónapját hétfőn este tartották Budapesten.

    A Balassi Intézet Publishing Hungary programja és a PIM - Fordítástámogatási Iroda 2014-ben rendezte meg először a Fellowship Programot kanadai, holland, ausztrál, tajvani, kínai, amerikai, francia, svéd és török kiadók részvételével - idézte fel Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
    Elmondta: idén kilenc szervezet képviselője vett részt a programon, köztük Franciaország legnagyobb kiadója az Éditions Feuilles, Németországból a Carl Hanser Verlag, de svéd, holland, brit, norvég, orosz és román kiadók képviselői is meghívást kaptak az eseményre.
    "Idén a cél az volt, hogy a kisebb kiadók mellett meggyőzzük a jelentősebb kiadókat is arról, hogy érdemes magyar irodalmat publikálni" - hangsúlyozta Hammerstein Judit.
    A programok között Török András szerző művelődéstörténeti vezetést tartott a kiadók képviselőinek Budapest turisztikai helyszínein, Nádas Ádám a magyar nyelvről tartott előadást, a kulturális programok keretében pedig a résztvevők meglátogathatták a Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij, valamint a Capa Központ Jelentés című kiállításait. Mindezeken felül a négy nap során a kisebb kiadók, mint az Európa, a Kalligram, az Orpheusz, a Széphalom Könyvműhely, a Scolar vagy a Magyar Napló is bemutatkozhatott a nemzetközi közönségnek.
    A hétfői zárónapon olyan nagyobb kiadókat kerestek fel a résztvevők, mint a Kossuth vagy a Libri, a Magvetőnél pedig a kiadó tevékenysége mellett Totth Benedek Margó-díjas szerzővel, Tóth Krisztinával, Babiczky Tiborral és Horváth Viktorral is megismerkedhettek a látogatók.
    "Azt reméljük, hogy ennek a programnak a nyomán további magyar irodalmi művek kiadási jogát sikerül értékesíteni külföldön" - hangsúlyozta a főigazgató.
    Hammerstein Judit felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézet Publishing Hungary programja a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával immár negyedik éve működik, célja, hogy a magyar szép- és tényirodalmat, elsősorban a nemzetközi könyvvásárokon való részvételen keresztül népszerűsítse.
    A Publishing Hungary alprogramja a tavaly indult Fellowship Program, amely arra szolgál, hogy a külföldi kiadók képviselői személyes tapasztalataikon és élményeiken keresztül helyben ismerjék meg a magyar irodalmat, a magyar kiadói világot, a fordítás-támogatási rendszert, valamint a magyar kultúrát és a fővárost is. (MTI)