Ugrás a tartalomra

Lélek-Jelen-Lét: a Magyar Művészeti Akadémia gyűjteményei Pekingben

 

Lélek-Jelen-Lét

A Magyar Művészeti Akadémia gyűjteményei Pekingben

Pekingben, a Today Art Museumban mutatkozik be nagyszabású kiállítással a Magyar Művészeti Akadémia. A képzőművészeti, ipar- és tervezőművészeti, valamint népművészeti alkotásokat is felvonultató tárlat 2018. május 14-től június 10-éig tart. Egy évvel ezelőtt Budapesten, a Pesti Vigadóban fogadtuk testvérintézményünk, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (CNAA) festmény- és kalligráfiakiállítását. Most – eleget téve a kínai fél meghívásának – viszonzásul a főváros ismert kortárs kiállítóhelyén mutatkozhat be a magyar alkotóművészet, az MMA kiállítása az elmúlt évek jelentős munkáiból válogat.

A kiállítás kurátorai Barabás Márton – képzőművészet, és Sára Ernő – ipar- és tervezőművészet, akikkel egy magyar delegáció is elutazik Kínába. A kiállítást Mr. Lian Ji, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke és az MMA elnökségének képviseletében Farkas Ádám – aki maga is a kiállítók között szerepel – nyitja meg május 14-én. Mellettük Mr. Gao Peng, a pekingi Today Art Museum kurátora mond köszöntőt. A megnyitó ünnepség után egy közös workshopot tartanak, amelyen a CNAA tagjai, valamint az MMA tagjai közül Benkő ImreOrosz Istvánés Sipos János tartanak előadást.
További részletek: MMA