Sajtótájékoztatón jelentette be E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Bosznai Tibor, a Hadik Kávéház művészeti vezetője, hogy októberben a PIM és a Hadik együtt ünnepli Karinthy Frigyest, és ebből az apropóból közös programokat szerveznek.
Köztudott, hogy a Hadik volt az író egyik törzshelye, ahol feleségével, Böhm Arankával, Kosztolányival és más nyugatos költőkkel, írókkal gyűltek össze víg baráti estéken, napközben pedig kávé mellett jegyzetelt, írta műveit a Bartók Béla úti kávéházban.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban idén Számadás a tálentomról címmel nyílt Karinthy Frigyes-emlékkiállítás, mely december 31-ig tekinthető meg. Ahogy a sajtótájékoztatón E. Csorba Csilla mondta, nagyon jó az együttműködés az író egykori törzshelye és a kiállításnak helyet adó Irodalmi Múzeum között. A Hadikban valóban Karinthy alakja volt a legmeghatározóbb, a kiállítás bemutatja sokoldalúságát, tárgyai szó szerint körüljárhatók, ahogy a híres író is állandóan körüljárta és figyelte önmagát, és ehhez inspiráló közeget nyújtott neki a kávéház.
Karinthy-relikviák, iskolai tárgyai, kéziratai tekinthetők meg az interaktív kiállításon, sőt, korabeli hangfelvételről meghallgatható, ahogy az író magyar nótát dalol. Bosznai Tibor szerint a Hadik mindig is együttműködött másokkal, és az irodalmi estek, könyvbemutatók mellett kiemelte az immár hároméves Hadik Irodalmi Szalont, melynek háziasszonya Juhász Anna, Juhász Ferenc lánya. A kávéház művészeti vezetője büszkén említette a régi recept alapján készített Karinthy-szeletet, mely október 30-án ismét felkerül a kávéház étlapjára. Ugyanezen a napon este különleges szubjektív tárlatnézést szerveznek Karinthy Mártonnal a PIM-ben.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy október folyamán a Facebook közösségi portálon nyomon követhetők a PIM és a Hadik közös programjai, valamint olvashatók az író humoros írásai.
Az októberi rendezvényeken mind a Hadikban, mind a PIM-ben igénybe vehetők különböző kedvezmények. 24-én a Hadik Irodalmi Szalon vendége E. Csorba Csilla lesz, zárásként 30-án kerül sor a PIM Esti Full Extra című, egész estés rendezvényre, és ekkor tartják a nagy Karinthy-kvíz nyereménysorsolását is. A vetélkedő szelvénye mind a két helyszínen kitölthető, a szerencsés nyertes jutalma egy négyszemélyes vacsora a Hadikban, illetve könyvcsomag és éves belépő a PIM-be.