Ugrás a tartalomra

József Attila Eszmélete közhelyes – egy filozófus szerint

„[E]lhibázott értelmezői stratégia az Eszméletet filozófiai versként olvasni, és abban explicit filozófiai tartalmakat keresni. Ha így teszünk, azt találjuk: közhelyes és/vagy inkonzisztens, amit József Attila ír.” – állítja Tőzsér János filozófus József Attila verséről az Élet és Irodalom 2016. 45. számában.

A későbbi lapszámokban számos kortárs költő és irodalmár a vers védelmére kelt, többek között Marno János és Tverdota György is.

A vitát kirobbantó filozófussal a Magyar Nemzet Online készített interjút, aki a lap kérdésére elárulta, „hogy egy filozófiai költeménynek, ha nem is filozófiai kérdések megéneklése a célja, valamilyen koherens filozófiai víziót kell tartalmaznia”. Tőzsér János hangsúlyozta, hogy nem esztétikai szempontokat alkalmazott a vers megítélésénél. „A magyar filozófiai líra egyik legnagyobb alkotásának tekintik: a filozófiában pedig gondolatok vannak, és nem hangulatok. Nekem nem tűnik úgy, hogy ez a vers kizárólag hangulatokat kívánna megjeleníteni: inkább a valóságról szóló metaforákkal találkozhatunk. József Attila hosszú ideig írta, összegző jellegűnek szánta, és sehol nem jelezte, hogy szándékosan ellentmondásokat kívánna közölni.” – olvashatjuk az interjú további részében.

A teljes beszélgetés itt érhető el.