Ugrás a tartalomra

A gyulai vár 450 évvel ezelőtti ostromát idézik meg a hétvégén

A gyulai vár 450 évvel ezelőtti ostromát idézik meg hagyományőrző csapatok bevonásával a hétvégén a gyulai Végvári estéken.

    Görgényi Ernő polgármester a háromnapos, ingyenes fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy egyedülálló élményben lesz része annak, aki a hétvégén kilátogat a gyulai várhoz, ahol tizennégy hagyományőrző csoport korabeli ruházatban és fegyverekkel szimulálja a vár 1566-os elestét és 1685-ös visszafoglalását.
    A polgármester emlékeztetett arra, hogy Szigetvár ostroma is 1566-ban volt, ezért meghívták a szigetvári városvezetőket a gyulai fesztiválra. A kerek évforduló alkalmából emléktáblát állítanak a végvári hősök tiszteletére, Kiss László gyulai művész domborművét péntek este leplezik le - tette hozzá Görgényi Ernő.
    Kónya István alpolgármester felidézte, hogy amikor a kormány Zrínyi-emlékévet hirdetett, ők Gyulán Kerecsényi-emlékévet indítottak Kerecsényi László várvédő tiszteletére. Az év során ismeretterjesztő előadásokat, történészkonferenciát és kétfordulós történelmi vetélkedőt szerveztek, utóbbinak az eredményhirdetése e hét végén lesz.
    Hozzátette, hogy szeptember 2-án a kilenchetes ostrom után elesett vár feladására egy ünnepi testületi üléssel és egy szentmisével emlékeznek.
    Csikány Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Végvári esték történész szaktanácsadója elmondta, hogy elsősorban Zrínyi Miklós szigetvári hős önfeláldozása ismert az emberek számára, Kerecsényi László várkapitányról kevesebb szó esik, "pedig az ő tette sem volt kisebb Zrínyiénél".
    Magyarország legjobb hagyományőrző csoportjai és egy szlovák csapat idézi meg a török korszakot, mutatja be az egyenruhákat, a fegyverzetet és a harcászatot - húzta alá.
    Katona Katalin, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeumok Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy ötödik alkalommal rendezik meg a hagyományőrző fesztivált, amelyen az érdeklődők a harcászati és fegyvernemi bemutatók mellett korabeli teákat és édességeket is kóstolhatnak, középkori zenét hallgathatnak, a gyerekeket pedig korabeli mesékkel és alkotóházzal várják a rendezvényen.
    Esténként a könnyűzene jut szerephez, pénteken a Hooligans, szombaton Rúzsa Magdi lép fel, vasárnap pedig a gyulai születésű Hevesi Tamás ad különleges koncertet a Váci Szimfonikus Zenekarral - tette hozzá Katona Katalin. (MTI)