Ugrás a tartalomra

Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal: Kovács Kati, ByeAlex, Walkó Csaba az esélyekről

 Kovács Kati Gájer Bálintnak, ByeAlex Ívnek, Walkó Csaba a Passednek szurkol A Dal szombati döntőjében. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének egykori zsűritagjai az MTI-nek véleményezték A Dal 2015-öt.

    A Kossuth-díjas előadóművész, dalszövegíró Kovács Kati tavaly volt A Dal zsűritagja. A népszerű énekesnő a nyolcas döntő résztvevői közül Gájer Bálintról van a legjobb véleménnyel: úgy látja, a That's How It Goes című dal és a hozzá kapcsolódó produkció nagyon jól kidolgozott és szívesen látná a májusi bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon.
    "Számomra mindig szimpatikusak voltak azok a dalok, amelyek kicsit kilógnak a sorból. Annak idején én is több ilyen számot énekeltem a Táncdalfesztiválokon, az Add már, uram, az esőt! vagy a Nem leszek a játékszered egyaránt egyfajta rockspirituálé volt, egyik sem volt tipikus táncdal" - fűzte hozzá Kovács Kati.
    Mint kifejtette, Gájer Bálint produkciója attól különleges, hogy van benne tánc, mozgás és elegancia. Az énekesnő megjegyezte, hogy a szving nem igazán az ő világa, de Gájer Bálint Michael Bubléra emlékeztető profizmusa, a nagyszerű zene nagyon meggyőző.
    "Szerintem legalább tíz előadót ki lehetne küldeni Bécsbe, a döntő nyolc versenyzője közül bárki nyer, megérdemli. Bár a végén a közönség dönt, úgy láttam, a zsűri véleménye befolyásolja a nézőket. A Dal 2015 több fordulóját a helyszínen követtem végig, és lenyűgözőnek találom a háttérvetítéseket, a hangminőséget, ezek a televízión keresztül nem teljesen tudnak átjönni" - fogalmazott Kovács Kati az MTI-nek.
    Arra a felvetésre, nem baj-e, hogy A Dal döntőjébe ezúttal csak egy magyar nyelvű szám (Wolf Katitól a Ne engedj el!) jutott be, Kovács Kati úgy vélte: nem lenne rossz, ha minden dalnak elhangzana magyar nyelvű változata is. "Magyarul énekelni sokkal nehezebb, mint angolul, ha mindkét verziót hallanánk, kiderülne, két különböző számról van szó".
    A manapság is rendszeresen koncertező előadóművész kitért a zsűrire is. Mint mondta, Pierrot "egyetemi tanári szinten, kizárólag szakmai szempontok szerint kritizál, és bár néha keményen fogalmaz, ez nagyon kellett, mert erre eddig nem volt példa A Dalban".
    ByeAlex 2013-ban megnyerte A Dalt, majd Malmőben a 10. lett Magyarország képviseletében az Eurovíziós Dalfesztiválon, tavaly ő volt a magyar verseny digitális kommentátora. Az MTI-nek elmondta, hogy idén elsősorban közeli barátai miatt nézi A Dalt, szurkolt Dallos Boginak, Péter Barbarának, Tóth G. Zoltánnak (ő írta e két énekesnő számát), valamint Ívnek, azaz Katona-Zsombori Évának; utóbbi Fire című dalával bejutott a február 28-i nyolcas döntőbe.
    "Ívnek szorítok a fináléban, de nehéz megjósolni, mi lesz, hogy fog alakulni a verseny. Az ő dala nem annyira közönségbarát, bár a zsűri kedveli, így akár a végső négyesbe is bekerülhet. Amúgy én jónak tartom, hogy a végén a nézők döntik el, ki utazzon az Eurovízióra, mert a dalfesztivál éppen arról szól, hogy az előadók szórakoztassák a nézőket. Nekem a magyar verseny is jobban tetszene, ha szinte végig a közönség döntene a továbbjutókról. A zsűri, a szakma inkább arra jó, hogy elmondja a véleményét" - fejtette ki ByeAlex.
    A zenész szerint A Dal 2015-öt végül Csemer Boglárka Boggie fogja megnyerni Wars For Nothing című számával. Hozzátette: Boggie erőssége az, hogy száz százalékos biztonsággal tudja hozni a magas színvonalat, és van ereje a színpadképének is.
    "A Wars For Nothing szövege szerintem nem annyira erős, viszont van aktualitása, a dallam szerkezetét pedig az egyik legerősebbnek érzem a mezőnyben" - szögezte le ByeAlex, aki Boggie és Ív mellett legszívesebben a Passedet (Mesmerize) és a Spoont (Keep Marching On) látná a legjobb 4-ben.
    Szerinte ezek az előadók azok, akik pozitív országképet mutatnának Bécsben, hiszen kellemes külsejű, fiatal, tehetséges zenészek, modern dalokkal. "A Passed énekesét, Nizalowski Dórit sokan bántják, mert bizonytalanul énekel, de szerintem ebbe bele lehet rázódni, kezdetben én sem álltam erős lábakon a Kedvesem éneklésében, de a végére egész jól belejöttem, és mára teljesen eltűnt belőlem ez a fajta lámpaláz".
    Az énekes most egy négy-ötszámos anyagon dolgozik; mint mondta, szeretne egy kicsit egységesebb képet kialakítani. "Új dalaim kicsit sötétebbek, költőibbek, egyben rockosabb hangszerelésűek lesznek. A Fekete című szám már elérhető a neten".
    Walkó Csaba a Compact Disco tagjaként, a Sound of Our Hearts című számmal 2012-ben megnyerte A Dal első évadát. A bakui eurovíziós versenyen a zenekar bejutott a döntőbe és ott a 24. helyen végzett. A frontember 2013-ban tagja volt A Dal zsűrijének.
    "Követem az idei magyar verseny eseményeit, és kicsit vegyesek az érzéseim, de azért találni jó dalt. Ezek közül az ízlésemnek leginkább a Passed Mesmerize című dala felel meg, ezt érzem a legőszintébbnek és a legizgalmasabb hangszerelésűnek. Talán egy-két év tapasztalat nem ártana nekik, mert még nagyon fiatalok, az énekest azonban ne bántsuk: emlékszem, amikor azon a színpadon álltam, én is nagyon izgultam és nem énekeltem túl jól. A Passednek van jövője a magyar zenei életben" - hangsúlyozta Walkó Csaba.
    A Compact Disco énekese Csemer Boggie dalát is szereti. Hozzátette: ami a Wars For Nothing szövegét illeti, nyilván nehéz ebben a témában egyedit alkotni, de a dal megállná Bécsben a helyét. Ami a másik döntős zenekart, a Spoont illeti, Walkó Csaba szerint jó a daluk, de nem feltétlenül működne az Eurovízión. Dicsérte Wolf Katit, Szabó Ádámot és Gájer Bálintot is - bár az utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy a szving nem igazán működik a dalfesztiválon.
    Walkó Csaba elmondta, hogy zenekara mostanában magyar nyelvű dalokat készít, és áprilisban lép fel először új műsorával.

(MTI)