Ugrás a tartalomra

Egy bukaresti aukciósház eladásra kínál két erdélyi magyar történelmi kastélyt

A bukaresti Artmark aukciós ház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki (Dumbravioara) Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai (Paclisa) Pogány-kastélyt.

    Az aukciósház – a honlapján közölt tájékoztatás szerint – szerdán mutatja be Bukarestben a történelmi épületek értékesítésére létrehozott üzletágát, amelynek kínálatában a két erdélyi kastély mellett más, a román kulturális örökség részét képező ingatlanok is szerepelnek.
    Mint az aukciós ház illetékese az MTI-vel közölte, a kastélyokat nem a képzőművészeti alkotások esetében megszokott árverésen szeretnék értékesíteni, hanem a potenciális vásárlóktól várnak vételi ajánlatot. A kiindulási ár a Teleki-kastélyt esetében 450 ezer euró (140 millió forint), a Pogány-kastély esetében pedig félmillió euró (155 millió forint). Az Artmark illetékese közölte, hogy az eddigi visszajelzések alapján bizakodóan tekintenek az új üzletágra és több erdélyi történelmi épületről is tárgyalásokat folytatnak az ingatlanok tulajdonosaival.
    A Krónika című napilap hétfői számában felidézte, hogy a Marosvásárhelytől 12 kilométerre északra fekvő sáromberki Teleki-kastélyt 1769-ben kezdték építeni, a munkálatok több mint fél évszázadig tartottak. A kommunista rendszerben államosított ingatlant 2005-ben szolgáltatta vissza az állam a Teleki családnak. Az 5050 négyzetméteres beépített területű ingatlanban – melyhez 1,5 hektáros telek tartozik – mezőgazdasági szakközépiskola működik.
    A Kanadában élő tulajdonos, Teleki Samu a lapnak elmondta, néhány évvel ezelőtt hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, de azóta belátta, hogy az épület egykori pompájának a visszaállításához tőkeerős befektetőre van szükség. Az 1750 lakosú Sáromberkén a magyar lakosság aránya 84 százalékos.
    A Retyezát-hegység lábainál fekvő poklisai Pogány-kastélyt a 19. század elején építették. Az impozáns épülethez 18 hektáros védett park tartozik. A román lakosságú falu kastélyában az államosítás után szellemi fogyatékos gyermekek intézete működött.
    A bukaresti Artmark aukciós ház – saját közlése szerint - 2014-ben 78 százalékos részesedéssel rendelkezett a romániai műkincspiacon.

(MTI)