Ugrás a tartalomra

Csók150 – Bemutatták az emlékérmét

Emlékérmet bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Csók István születésének 150. évfordulójára. Az érme 10 ezer forintos ezüst és 2000 forintos színesfém változatban jelent meg.

    Az emlékérmet pénteken mutatta be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke a Várkert Bazár Testőrpalotájában, a Csók - A derűs élet festője című kiállításon.
    L. Simon László beszédében kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank az érmekibocsátással nemcsak a magyar kultúra ügyét szolgálja, de a magyar nemzeti identitás erősítéséhez is hozzájárul.
    Az emlékévről megjegyezte: "ez a 150. évforduló az utóbbi években kevésbé a művészettörténet fókuszában lévő, igen nagy életműre hívja föl a figyelmet, hiszen Csók István olyan új színt tudott felmutatni a magyar képzőművészetben, amelynek néhány fontos momentumát a Várbazárban két héttel ezelőtt megnyílt kiállítás is igazolja".
    Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az emlékév keretében a közelmúltban avatták fel a festő szobrát cecei szülőháza mellett, amelynek két héttel ezelőtt megkezdődött a felújítása is. Ide kerül majd vissza a munkák befejeztével az életművet bemutató kiállítás.
    Gerhardt Ferenc a művész munkásságát méltatva úgy fogalmazott: Csók István remekműveket alkotott, stílust és filozófiát vitt a vászonra, sajátos ízt adott a már előtte sokak által feldogozott régi témáknak. "Semmilyen izmusnak nem vált a követőjévé és épp ezért soha nem lesz idejétmúlt, soha nem megy ki a divatból" - vélekedett az MNB alelnöke.
    A pénteken kibocsátott érme előlapján Csók István A tavasz ébredése című festményének egy részlete látható, az érme tetején három vízszintes sorban az értékjelzés, a "forint" és a "Magyarország" felirat olvasható. Jobb alsó szélén a 2015-ös verési évszám és a "Bp." verdejel látható. A hátlapon a művész önarcképe szerepel, amely a Műteremsarok című festmény részletének tükörképe, a bal oldalán pedig a művész neve és az 1865 és az 1961 évszámok olvashatók.
    Az érmeket Fritz Mihály szobrászművész tervezte.
    Tavaly óta minden nemesfémből készült emlékérmet olcsóbb alapanyagú, színesfém változatban is elkészít az MNB, így a 10 ezer forint névértékű ezüst érmét a kibocsátástól számított három hónapig, a 2000 forint névértékű színesfém változatot pedig a készlet erejéig lehet megvásárolni.

(MTI)

 

MTI-fotó: Szigetváry Zsolt