Ugrás a tartalomra

Az egyik legkiválóbb magyar novellista volt

Oláh János a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb novellistája és kitűnő költő volt – hangsúlyozta az MTI-nek Kovács István író, költő, történész és polonista, a hétfő hajnalban életének 74. évében elhunyt József Attila- és Babérkoszorú-díjas szerző pályatársa.

    Az Oláh Jánoshoz hasonlóan a Kilencek költői csoport tagjaként indult Kovács István hozzáfűzte: Oláh János saját irodalmi munkássága rovására végzett hatalmas jelentőségű irodalomszervezői munkát, a Magyar Napló főszerkesztőjeként nem csupán a folyóiratot mentette meg és emelte kitűnő színvonalra, de könyvkiadót is alapított mellé.
    "Szívügyének érezte, hogy életben tartsa a két háború közötti magyar irodalom népi vonulatának hagyományát" – fogalmazott. Kiemelte: olyan fontos fiatal szerzők nevelkedtek Oláh János "holdudvarában", mint például a remek prózaíró Csender Levente.
    Kovács István elmondta azt is, hogy csütörtök este járt utoljára Oláh Jánosnál, akinek frissen jelent meg verseiből egy válogatáskötet lengyel nyelven. "Az utolsó pillanatig őrizte tiszta gondolkodását, fényes szellem volt" – hangsúlyozta a pályatárs.
    Csontos János író, költő és filmrendező, Oláh János korábbi szerkesztőtársa az MTI-nek hangsúlyozta: a Közel és a Visszatérés címen megjelent regényekkel Oláh János íróként a modern és a posztmodern próza közötti átmenet egyik élharcosa volt. Az eredetileg egységes önéletrajzi mű kettéválasztása kiadói döntés volt, a két kötet egybedolgozott változata 2014-ben jelent meg Közel címmel.
    "Ez az elhallgatott, félig-meddig eltagadott regény egy másféle megoldást mutatott a magyar próza megújítására, mint amit az ünnepelt pályatársak kínáltak" – jegyezte meg Csontos János, aki egyetemi szakdolgozatát a Kilencekről írta Együtt és külön címmel, ami később önálló kötetként is megjelent 1990-ben. Az interjúkötethez kapcsolódva csaknem két évtizeddel később, 2009-ben dokumentumfilmet is készített a Kilencekről Novák Lajos közreműködésével.
    "Oláh János bevallottan a népi irodalom 21. századi folytatásának a lehetőségeit kereste, de ennél sokkal tágabb volt a szemhatára, és számos más esztétikát követő írót és költőt indított el a pályán" – fogalmazott a szerző, aki kitért arra is: a hétfőn elhunyt irodalmár volt a névadója a Kilencek 1969-ben megjelent, Elérhetetlen föld című bemutatkozó antológiájának.  (MTI)