Vincze Nóra Veronika

Estére köréd szűkül a tér

2026. február. 13. - 13:36

Vincze Nóra Veronika 1996-ban született Budapesten. Diplomáját Hongkongban szerezte meg New Media Art szakon, jelenleg Budapesten él. Verseit közölte a Műút, novellái megjelentek a GABO kiadó Az év magyar science fiction és fantasynovellái sorozat 2022-es és 2025-ös válogatásaiban. 2025-ben a Starbucks Kávéköltők pályázatának egyik döntőse volt, illetve elnyerte a Gödöllői Irodalmi Díj Könyvtár különdíját.

Délibábszínház

Reggeleink túlérett húsa
bevonzza a muslicákat a falak közé,
pedig nincs mit enniük.
Üvegház a nappaliban.
Lemegy a nap, szellőztetünk. Kereszthuzat.
Nem kapcsolunk villanyt, nehogy kintről
lássanak minket.
Jön a lehűlés. Alig libben a függöny. A szoba
ellenkező oldalán állunk, te az ajtónál,
én az ablaknál. Nézek oda,
ahol a szemednek van helye. Nem tudhatom,
te mit figyelsz. Mégis követem
gondolatod mozgáspályáját.

Kimész, azt mondod, sétálni.
Megpuhult a barack a konyhapulton,
nyomogatom. Nedves héja
körmöm alá szorul.
A hálóba beszűrődik a csatornaszag.
Organza függöny mögül követem az árnyékodat,
szúnyog pattog az ablakon közöttünk.
Elképzelem nyakad melegét. Hallom
véred zúgását. Tudom,
hova lehetne szúrni.
Lecsapom a vérszívót.

Odakint a templom előtt locsolnak.
Estére köréd szűkül a tér,
áttetszik rajtad az alkony sűrűje.
A narancssárga lámpafény dómján
kívül állsz meg, a pad mellett.
Belefagysz a látképbe. Háttal állsz.
Vagy szemben.
Halovány körvonalad tapad rád, mint só
nyers halra.
Gondolataid kikristályosodnak,
súrlódó szemcsék
az éjcsend érdes peremén.

Azt hiszem, ismét ismerlek,
leheleted újra tenger,
fülkagylómat mossa.
Kutyák öblös csaholása.
A hullámok visszahúzódnak.
A szomszéd macskát pár hónapja
elgázolták. Most újra átsurran az úttesten.
Közelgő motor zúgása,
a fény is szökik az aszfaltról,
billenőpont,
kitárom az ablakot,
a slag bekúszik
nyakam köré kígyózik
te elindulsz felém.

Házi fosszília, XX-XXI. század, Antropocén kor

Nagyapám megint a lovakkal álmodik.
Nagyanyám belisztezi kezét, de úgysem hagy
senkit ragaszkodni.
Csontvázaik sosem érintették egymást.
Megint a karaj. Bekapcsolják az elszívót,
végre valami kitölti a nyárzaj szaporodó üregeit.
Nagyapám nyaka görcsöl, kobaltkék lavorban
mossa lábfejét. Este talán újra
egy szobában alszanak.
Nagyanyám könyörület-kirakata
a csak derékig felhúzott takaró.

II.

Körfolyosó rétegekben tapadunk egymásra.
Szétcsúszó évgyűrűk. Plafonpucolás
krumplihámozóval. Inkább a lehullott vakolatot
szopogatjuk. Sül a hús, forró olaj köpköd;
megszokta, csak akkor figyelnek rá.
Habzsolunk. Nem hagyjuk, hogy kihűljön.
A visszatartás varasodik a szájpadlásainkon.
Megrémít a bordazugod. A csontvelőm
tojáshab, gyengéd kezek között is összetörik.
A liftakna alját behintjük termőfölddel.

Beágyazódunk a közös üledékbe.
Ugyanarra a kapucsengőre hallgatunk.