Elmenekül a szó az értelemből
Segélykiáltás
Baljós üzenet az asztalon.
Whiskytől ázik a papír – ilyenkor
elmenekül a szó az értelemből,
csatákat vívnak a legnagyobb vadak.
Félek – az igazság mindig
tagadva tűr, s újabb eszméket
szül a rothadás.
Jobb volna visszatérni Adyhoz,
ódát szavalni, félrecsúszott
nyakkendőkben jajveszékelni,
idézni mindent: mi élt és éltetett –
elmerülni a költészetben.
Átvinni mindent, a lelket és a húst,
át, a túlsó partra – az volna jó.
De lám – nincs esély, hogy halmazba
gyűjthessük a valódi könnyeket.
Az átkozott csend betemet mindent,
amott a kipréselt várfalak...
Átázott papír az asztalon – ferdül a szó.
Most kinek fogom újra, de igazán,
megírni önmagam?
A boldogtalanok szépsége
Hajtű-fonálból van az ég
megrepedezett alsó része.
Kettétört valami a hitben,
amikor rátaláltak az emberek
a Földre – látni a hűvös
arcokat.
Visszatükrözi a hold a múltat:
emberek tekerik vissza az
óramánust – szépségért
ölel a puszta látvány,
emberek futkosnak
a képkeret között,
hozzáláncolták az álmokat.
Ezek az emberek mindent leírtak
már előttünk, ismerték
a boldogságot – nekünk már
csak egy feladat maradt idelent,
hiába térünk vissza az időkön
túlra, meg kell értenünk:
hol a halál fedőköve áll,
ott élettel végződni nem lehet.