Kosztolányi a filmvásznon

2024. március 25-én a Pannon Egyetem Humántudományi Karának beszélgetősorozata, a havi rendszerességű Pannon Kultúrklub első idei eseményén Arany Zsuzsanna irodalomtörténész, a veszprémi Sziveri Intézet vezetője beszélgetett meghívott vendégeivel, Korda Eszter irodalomtörténész-médiatanárral és Muszatics Péter filmtörténész-fesztiválkurátorral Kosztolányi Dezső és a film kapcsolatáról.

„Kosztolányi a filmvásznon” – ezt a címet adták a szervezők a bejátszásokkal színesített estének. A három beszélgetőtárs egy-egy szempontrendszer képviseletében szólalt meg a másfél órás rendezvényen. Arany Zsuzsanna az író életrajzi adataira és szimbólumaira utaló jeleket kereste, Korda Eszter a filmesztéta felkészültségével elemezett, Muszatics Péter pedig filmtörténeti összefüggésekre hívta fel a figyelmet. A beszélgetés azért is volt nagyon tanulságos, mert a három szakember a saját tudásmorzsáit dobta be a közösbe, és így olyan összefüggésekre derült fény, amelyeket így nem mondtak még ki sehol.

Muszatics Péter, Korda Eszter és Arany Zsuzsanna

A Kosztolányi-epika, legyen az regény vagy novella, nemcsak irodalmi formájában népszerű, hanem a mozgókép médiuma is különösen kíváncsi rá. Nagyjátékfilmként három regénye készült el a Kádár-kori konszolidáció idején. Az Édes Anna 1958-ban, a Pacsirta 1963-ban, míg az Aranysárkány 1966-ban – utóbbi immár színes, és nem fekete-fehér – lépett be a moziba, amelyek a dramaturgiai feszültséget megtartva hűen adják vissza a történetet, így élvezhető műalkotások jönnek létre a lélektani realizmus égisze alatt, ahol a színészi játék és a könnyed rendezői kézjegy egyként érvényesül. Érdekesség, hogy a Nero, a véres költő című regényből nem tévéfilmet vagy filmet hoztak létre, hanem egy háromrészes filmsorozatot, 1977-ben, Szőnyi G. Sándor rendezésében. Korda Eszter szerint a „regényhez könnyebb hozzányúlni”, és tényleg, a három film, amelyet Fábri Zoltán (Édes Anna) és Ranódy László (Pacsirta, Aranysárkány) rendezett, kompakt egésznek tűnnek.

Muszatics Péter rámutatott, hogy mind Fábri Zoltán, mind Ranódy László a korszakban rendkívül sok irodalmi alkotást adaptált filmre, ami a kultúrpolitika sajátossága volt: ambicionálták az irodalmi feldolgozásokat. Erről átfogó képet Gelencsér Gábor monográfiájából is kaphatunk (Forgatott könyvek, Kijárat Kiadó, 2015), aki egyébként az Édes Annát a filmnyelv szempontjából összetettebb alkotásnak gondolja, mint a Ranódy-filmeket. Ezért is jelentős, hogy Muszatics Péter éppen a Ranódy-életmű elfeledettségére hívta fel a figyelmet, arra, hogy milyen érzékeny volt Kosztolányi művészete iránt, amit az is mutat, hogy 1980-ban a Mostan színes tintákról álmodom című mozgóképes alkotása az előző években keletkezett Kosztolányi-novella adaptációit fűzte egybe, akár versrészleteket is felhasználva. Ahol – erre Arany Zsuzsanna hívta fel a figyelmet – Kosztolányi alakját fia, Kosztolányi Ádám alakította, aki külsőleg hasonlított édesapjára. Korda Eszter azt tette ehhez hozzá, hogy mintha egy implicit szerző nézné a moziban a tudatképként értelmezhető egyes alkotásokat.

Megállapították továbbá, hogy az egyes Kosztolányi-filmek egymásra is utalnak, illetve az is látszik, hogy bizonyos alkotókat megihletett a szerző. Ranódy Lászlóról már volt szó. A később keletkezett Aranysárkány utal a Pacsirtára (mindkettő Sárszegen játszódik, a forgatási helyszín egyaránt Baja városközpontja volt). A néhány éve készült újabb Pacsirta-feldolgozás (2022, Paczolay Béla rendezte), remake-je a Ranódy-félének, még akkor is, ha az alkotók hatvanas évekbe ültették át a történetet. Muszatics Péter Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje és a Ranódy-féle Pacsirta között talált párhuzamot a bajai forgatási helyszínen túl is. (Ranódy is délvidéki születésű, mint Kosztolányi, innen is eredeztethető a kötődés.)

Kosztolányi Dezsőné az Édes Anna című film szereplőivel (pl. balra Törőcsik Mari, jobbra Mezey Mária), föltehetően a díszbemutatón (Forrás: Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpont / Sziveri Intézet)

A beszélgetés során szóba kerültek a főleg a ’90-es évekre tehető modernebb szemléletű filmalkotások is, amelyek nem a regényekhez, hanem az Esti Kornél-novellák amúgy is izgalmas műfajiságához, a novellafüzérhez kapcsolódnak. Esztergályos Károly 1986-ban Hajnali párbeszéd címmel Gálffi László, míg Pacskovszky József Esti Kornél csodálatos utazásai címen, 1994-ben, Máté Gábor főszereplésével hozták létre filmalkotásaikat. Egyébként Esztergályos Károly 1990-ben Édes Anna-tévéfilmet, Pacskovszky József 2009-ben A vágyakozás napjai címen Édes Anna-parafrázist hozott létre játékfilmes formában, tehát itt is megfigyelhető, hogy a filmrendezők visszatértek Kosztolányi életművéhez. Korda Eszter szerint az Esti Kornél-novellák filmnyelvre ültetése jobban sikerült a narráció elvont szintjének megjelenítésével, mint a szélesvásznú hatvanas évekbeli filmeké, amelyek az egyszerű történetmesélés eszközével éltek. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a filmesztétika komoly ága az adaptációkutatás, ami azt vizsgálja, hogyan hatnak oda-vissza egymásra irodalmi és filmes szövegek, s a képi narráció hogyan alakul a filmregények tükreiben.

Különösen érdekes volt Arany Zsuzsannának a beszélgetés egészén végigfutó szempontja, hogy a filmekben az író életrajzi adatait és Kosztolányi alakját kereste, arra utalva, hogy akik előveszik a Kosztolányi-műveket, magát az író személyét is belecsempészik a filmalkotásokba. Önmagában a regényekben is lehetnek utalások a saját családra. Közismert, hogy az Édes Anna regény Párbeszéd egy zöldkerítéses ház előtt című zárófejezetében Kosztolányi saját magát és családi idilljét is megmutatja. Lehetséges – fűzte hozzá az est házigazdája –, hogy az Aranysárkányban Novák tanár úr személyében Kosztolányi Árpádról van szó, Dezső apjáról, aki maga is megpróbált öngyilkos lenni, és aki iskolaigazgatóként dolgozott. A Pacsirtában pedig a csúnya leánygyermek személyében akár a húgát, aki nem ment férjhez, vagy akár skizofréniával küzdő fiát, Ádámot is megrajzolhatta, kifejezve ezzel az apa küzdelmét, aki nem, vagy nem úgy szereti saját gyermekét, ahogy saját magától elvárná. Nem mellesleg arra is rámutatott, hogy akármelyik film vagy tévéfilm-adaptációra ránézünk, látszik, hogy a főszereplőt úgy ábrázolják, ahogy hagyományosan magát Kosztolányi Dezsőt elképzeljük: keménykalap, cigarettázó elegáns alak.

Kosztolányi Dezsőné a Pacsirta forgatásakor, Latinovits Zoltánnal és A Gésák-epizód kosztümjét viselő Törőcsik Marival (Forrás: Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpont / Sziveri Intézet)

Összegzésképpen elmondható, hogy az este a Kosztolányi-életmű rajongóinak és a magyar filmtörténet iránt érdeklődőknek egyaránt újdonsággal szolgálhatott, hiszen a tematikus válogatás miatt más szempontú vizsgálatot tett lehetővé, mint amihez hozzászoktunk. Látszólag egyáltalán nem összehasonlítható életművek, korszakok és műfajok találkoztak tehát a veszprémi belvárosban lévő Papírkutya kultúrbisztróban.

A Pannon KultúrKlub szervezője, Ladányi István és az est moderátora, Arany Zsuzsanna