Megszaggatott ég 

Elvadult ima visz fel őrizetlen egekbe,
   az írott szavak 
hangja részegít.

A szavak kitöltik a rejtett nektárt
   annak, aki a kozmosz-szótagok
varázsszőnyegén repül magasba.

A költői táj ege hideg és idegen
a szilárd földről nézve,
   de ha a betűk zenéje 
feloldja a józan ész-övet,
   és lemossa a célszerűség 
mérgezett ingét, 

a varázsszőnyeg felvisz a mámor
   légi útján a magasba, ahol a szavak mint
éhes madarak száguldanak a nap tüzébe,
   éles kis tépéseket szakítanak az égbe,
de a csőrükből vérző dal újra összevarrja
   a szakadásokat,
s ebből lesznek a bölcsen ölelő szelek,
   az igazság tiszta kék varratai...

Jöjjön a zuhanás, ezer sor lesz
    a széttört látomásból,
az ég vigyáz a részegekre és a cetliken
    szárnyaló költőkre is. 

 

Tavaszi séta februárban 

kék szellő lófrál 
a színtelen gallyak között
néha meg-megáll
mintha kérdezni akarna valamit
de aztán csak morzsolja tovább
színtelen énekét

nem úgy hangzik
hogy tavaszról szólna
szavai a tavalyi levelek
mind szerteszórva
s olvasható bennük 
az örök felelet

mert mi ilyenkor 
mindent szeretnénk tudni
ilyenkor mindenre van válasz
nem kell a levelek után futni
a tavasz még tagadja
pedig már az
csakis tavasz 

 

Talapzatváros 

a régi isten szobrait mind
lehúzták a forradalomban
de a talapzatok ott
maradtak helyben

azok tetején most a leszerelt
harcosok táboroznak ahogy
ezt a forradalom kiáltványa 
garantálta nekik

de egyre nagyobb a tolongás
és sötétebbek a szavak
a lökdösésben minden éjjel
lezuhan néhány a tetőről

a forradalmi tanács most tervbe 
vette több talapzat építését 
felhasználva a régi szobrok 
darabjait építésre 

 

Árnyékok nyomában talapzatvárosban 

a régi isten szobrai már 
régen eltűntek
ledöntötték és beolvasztották
ágyúnak és vészharangoknak

a saját imázsukat nyomták rá
a városra a forradalmárok 
a barikádok és szögesdrótok lettek 
szobrok helyett

de a régi szobor árnyékának 
egy szívósabb fajtája 
továbbra is burjánzik a romok közt
főleg éjszaka 

mikor a volt forradalmárok 
veterán lovai láthatók ahogy 
legelésznek az új árnyékokon
néha házőrző kutyákkal együtt 

 

Keservers 

késő keservers délután 
hallani nyöszörög az ég
zuhanni szeretne 
de felhői üresen állnak 
készen az éjszakára 
amikor már félni nem kell
nem ólálkodik a nap
és csepegni is lehet
nem kell vihart ordítani
lehet sötét játékokat 
űzni a csendben 
amikor az égre 
nem néz fel senki már 

 

Mankóm 

In memoriam Camillae

szavakból szőtt függöny 
szótárból kitépett lap
ezt dobom a kórházi ágyra
kérdve 

mi az ellenkezője az árvának
férfiak vagy nők mint özvegyek mennek kéz a kézben
de nincs szó a szülőre aki gyermekét elvesztette
nincs neki egy beikszelni való kocka az űrlapon
még a halotti bizonyítványon sem 

mi az ellenkezője a szürkének
fekete vagy fehér

mi az ellenkezője a melankóliának 
kétségbeesés vagy megnyugvás

mi az ellenkezője a koszorúnak
virágoskert vagy sivatag

a Met Museum tetőterasza 
vagy a sivatag Jericho körül
mennék bármelyikre ha ő is jönne megint

mi az ellenkezője az emlékezésnek 
fájdalom vagy sóhaj

az árva ellenkezője egy vézna vénember 
aki egy emlékre támaszkodva 
beszökik a temetőbe 

melyik törik el először
a kérdés vagy a mankó