Otthont nem adhatsz  

               (Nemes Nagy Ágnes: Dagály után)

Szenny és iszap, a nap lemenőben már.
A hab keveredik a mocsokkal, a
tenger hangtalan kavarog.
Talpak érintik molekuláit, melyek alatt csigák és
vadrózsák roncsolódnak szét.

Benne vagyok, a hasamat már teljesen elfedte ő.
A keserűség elszorítja számat,
pet-palack és húgysav érinti bőrömet. 

Távolodik a vitorlás.

Sziklaszirtre lépek, onnan nézlek.
Bokámon szorongsz, elcsúfított habod, –
mint az üzenet.
Lassan belém száradsz.
Lassan elszivárogsz.
Lassan sem a talpaknak,
sem a csigáknak, 
sem a vadrózsáknak –

otthont nem adhatsz.

A szégyenkező meztelen csigák
félve tátják apró rútságukat.