Ugrás a tartalomra

A boldogság kórság

Az anyák

Az anyák csendben jönnek a világra.
A kevésre azt mondják, nem szeretik.
Dzsengát építenek az elmosott edényekből.
Vádló szavak nélkül törlik a könnyeket.
Titokban isszák a vodkát.
Csendben viselik a csonttörő pofonokat.
Helyettük a nővér kiált fel.
Miután gyermekük felnőtt, plüssmacikkal veszik körül magukat.
Az üvegszemek vég nélkül ontják a könnyeket.
De csak tükröt tartanak, vigaszt nem adnak.

 

Tükröződés

Könyvekbe temetkezem. Száguldok a kék metróval. Védelmi vonalat vonnak körém a lírikus gondolatok. Nem nézek fel, nem figyelem, mi van körülöttem. Félek, hogy az üres, élőhalott tekintetek magukkal rántanak. Délibábok tarka ruhákban, üveges, szenvtelen a tekintetük. Nem nézek ki az ablakon, és a telefonom kijelezője sem segít meglátnom a tükröződésben a hasonlóságot.

 

Erdélyi Hold

Az álom zavaros, zöld tó. Taszít.
Ujjaim között kesernyés füst kígyózik
az égig érő fák felé.
Pestről nem látni a bölcs hegy köré
gyülemlő, fekete felhőhadat,
amiből telt idomú Luna,
öreg barátnőm,
dölyfösen lép ki.
Megfürdet, betakar
az éj ezüstös, kék levével.
A cigaretta lassan ég,
akár ez a perc,
nem siet sehová,
csend dorombol a Hargita lábánál,
jóllaktak az éhes farkasok.

 

Napsugárfiú

Lakik erre egy Napsugárfiú.
Amikor először találkoztam vele, csaknem elgázoltuk.
Nem nézett se jobbra, se balra, csak örült.
Örült a fáknak, a napfénynek, a hőségnek, a kék égnek.
Mi pedig találgattuk, hogy mit szívhatott.
Napsugárfiú sudár, vékony, borzas szőke haja az elemek játékszere.
Ujjaival dallamokat zongorázik a levegőben.
Mosolyogva dobja ki az elhagyott szemetet.
Dr. House betegséget keresne rajta, mert a boldogság manapság kórság.
Mégis, talán közülünk egyedül ő egészséges.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.