Latens, no. II. – XXX. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Epika, Próza

A Fiú viszont emlékezett például arra is, amikor állandóan a bal kezére ütöttek (mogyorófavessző, majdnem-mostoha-nagymamák, később parókás-pityókás napközis tanító néni, aki még később hatalmas gyűrűjével a Fiú koponyáját is bezúzta, mert az – menzára menet – lemaradt a sorból… ó, ó: véres kenyérrel és dühkitörés-elfojtással mártogatott tükörtojásos spenót…), rossz kéz, csúnya kéz!, sipítozták…

  

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszislapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

  

A leíró éppen a karakterek textussal való átmosásán, szellemi átlyukasztásán, sőt, azok elengedésén elmélkedett: a szövevényes személyiség azon kiüresedés-keresésén, mely lehetőséget ajánl be- és kijáratok [furfang-írói, furmány-légies lékeléssel történő] variációira… – De megtorpant = megtorpantunk: mert közben a Pluralis Majesteticus /le/fejezetei című, akár személy/es/ feloldásokként be-ékelhető opusokat is látta már maga előtt, mint kötetbe ágyazható, majd akár sejtés-, illetve érzésfrekvenciák közé feszíthető kötetlen, kellemetes, és egyben kegyetlenül leegyszerűsített kis lengőfolyosókat… – Ám egyelőre semmit sem tehetett, hiszen a „Regény” mögötti-előtti szimultaneitás csak írta és írta önmagát…

 

A Fiú „példaképe” is lehetne Mimi (ha nem a szerelmetes lénye lenne, az: a valóságban be- és kiteljesíthetetlen típusú „szerelme”, aki persze idegesítő is, ám nélküle, vagyis közelségének huzamosabb hiányával élnie szinte lehetetlen…), hiszen őt is furcsának, majd konkrétan „defektesnek” tartották, mert leginkább a sarokban, társaitól elkülönülve, főleg talált tárgyakkal, kövekkel, fadarabokkal tevékenykedett, amikor épp nem kutyaként közlekedett… – igaz, az anya később így (is) emlékezett: jó gyerek voltál, csöndben „játszottál”, nem úgy, mint a húgod, aki toporzékolt, a vizesárokba gázolt, állandóan mosni, takarítani kellett rá… Arra viszont nem emlékezett (vagy nem akart) az anya, hogy a Fiú napokig nem beszélt, elrántotta magát minden érintéstől, magában motyogott-szavalt, és könnyek nélkül, befelé zokogott…

 

A Fiú viszont emlékezett például arra is, amikor állandóan a bal kezére ütöttek (mogyorófavessző, majdnem-mostoha-nagymamák, később parókás-pityókás napközis tanító néni, aki még később hatalmas gyűrűjével a Fiú koponyáját is bezúzta, mert az – menzára menet – lemaradt a sorból… ó, ó: véres kenyérrel és dühkitörés-elfojtással mártogatott tükörtojásos spenót…), rossz kéz, csúnya kéz!, sipítozták… – ám azt nem tudjuk, hogy a jobb kéz egy bizonyos rácsapódó lakótelepi vasajtó miatt leszakadt nagyujja következtében használta-e a Fiú a balját, vagy esetleg már eme hajlammal született…(?)…

 

Az amputáláshoz felkészülő orvos legalább 4-5 órát várakoztatta a folyosón anyát és fiát, és miután a Fiú néhány szőlőszemet is magához vett közben, bejelentették, hogy altatni nem lehet… A (különben illuminált) váltóorvos, aki véletlenül hamarabb érkezett, észrevette, hogy van ott még egy ép, hitvány kis erecske, fityeg még ott valami remény…

 

A „nagy ujj” (egy „véletlenből” vagy egy illumináció jóvoltából: a „dolgokat” bárhogyan nevezhetjük) végül is visszavarratott. Még ha az utókezelés fél évig is eltartott, még ha kissé deformáltabb is maradt: a „lényeg”, hogy volt miért (át)nevelni a duzzadt uborka méretűre kötözött ujjú Fiút, aki azon túl, hogy képzelgéseiből fakadó értelmetlen szavakat kreál, ráadásul „suta kezével” (rajzolva) ír, és még rondán is teszi azt…

 

Fordított Lótusz voltam este* – folytatja a férfi, mintegy vers-roncs-szerkezetbe hajigált emlékezést imitálva –, ironizálva vagy parodizálva: „yay hogh faradék bor yhtlan”… = Gábriel Asztrik Pozsonyi-kódexéből, valamiféle interpoláció klasszikus mint(h)áit is emlegetve, azon kávéja fölött elmerengve (ami majd csak egy kicsit későbbi részben fő le)… És önnön magával így ölelkezik:

 

*Foltozott szirmaim alám fordultak

(hátamon vittem kutyámat az ágyba);

forró-viasz lepedő, nyűg – s barázda

ragadt szőrbe, bordába – és meggyulladt

 

a horgoktól tépázott éj-keserű! –

De mindezt megelőzte a rombolás,

a kedélybeteg, elmés ámokfutás,

mely vihar-fogú – és kéjfűrész-kezű…

 

Ám, aki magával így (vagy hasonlóképpen) „ölelkezik”, annak – úgy az „apának”, miként a „fiúnak” – büntetésből (ahogy ez esetünkben is történik) a következőt kell(ett) leírnia, „természetesen” bal kézzel, pontosan százszor: 

 

Nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem tudok szépen írni, nem (de!) tudok szépen írni.

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése