Az Üvegvároson innen

Kritika, KritX

A Paul Auster kevésbé ismert műveit reflektorfénybe állító Hegyi Pál a befutott prózaíró sikerkönyvei helyett a kudarcos fiatal költő-drámaíró korai, mellőzött műveiben kutatja azt a poétikai közös nevezőt, amely a jelenből visszatekintve egységében képes láttatni a szerteágazó életművet. Fehér terek – Paul Auster című tanulmánykötetét Papp Angéla mutatja be.

Paul Austert akár magyar bestsellerírónak is nevezhetnénk: a magyarországi könyvkiadás az elmúlt három évtizedben folyamatosan elérhetővé teszi az életművet, minden újabb regényt azonnal lefordítanak, és óriási példányszámban adnak ki. Hazai irodalmi jelenlétére jellemző, hogy komoly olvasói táborral rendelkezik, akik afféle rajongói klubba tömörülve saját honlapot indítottak, poétikájának hatása pedig egyértelműen kimutatható a kortárs magyar prózairodalomban. Ugyanakkor magyar (és magyarországi) kritikai feldolgozása szinte teljesen hiányzik. Hegyi Pál a nemzetközi Auster-kutatás egyetlen magyar képviselője, számos komoly visszhangot kiváltó irodalomtörténeti tanulmány szerzője. Korábbi munkáiban előkészíti az Auster-monográfia legfontosabb tételeit: „A Form that Accommodates the Mess” a Láthatatlan, az „Extended Mise-en-Abyme in Paul Auster’s Moon Palace” a Holdpalota, a „The Continuity of Interpretation: the Semiotic and Poetic Functions of the Mise-en-Abyme in Paul Auster’s The Music of ChanceA véletlen zenéje szerkezetét írja le narratív mise en abyme-ként; „GPS-drawing – test, rács/háló” című esszéjében Auster intertextuális-interszubjektív flâneur-jét helyezi Thomas Berezinski rácshálójába; a „Paul Auster’s Anti-detection” című írás pedig Austert anti-detektívregény-íróként mutatja be. A Fehér terek – Paul Auster-szintézis – mely eddig hiányzott a magyar irodalomkritika palettájáról – végre kritikailag is elhelyezi a Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő kortárs amerikai regényírót, munkásságának kritikai összegzését adva.

A Fehér terek maga is reflektál a New York trilógia első kötetével 1982-ben betörő író hazai befogadástörténetének hiányosságaira, amikor azt a nemzetközi kritikai fogadtatás ellentmondásaival kapcsolja össze. A kötet vizsgálatának kiindulópontja az a kérdés, hogy vajon a nemzetközi kritika milyen sajátságai vezettek oda, hogy az itthon is sikeres és népszerű szerző hazai recepciója szinte teljesen elmaradt. Mivel magyarázható, hogy bár Auster korai művein kívül a trilógiát követően szinte minden regénye, prózai szövege megjelent magyar fordításban, a műveiről írt magyar nyelvű tanulmányok mégis sporadikusnak tekinthetők?

A kötet alapállítása, hogy az áttörést hozó New York trilógia posztmodern értelmezései olyan elváráshorizontot teremtettek, aminek a trauma-író Auster nagymodernista hagyományokat meghívó poétikája teljességében nem feleltethető meg. Hegyi éppen ezért az életmű vizsgálatakor az 1982-es Üvegváros megjelenését megelőző időszak kutatására helyezi a hangsúlyt. A költő-ponyvaíró-drámaszerző-esszéista Auster korai írásait értelmezve a posztmodern felülírás és jelentésszóródás játékai helyett egzisztencialista, hiányfilozófiai kérdések kerülnek a szoros szövegolvasatok középpontjába. A kritikai figyelem elmozdítása az életmű azon vonásaira hívja fel a figyelmet, melyek a dekonstrukciós interpretációkban nem kaphattak teret. Olyan jelzők hangzanak el, melyek leírása legalább akkora zavart keltene az Austert a posztmodern első hullámához soroló kritika számára, mint kihagyásuk okozott az életmű esztétikai elhelyezésében. Megismerjük a realista Austert, akinél a véletlen fordulatok szerepeltetése nem megbocsátandó írói ügyetlenség, hanem esély a kaotikus valóságról való beszédre. Találkozhatunk a humanista íróval, akinek történetei morális kérdéseket vetnek fel, s vigaszt nyújtanak az emberi állapot traumáihoz visszavezető úton. A trilógia esetében pedig virtuóz, dekonstrukciós anti-detektívregény helyett a kafkai, becketti hagyományt folytató, az önazonosság kérdései körül forgó nagymodernista bűnregényt kapunk.

Ugyanakkor a monográfia a nyelvfilozófiai aspektus bevonásával maga is figyelmeztet arra, hogy bármilyen címkézés pusztán átmeneti bizonyosságot jelenthet abban a szövegvilágban, amelyet a hiány fehér terei szerveznek. Mint a kiadó ajánlójában olvassuk: „A trauma-író Auster szövegeinek középpontjában örvénylő hiány fehér tereit feltérképezve a szerző egészen az áttörést jelentő Üvegvárosig, a posztmodern anti-detektívtörténetként kanonizált New York trilógia első kötetéig kalauzolja el olvasóit. Csakhogy az út során, akár egy Auster-regényben, lassan lefoszlanak az azonosság biztonsággal ámító címkéi, hogy annál nyugtalanítóbb kérdéseknek adják át helyüket. A kötet szerzője így hát vitára invitálja Paul Auster hazai közönségét, mivel a tét nem kicsiny, az amerikai szerző szavaival élve mindez »élet-halál kérdése«. Mert ugyan mi is lehetne zavarba ejtőbb vagy fenyegetőbb az önazonosság kérdéseinél?”

A Fehér terek egy harmincoldalas, elsősorban Maurice Blanchot hiányfilozófiájára építő elméleti-filozófiai megalapozással indítja a poétikai jellemzők felvázolását. Itt meg kell jegyezni, hogy amilyen szerencsésnek és átgondoltnak tűnik az egyes elméleti fogalmak bevezetése és alkalmazása, szerves beágyazása az adott szövegelemzések során, ez a fejezet terjedelmét és irányát tekintve is mereven elkülönül az interpretációs egységektől. Nyilvánvaló a szerzői szándék, hogy a folyamatosan ismételt dekonstrukciós megállapításokkal szemben eltérő lét- és ismeretelméleti pozíciót jelöljön ki szövege későbbi, konfrontatív megállapításai számára. Ugyanakkor mennyivel izgalmasabb helyzetet teremt, amikor például Alison Russell alapvető, a későbbi dekonstrukciós olvasatok mintájául és forrásául szolgáló tanulmányának elírásából kiindulva teszi ugyanezt. Russell „Deconstructing The New York Trilogy: Paul Auster’s Anti-Detective Fiction” című tanulmánya valószínűleg a legtöbbet hivatkozott írás, amely döntő mértékben járult hozzá Auster kanonikus pozíciójának megteremtéséhez azzal, hogy dekonstrukciós „anti-detektívregényként” azonosította be a trilógiát. A dolgozatban tisztán posztmodernnek tételezett poétika szempontjából döntő mozzanat az író papírmásának szerepeltetése az identitáskonstrukciók felépítésében. Russell a híres Stillman-találkozások kapcsán a következőt írja: „Quinn elhatározza, hogy személyesen is találkozik a logocentrikus apával. Előbb Paul Austerként, majd Henry Darkként, végezetül Peter Stillmanként mutatkozik be.” Természetesen elírásról van szó, első alkalommal Quinn saját nevén mutatkozik be, s ezzel a szövegrész mint a (papír-Austertől a beleértett szerzőn az életrajzi Austerig hátráló) jelentéselhalasztódás posztmodern illusztrációja érvényét veszti. Hogy az elírás véletlen vagy a szerzői szándék megjelenési formája, ennek eldöntését a szerző már az olvasóra bízza. (Hegyi más írásában is foglalkozik a megkettőzött, illetve megháromszorozódott szubjektumnak és a történet elmondhatóságának a problémájával, így például Lovecraft kapcsán, „The Weird – Kísérteties mémek és hátborzongató mesék az elmondhatatlan történetről” című tanulmányában (Literatura, 2017/4), melyben megállapítja: „a kettősség [a] megnyugtató szimmetriája”, miközben a hármasságnak „fenyegető [az] atmoszférája”).

Az elméleti keret felállítását követő fejezet Auster részben magyarul is elérhető költészetébe nyújt bepillantást. A műfordítóként is dolgozó Hegyi saját, színvonalas magyarításában adja közre azokat az itthon eddig kiadatlan verseket, melyek elemzése egészen az utolsó, címadó „Fehér terek” prózaversig kíséri a költő Auster munkásságát. A harmadik nagy egységben a drámák elemzésével folytatódik a revizionista kísérlet, hogy a változó műfajiságú irodalmi művek szövegközeli olvasatai kijelöljék azt a poétikai közös nevezőt, ami elkülöníthetővé teszi a trilógia posztmodern olvasatait annak inherens esztétikai jellemzőitől. Ahogyan a drámák magyar nyelven történő közreadása, úgy a The Invention of Solitude önéletrajzának, illetve a Squeeze Play ponyvakrimijének fordítása is régi adóssága a magyar könyvkiadásnak. Ezekről a fontos, az egész későbbi életműre hatással lévő munkákról először olvashat anyanyelvén a hazai olvasóközönség. A versektől a drámai műveken és az önéletrajzi íráson át a ponyvaregényig vezető kronologikus út végállomása a trilógia kanonikus pozíciójának újrarajzolása. A vállalkozás az állomások során következetesen szem előtt tartja eredeti célját, hogy leválassza az első hullámos posztmodern szerzőkkel szemben támasztott poétikai elvárásokat a saját útját járó amerikai szerzőről. Hegyi munkája Jeffrey T. Nealon alig hallható hangjára kíván ráerősíteni, aki már a kilencvenes években a következő megállapítást teszi: „Ha egyetérthetünk Spanosszal abban, hogy a detektív-mint-olvasó kitüntetett területet jelent a posztmodern első hulláma számára, akkor részemről hozzá kell tennem, hogy Austernél a detektív-mint-író koncepciója az amerikai posztmodern próza eltérő felfogásának kitüntetett terepeként szolgál.” Ennek az „eltérő felfogásnak” a kontúrját rajzolják ki az elméleti eszköztárak gazdag repertoárját bevonó interpretációs közelítések, melyek a fókusz folyamatos szűkítésével a trilógia műfajiságának kérdésére futnak ki. Csattanós válaszként a Russell-féle olvasatra a három Stillman-találkozás új szempontú értelmezésével Hegyi munkája törlésjel alá helyezi a New York trilógiát szerzőjével együtt évtizedekre beskatulyázó dekonstrukciós „anti-detektívregény” címkét.

E recenzió tulajdonképpeni apropója Paul Auster évtizede készülő hatalmas munkájának, a 4 3 2 1-nek idei, magyarországi megjelenése két évvel a monográfia elkészülte után (Európa, 2018). A majd’ ezer oldalas regényfolyam kiadása ismét ellentmondásos fogadtatásban részesült, nem utolsósorban azért, mert a kritika sokadszorra is a fentiekben megfogalmazott elvárásokkal látott hozzá az olvasatok létrehozásához. Az ellentmondás a rendezőként és forgatókönyvíróként is jelentőset alkotó Auster töretlenül növekvő hatása és sikere, valamint az életművet övező kritikai értetlenség között továbbra is szükségessé teszi a Fehér terek – Paul Auster című kötet vállalásához hasonló revizionista poétikai vizsgálatokat itthon és külföldön egyaránt.

Az ábrákkal illusztrált kötet (Hegyi a vizuális elméletek szakértője is; lásd „Homeward Bound: Luminism and Transcendentalism in László Paál’s Fontainebleau Forest scapes” című tanulmányát [Hungarian Review, 2017/8]), amely az American eBooks kiadói sorozatában jelent meg, számos formátumban ingyen letölthető a szegedi műhely honlapjáról, de könyvalakban is elérhető (http://ebooks.americanaejournal.hu/hu/books/paul-auster-feher-terek/). A kiadó tevékenységének rendkívül magas színvonalát dicséri a gondos szerkesztői és tipográfiai munka, és nem utolsósorban a bátor, minimalista borítóterv, Szemmelveisz Janka formabontó munkája.

Hegyi Pál az ELTE Amerikanisztika Tanszékének adjunktusa. Tavaszra várható következő, H. P. Lovecrafttal foglalkozó kötetének megjelenése.

 

Papp Angéla

 

Hegyi Pál: Fehér terek – Paul Auster. Szeged, AMERICANA eBooks, 2016

Kommentek elrejtése, megjelenítése