Otthon – Borcsa Imola

Otthon, a csemer mindenit, otthon!, toltam a poharam a leányka elé, csúszik ez a szánkós vodka, tölthet még. Hát mondja meg valaki nekem azt is, hogy lehet ennyi idő alatt becsületes műsort összeállítani, a csoport fele alig egy hete jött vissza a spárgaszedésből, s itthon se feji meg magát a tehén, nem lehet egész nap csak táncikálni.

Otthon, a hétszentségit, otthon! Ennyi a lényeg, érti ezt magácska?, néztem fel a poharam mélyéről a pultosleánykára, aki megengedőn eresztette el füle mellett a kérdést, hát persze, hogy nem érti, s még ez a szerencse, különben most nem lennék itt. Mert ott, a kultúrházban mindenki érti, valószínűleg ezen nyerítenek most is, örülnek, hogy végre kiröhöghetik magukat rendesen. Már akkor sem voltak visszafogottak, nyomban hallottam a vihogást, bár legtöbben csak kuncogtak, de az is épp elég volt.

Izgultam, na, nem kell ezt szépíteni, nem vagyok én szokva a beszédhez, nem közönség előtt legalábbis, otthon az ilyesmit elintézi a polgármester vagy a kultúrigazgató, most meg nekem kellett, bár nem értem én, minek, néptánctalálkozóra jöttünk, táncolni kell s énekelni, nem fosolni. Na de ha mondták, hát csináltam, s meg is van az eredménye, röhögnek rajtam, ennyit sem tud elmondani az öreg, szenilis, mondják, ez az újmódi szó rá, hát eljár mindenki felett az idő. Úgy beszélt velem ez a titkárnőcske is a reggel, mint ahogy a gyerekkel szokás, kicsit magasított hangon, leereszkedően, öreg vagyok, nem hülye, akartam kikérni magamnak, csak hát az eset után, ugye, már nem volt minek.

Otthon, a csemer mindenit, otthon!, toltam a poharam a leányka elé, csúszik ez a szánkós vodka, tölthet még. Hát mondja meg valaki nekem azt is, hogy lehet ennyi idő alatt becsületes műsort összeállítani, a csoport fele alig egy hete jött vissza a spárgaszedésből, s itthon se feji meg magát a tehén, nem lehet egész nap csak táncikálni.

Nem is csinálnám én már ezt, ha nem megy ki Vilike Németbe, akkor könyörögtek vissza, mert senki nem akarta átvenni a helyét, pedig nincsen énnekem már ilyesmihez kedvem, őrizni kell a hagyományt, csak őriznék már mások, mióta öt éve eltemettük Pistát, nekem már tánchoz semmi kedvem. S szeszhez még ugyan, s most mégis iszok, pedig én azóta egy kortyot sem, ha már Sári az alkohol miatt temette el a fiát, legalább az urát ne lássa feszt részegen. Vagyis hát nem pont az alkohol miatt, vagyis de, metil volt, nem etil, hogy lehet egy m betűbe beledögleni, azt nem fogom én már megérteni ebben a kurva életben.

Otthon, a mindenségit, otthon!, tettem le a poharat kicsit erőteljesebben, el ne törje nekem, szólt rám a leányka, franc essen a poharába, tőlem el is törhet, úgyis mindegy, mindenki rajtam röhög. Tudja mit, elmondom magácskának is. Hát felálltam a színpadra elmondani a beszédet, előttem a teli kultúrház, s az idézetet úgy találtam mondani, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahogy legyünk benne.