Szivárványszemű Örökkévaló – Röhrig Géza kolozsvári előadására

Líra, Költészet, Helyszíni

 
Szivárványszemű Örökkévaló 
Röhrig Géza kolozsvári előadására
 
Varga Melinda verses krónikája
 
 
A kontinensek meghasadnak,
a felhőkben millió elektromos kisülés,
az ég veszett barnamedve, üvölt,
sziklákat dobál szét, csattog, dübörög,
forró gejzírek kígyóként tekeregnek az erdők között,
csillagtemető a tenger, meteorit-könnyes a szeme.
Megszűnik a nap és az éjjel,
elnyel a látható és láthatatlan,
egy egész lesz, szét nem válnak útjaik,
az örök éjben üvöltő vadak párzanak,
oroszlán a farkassal, farkas a mókussal, mókus a madárral,
a halak és madarak fölött az embernek nincs már hatalma.
A föld állatai, a tengerek halai, az ég madarai benned laknak,
állataidat magad idomítod,
rajtad múlik, mivé lesznek az ösztönök.
Élvezetek kocsiútja az éjszakában, ez itt Dante pokla,
légy te Vergilius, légy te Beatrice!
Az ember, ha elveszti lelkét, torzó, félig halott, félig eleven,
ne hidd, ha remetének szegődsz, megnyugszik szellemed,
s odafenn a hegyen egymagadban megváltásra lelhetsz.
A magány nem ír a pusztulás ellen,
hanem maga a pusztulás,
nyitány a sors-szimfóniában,
nem menekülhetsz a cselekvő lényed elől.
Ki csak magát menti meg,
fél lábbal van kinn a pokolból,
pedig tiszta szívű vagy, tiszta életű,
esténként beszélgetsz a Mindenség Urával,
és a hetedik napod pihenéssel, szentmisével töltöd.
De észreveszed-e a koszos és büdös kéregető arcában is
a tisztaszívűséget és az alázatosságot, vagy csak elkergeted,
mert cigány, vagy mert piára kell az apró?
Ki vagy te, a Mindenható, hogy ítélkezhess,
kinek adsz, kinek nem, és ha adsz, nem-e
csak azért, hogy egód legyezgesd, hogy lássa
a szomszéd, nemes a te szíved,
és mondd, segítettél-e már lelki nyomorulton,
kinek görnyedt volt a háta?
Nőn, ki belefáradt az anyaságba,
toporzékoló gyermekét
csak egyszer is elvetted öléből,
vagy csak elítélted, hogy nem tanítja meg viselkedni?
Ítéltél-e el részegest, szoknyapecért életútja miatt,
tettél-e billogot bárki homlokára,
suttogtál-e össze mással a háta mögött?
Ha igen, ne csodálkozz,
ha a fohászra a válasz csupán csillagtalan űr,
és a hideg, néma Hold mered rád
sárga, tébolytól villogó szemével.
Idegen az Ő szava, halandzsanyelv,
míg csak magaddal bíbelődsz.
A metaforák zöldalgás tengerébe merülj alá,
légy búvárja a figyelemnek,
úszni tanítsd meg azt, ki fél a víztől,
mentsd meg a kételytől a kétkedőt,
a félsz kötelékét oldd el a bizonytalanban.
A homokos partot egyedül hiába keresnéd,
ha csak magadnak ácsolsz vitorlást,
szikla, zátony, amire kifut hajód.
 
Sütkérezhetsz napfényben,
magokkal, gyümölcsökkel táplálhatod tested,
de az üdvözüléshez ez vajmi kevés.
Ismered-e, mondd a szivárvány színeit,
vagy csak a fehéret és a feketét látja szemed,
a jót és a rosszat, az igazat és a talmit,
s az átmenetek mit sem számítanak?
A jó a rossztól nem válik szét,
te döntöd el, a fáról mit szakítasz,
milyen gyümölcs csillapítja éhed.
A szabad akarat, akár a talentum, elcsökevényesedik,
ha nem tápláljuk friss folyóvízzel földjét,
szabad akaratod a kezed vagy lábad,
a szem, mivel megláthatod a fényt a bárkán,
s ablak lesz a te szíved,
s létra a lét a feljebb valóhoz,
mert az örök ösvény a mi utunk.
 
Ha a nagy könyvet olvasod,
sorok közt a titkot figyeld,
mindenkiben ott lakik
Noé, Ábrahám, Ádám, Káin és Ábel,
megannyi szimbólum, intő jel a földi tér-időben.
Ez a könyv legyen legnagyobb könyved,
ha megfejtetted, hogyan építsd a bárkád,
nem lesz idegen beszéd az Úr szava,
füledből kiolvad a ragacsos viasz, 
s hallani fogod, mit súg belül a szó.
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése