Nyomozás Petőfi ma élő rokonai után

Kritika, KritX

Tudta, hogy Petőfinek van távol-keleti rokona? Olvasta már, hogy a költő egyik leszármazottja kocsimosó, a másik pedig piaci árus volt? Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tartogat Borzák Tibor Rokonom, Petőfi című könyve.

Petőfi Sándor oldalági rokonságának legfiatalabb tagja a tizenöt éves japán Etele Ashato, a Tokióban élő Petőfi-leszármazott, az egykori válogatott vízilabdás, Petőváry Attila fia – olvashatjuk Borzák Tibor Rokonom, Petőfi című kötetében. Petheő Judit pedig arról mesél a szerzőnek, hogy dédapja ott volt Petőfi fiának, Zoltánnak a temetésén. A megszállott Petőfi-kutatóvá lett újságíró az irodalmi kánon ködszurkálója.

Nem akarok Petőfi Sándor fényében sütkérezni – jegyezte meg Hankiss Elemér, midőn megtudta, hogy Petőfi Sándor édesapjának oldalági rokonaként a költő leszármazottai közé tartozik. Borzák Tibor, a Rokonom, Petőfi című kötet szerzője, oknyomozó újságírója, családfakutatója, kisebb konspirációs találkozót szervezve hozta abba a helyzetbe a szociológust, hogy megismerhette Petőfi Sándor másik oldalági rokonát, akitől megtudta: a felmenői között ott volt a lánglelkű költő is.

Borzák sem szeretne Petőfi Sándor fényében sütkérezni, pedig bőven megtehetné, nem csupán a 19. századi költő mai leszármazottait bemutató legújabb könyve miatt. Megtehette volna ezt már attól kezdve, hogy részt vett a szibériai Barguzinba szervezett expedícióban, amely 1989. július 17-én országgá-világgá reptette a hírt, hogy megtalálták Petőfi Sándor földi maradványait. A barguzini ásatás izgalmas és érdekes históriáját, olykor krimibe illő történetét három éve foglalta vaskos kötetbe P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül címmel. Ebben beszámolt a barguzini csontok vallatásáról, Amerikába való „csempészéséről”, arról, miért adtak ki az ásatás, illetve a vizsgálatok ellenzői „elfogatóparancsot” Petőfi Sándor ellen, miért kapott levelet a barguzini csontok ügyében egyebek közt Borisz Jelcin és Orbán Viktor, miért tettek oly sokan olyan sokat, hogy ne kapjon éltető oxigént a barguzini ügy. Borzák Tibor számára a barguzini ásatás felfedezései és Petőfi szibériai halálával kapcsolatos olvasmányai és a szibériai levéltárakból előkerült 1850 körüli dokumentumok, a néprajzi visszaemlékezések közvetett bizonyítékokat jelentettek arra, hogy a költő maradványai kerültek elő a burját településen. Máig hisz ebben a teóriában, ezért is írta meg az említett, a legapróbb részletekre kiterjedő krónikáját. Az irodalmi kánon ködszurkálójává válva ezzel. A közelmúltban pedig azzal keltett feltűnést, hogy Petőfi ma élő orosz és burját rokonairól közölt publikációt a Szabad Föld című hetilapban, melynek munkatársa.

Most pedig itt az újabb ködszurkálása, Petőfi Sándor mai oldalági leszármazottainak feltérképezésére irányuló kísérlete, a költő napjainkig érő, ágas-bogas családfájának megrajzolása. Melyben a költő szülőhelyén, Szabadszálláson élő rokonok is megszólalnak. A településen többen éltek és élnek most is Petőfi édesanyja, Hrúz Mária húgának leszármazottai közül. Borzák elfogadja azt a tényekkel alátámasztott feltevést, miszerint Petőfi nem Kiskőrösön, hanem Szabadszálláson született. A család Szabadszálláson élt, Kiskőrösre csupán keresztelni vitték az újszülöttet. A költő életrajzírói mégis hagyományosan Kiskőrössel indítanak, miként Pintér Jenő 1928-as Magyar irodalom története, a marxista-leninista nagy Pintérként vagy Spenótként emlegetett, 1965-ös A magyar irodalom története, még korábbról Dienes András, a legismertebb Petőfi-kutató is.

Zavarban is volt a szerző, miként ezt be is vallja a Rokonom, Petőfi című kötete előszavában. Nem szeretné ugyanis, ha bárki tudományos igényű munkát kérne tőle számon ebben a formailag is különleges kötetben. Az ezzel kapcsolatos esetleges támadások ellen már jó előre maga elé emeli a védekezés pajzsát: nem kíván az önjelölt tudományos kutató szerepében tetszelegni, másrészt egy tudományos igényű kötet csapatmunkát igényel, márpedig ő egyedül végezte a kutatást, amely az 1980-as évek elején kezdődött, és kisebb-nagyobb leállásokkal a kötet múlt év végi megjelenéséig tartott. A könyve címkézésére, műfaji besorolására ő maga ajánl alternatívákat. Azt írja, ha már mindenképpen kategóriát keresünk, a Rokonom, Petőfit soroljuk az ismeretterjesztő tényirodalomhoz vagy a dokumentumokra alapozó riportkönyvek közé. Lehetne persze családtörténet-gyűjtemény is, hiszen a kötetben a Petőfi-rokonság legérdekesebb családtörténetei olvashatók. Olyan oldalági rokonok mesélnek, akik vállalták a nyilvánosságot, ezzel is jelezve, hogy fontosnak tartották Borzák Tibor családfaültető vállalkozását, és hittek is benne. De nem mindenki örvendezett a szerző megkeresésén, volt, aki a lakásába is csak egy rokona jelenlétében volt hajlandó beengedni, mások pedig visszaléptek a nyilvánosság elől, amikor a levéltári kutatások kimutatták, hogy ők mégsem rokonai a költőnek, hiába viselik a Petőfi nevet.

Pedig ez a kíváncsiskodás arról szólt, mit gondolnak afelől, hogy ők a nagy költő rokonai, szeretnének-e mesélni mindarról, hogyan élik meg mindezt, tudják-e a környezetükben, kinek a leszármazottai, milyen fényképeket, leveleket, feljegyzéseket őriznek e rokonságot hitelesítő dokumentumok közül. Megtörtént, hogy ahol fogadták, már a családfával érkezett, azt terítette ki vendéglátói elé. Akadt is teríték rendesen: a kötetben tizenhárom kihajtható családfa esedezik a böngészők tekintetéért. Bonyolult, ám mégis követhető családfák. A vállalkozás különlegessége és nehézsége éppen abban rejlik, hogy a költő fia, Zoltán korai halálával megszakadt az egyenesági leszármazás. Petőfi Sándor szülei testvéreinek oldalági vonalán azonban számos Hrúz és Petrovics él a mai napig. A könyvből megtudjuk, hogy Hrúz-vonalon többen vannak, mivel Hrúz Máriáék tizenhárman voltak testvérek, Petrovics Istvánék kilencen, mások szerint tizenegyen. Petőfinek ma százötven-kétszáz oldalági leszármazottja él, akik szerepelnek is a mellékelt családfákon. A szerző mintegy ötven Petőfi-rokonnal találkozott személyesen.

Borzák bevallja, maga sem gondolta volna, hogy ilyen sokan vannak. Első, a Petőfi-rokonokról szóló publikációi nyomán leveleket, megkereséseket kapott, a leszármazottak közül egyre többen „adták fel magukat”, ezzel is segítve a kötet megszületését. Családfák, fényképek, beszédes dokumentumok kerültek elő, az oral historykat kiegészítendő. A szerző sajátos időutazásra hívja olvasóit, melyen nem csupán egy különleges rokonság múltjában révedezhetünk el, hanem izgalmas családhistóriák részesei lehetünk. Borzák Tibor azonban nem elégedett meg az emlékezetekkel: levéltárakban, egyházi anyakönyvekben, helytörténeti gyűjteményekben, múzeumokban is kutatott Kecskeméttől Zentáig, Szabadszállástól Bólyig, s levelezett Budapesttől Kaliforniáig. Sajtóarchívumokban böngészett, így talált cikkeket ilyen címekkel: Kocsimosó a Petőfi-család egyik tagja (Amerikai Népszava, 1930), Petőfi egyetlen vérrokona rongyot árul a pesterzsébeti piacon (Népszava, 1948), Kezet fog Münnich Ferenc és Hrúz Margit, Petőfi utolsó rokona (Magyar Nap, 1948).

A szerző a kötet Bevezetőjében reménykedik, hogy az olvasó élvezetes olvasmányra bukkan, annál inkább, mert ő is nagy élvezettel rótta a sorokat. Ahhoz, hogy erre ráérezzünk, el kell telnie egy kis időnek. Nehéz megszokni, hogy egyetlen oldalon átlagban tíz név, több dátum is szerepel, de azután az olvasó felmászik a családfákra, és belemerül a családtörténetekbe. Ezekből kiderül, hogy a Petőfi-atyafiak egyike sem kérkedik a rokonsággal, amit szerénységgel ötvözött büszkeséggel vesznek tudomásul. Egyszerűen arról van szó, hogy itt élnek közöttünk, ápolják a múltjukat. És arról is, hogy a génekben őrzött tehetség öröklődött a rokonok között is sportban, festészetben, irodalomban és tetten érhető bennük a költészet szeretete is. Az egyik leszármazott arról beszél a könyvben, hogy a Petőfi-rokonság a költészet szeretetét és a jó értelemben vett hazafiságot jelenti számára. Szó esik arról is, hogy a korábbi válogatott vízilabdás, a Tokióban élő Petőváry Attila ugyancsak Petőfi-rokon, és miután japán feleségétől fia született, Petőfi Sándornak már távol-keleti leszármazottja is van… A Petőváry-család sokáig a Magyar Nemzeti Múzeummal szemben lakott, a legkisebb Petőváry akkoriban a március 15-i ünnepen kiállt az ablakba, és elszavalta a Nemzeti dalt…

Borzák kötete zsúfolt a hasonló érdekességekkel. A két leghíresebb Petőfi-leszármazottal foglalja keretbe a kötetét: a néhány éve elhunyt Hankiss Elemérrel kezdi és a néprajzkutató, egyik korábbi művelődési miniszter, Andrásfalvy Bertalannal zárja, aki így kommentálta a rokonság tényét: „Petőfihez és Hrúz elődeimhez hasonlóan én is mindig szenvedélyesen igazságkimondó voltam.”

A könyv írása idején például Kartalon megmutatták neki azt a telket, amelyen bizonyíthatóan Petrovics István szülőháza állt, s melynek helyén emelt ingatlan a Petőfi utca 10. alatt van. És szó esik arról a rokonról is, aki 102 évesen is élénken érdeklődik elődei, a Hrúzok iránt. Egy másik leszármazottat rendszeresen meghívnak a helyi idősek klubjába, hogy Petőfi-verseket szavaljon, a legnépszerűbbek A négyökrös szekér és a Befordultam a konyhára. Rokonként szerepel a kötetben egy német állampolgárságú olasz egyetemi tanár is, és a mezőberényi Orlay Petrics família is képviselteti magát. És nincs vége a sornak, hiszen a könyv megjelenése óta újabb Petrovics-leszármazott jelentkezett és várhatóan újabbak kerülnek elő…

A Rokonom, Petőfi című kötet (dizájnja a háromszoros Red Dot-díjas grafikus, Borzák Márton – a szerző fia – tervezőmunkáját dicséri) illusztrációi elsősorban családi képek, de közread korabeli fotográfiákat is, melyek közül egyik-másik irodalomtörténeti jelentőségű. Az olvasónak pedig fel vagyon adva a lecke, hogy nézegesse a családfákat, megjegyezze a rengeteg nevet, rokonsági fokot. Igazi türelemjáték ez szerzőnek, olvasónak, de minden sorából kitetszik, hogy Borzák valóban nagy élvezettel írta, a könyvből kiérezhető belőle a téma iránti odaadás és szeretet. Igazi puzzle, ha úgy tetszik, kirakásra váró irodalomtörténeti bűvös kocka. És mennyiféle olvasata lehet mindennek! Például az, hogy mit jelent egy ilyen kaliberű költő leszármazottjának lenni, lehet-e és kell-e ápolni a családi emlékezetet, hagyományt, lehet-e és egyáltalán kell-e ilyesmire manapság büszkének lenni? Ez viszont már legyen azt olvasó bűvös kockája.

 

Csontos Tibor

Borzák Tibor: Rokonom, Petőfi. BT-Press, Kecskemét, 2016.

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése