A nyilasok gyűlöletét újrateremtő regény

Kritika, KritX

„Zoltán Gábor könyvét egyszerű olvasóként, a téma iránt érzékeny emberként és tanárként is rendkívül rossz iránynak érzem a nyilasok rémtetteinek irodalmi megjelenítéséhez.” – Az Orgia című túlértékelt, Déry-díjas regényről Alexovics Ingrid írt.

 

 

A nyilasok gyűlöletét újrateremtő regény

 

Zoltán Gábor Orgia című regényének cselekménye 1944–45 telén játszódik Budapest XII. kerületében, témája a nyilasok legkegyetlenebb rémtetteinek bemutatása. Miért? – kérdeztem magamtól nagyjából húsz oldal után. Miért akar erről írni valaki? És miért éppen így? Miért szeretne erről olvasni bárki? Tanácstalan voltam.

Talán olyan olvasóknak szól ez a regény, akik nem tudták, hogy volt ilyesmi – gondoltam szomorúan. Talán léteznek olyan emberek, akik szerint ebben az országban mindig mások öltek, mások aljasultak el. Ez esetben nekik inkább történelemkönyvet kellene lapozgatniuk, nem egy ilyen regényt. Persze a tanításra szánt kiadványok nem feltétlenül tobzódnak az embertelen részletekben.  Aki középiskolás szinten tanul minderről, nem biztos, hogy szembesül az égő hús szagával, a kifordult belekkel, a nemi erőszakba belehalt nőkkel, a Dunába lőtt gyerekekkel. 

A fontos kérdés számomra az, be kell-e mutatni egy regényben a határtalan, értelem nélküli, állati gonoszságot a maga kendőzetlenségében. Miféle többlettudást, miféle élményt ad ez az olvasónak? Mi értelme mindezt leírni? Mi volt a szerző és a kiadó szándéka az Orgiával? Az, hogy az olvasók borzongjanak közben, vagy hányják tele a vécécsészét oldalanként kétszer? Esetleg most már tényleg határozzák el nagyon komolyan, hogy nem erőszakolnak meg gyereklányokat, és csizmájukkal nem roppantják össze mások koponyáját?

Ki az ma Magyarországon, aki nem tudja, hogy az ember mindenre képes, és ha úgy hozza a helyzet, a világpolitika vagy a sors: majd kéjjel és kegyetlenül öl? Ki az, aki nem tudja, hogy az ember sajnos könnyen elaljasul? Ha van ilyen felnőtt ma Magyarországon, az nem tanulta meg a történelemleckét nyolcadikban.

Meggyőződésem, hogy Zoltán Gábor regénye sok olvasót – ahogy engem is – önmagába zár. Bezár, és önvédelmi okokból bizonyos oldal és erőszakmennyiség után befogadásra képtelenné tesz. Egy ilyen emberhez viszont nem fér hozzá a szöveg. Ez lett volna a cél?

Zoltán Gábor könyvét egyszerű olvasóként, a téma iránt érzékeny emberként és tanárként is rendkívül rossz iránynak érzem a nyilasok rémtetteinek irodalmi megjelenítéséhez. Nagyon komolyan gondolom, és nagyon fontosnak tartom azt leszögezni, hogy nem jó, nincs értelme a rosszat, a gonoszságot megtanítani. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy tankönyvben szép akkurátusan leírnák, hogy is festett egy gázkamra. Hány méterszer hány méter, mit és hogyan alakítsunk ki, hogy minél több embert meg tudjunk semmisíteni. Miért volna erre szükség? Hogy ha majd kedvünk lesz építeni egyet, tudjuk, hogyan kell? Olvasom a kínzások végtelenített leírását az Orgiában, és egyszer csak az jut eszembe, mi történik, ha kedvet kap valaki…

A szerzőnek és a kiadónak bizonyára volt valami elképzelése arról, hogy az elrettentés hasznos lehet, hogy majd a düh, amit az ésszel felfoghatatlan kegyetlenség leírása generál… Azzal mi is történik? És ez a legnagyobb gond a szöveggel. Zoltán Gábor regénye nem együttérzést, nem pozitív érzelmeket kelt az olvasóban, hanem pont azt a fajta korlátok nélküli dühöt ébreszti fel, azt a fajta gyűlöletet teremti újra, ami emberek millióinak életét oltotta már ki. Ez sehova sem vezet, mert pont olyan kirekesztő, mint annak idején az antiszemitizmus, mint manapság az idegengyűlölet vagy a homofóbia. Erre elkeserítő módon rímel a szerző utószava is:

A tettesek egy részének van arca és van neve. Lehet tudni, hol dolgoztak, mely házakban éltek. Természetesen ki lehet jelenteni, hogy a nevek, amiken szólították őket, nem rendelhetők végérvényesen összefüggésbe a tetteikkel, és hogy az egykori lakóházaik sem nevezhetők például nyilaskeltetőknek, másrészt tapasztalható, hogy egyes nyilasok által lakott házak a jelenkorban hozzájuk hasonlóan gondolkodó és beszélő egyének hajlékai.”

Veszélyes, kirekesztő mondatok, melyek éppen ellentétesek (reményeim szerint legalábbis) az író szándékával. Bár nem tudok a téma más irodalmi feldolgozásáról, az elsőség önmagában még nem teszi ezt a könyvet jó regénnyé. A borzalmak tálalása nem visszatartó erő, soha nem is volt az. Ezzel természetesen nem azt szeretném mondani, hogy úgy kell tennünk, mintha mindez nem történt volna meg.

Leginkább a közönyösség zavart az Orgiában, még ha ezt írói eszköznek szánta is a szerző. Ha ezt a korszakot és témát egyszer valaki szeretné irodalmi műben feldolgozni, mindenképpen más, emberibb nézőpontot javasolnék. Nem a tárgyként tekintett húscsomót, nem a gumibottal megerőszakolható, szexuális tárgyként kezelt nőt, mert az ember esetleg még megszokja ezt az attitűdöt. Ennél rosszabbat pedig elképzelni is nehéz. A gödörbe lőttek, a Duna parton meggyilkoltak emberek voltak. Minden egyes áldozat külön élet, minden egyes áldozat külön ember. Mindannyiuknak volt neve, szerelme, sorsa. Nem egy arctalan, véres massza volt az áldozat, hanem emberek, akiket nem lehet helyettesíteni többé, akik örökre elvesztek.

De nem pusztán a közönyösség volt számomra probléma, hanem az is, hogy éreztem a szöveg mögött egyfajta látens kéjt: nem a kínzások, hanem az ennek megjelenítése során az olvasóban létrejött borzalom iránt. Ezért felesleges regényt írni, ehhez elég egy negyedosztályú horror is.

Irodalmi műként unalmasnak és ötlettelennek éreztem az Orgiát. Bár értem az olvasóra bízott történetteremtési szándékot, ezt egy próza, különösen egy ilyen téma esetében, kockázatosnak és elhibázottnak érzem. Mint olvasót zavart, hogy a szerző és a szöveg között nem tudott őszinte viszony kialakulni. Nyilván nem véletlenül.

Egy kedves, másodgenerációs túlélő barátom szavait idézem, melyekkel maximálisan egyetértek: ilyen könyvekre nincs szükség. Bár Zoltán Gábor kétségtelenül sok időt szentelt a kutatómunkának, ezt az eredmény láttán feleslegesnek érzem, hiszen éppen a legfontosabb dolog, az áldozatok élete, embersége lett semmissé a téma feldolgozása során. Ebben a regényben mind ők, mind az olvasók idegenek maradnak.

Zoltán Gábor Orgia című regénye különösen nehéz olvasmány, melyet jó szívvel nem tudok ajánlani senkinek.

Alexovics Ingrid

Zoltán Gábor: Orgia. Kalligram, 2016.

Kommentek elrejtése, megjelenítése