Deák Csillag: Labirintus, avagy kapuk és átjárók – Kölüs Lajos: Imaginárius azilum

Fűalatt

 

Deák Csillag 

Labirintus, avagy kapuk és átjárók

 

A reneszánsz mint menedék, mint a szabadság kapuja, átjárója? Feszegetjük a szabadság kapuit, átjáróit, vonzódunk az ismeretlenhez? A templom helyett a szabad tér, a természet, a kert válik találkozóhellyé? Nádas Alexandra az ember tudását a reneszánsz világba menekíti, mintha ezzel akarná megelőzni, elkerülni a világ pusztulását. A harmóniát keresi, a káosz, a sötét, a formátlan világával szemben. A reneszánsz mint házi oltár, szentség és tradíció? Az írástudók menedékét keressük, az otthont, ahol oltalmat nyerhet a vándor? A haza mint menedék? A világ zajától akarunk menekülni, elbújni, kapával a kezünkben? A reneszánsz mint az akarat, mint a szabadság jelképe. Egy új esély. Nem testi, hanem lelki újjászületés szükséges.

Kábítószer- és internetfüggő világunkban a reneszánszhoz fordulás menedék is. Nádas Alexandra reneszánsz kertjei szimbolikusak, a paradicsomot idézik, a békét, a függetlenséget, a meditáció helyét. A kert és a természet viszonyát látjuk, miként is humanizálható a természethez való viszonyunk. Mi tartja meg a kertünket? Maga az ember, az az ember, aki tiszteli a természet törvényeit, és magát az embert. A kert falakkal körülvett menedék is, ahol az általa létrehozott rend és a természet rendje között harmonikus kapcsolat uralkodik. A reneszánsz kerteknél az épület és a kert szoros összhangba kerül, mivel a kert nem más, mint az épület előszobája. Nádas Alexandra rekonstruált reneszánsz kertje szabadtéri múzeum, tele ösvényekkel, utakkal, pihenőhelyekkel. A kertben bolyongó ember egy-egy tisztás, útkereszteződés vagy zsákutca végében mintegy „rábukkan" a szobrokra. A szobor, mint anorganikus kő egybeolvad a vegetációval, az organikussal, a szobor egységében egy újabb oppozíció, az élő Természet és az élettelen mű fonódik egybe, eggyé válnak. A kert alapja a kör, mint tökéletes geometriai forma, a növényzet pedig „szoborszerűen" megformált és koncentrikusan elrendezett. Benne a szimmetria-igény jelenik meg. A kert egyben jelképezi a labirintust is, sőt a fantáziavilágot. Nádas Alexandra képei fantáziaképek is, a jelen szegényes világával szegülnek szembe. Képeinek labirintus jellege csapdákra utal, a néző eltéved vagy eltévedhet bennük, általuk. Megtapasztalhatja a felforgató fantáziát, érzést és gondolatot is. Az érzelem és fájdalom csapongásait látjuk, vehetjük észre. A festmények világa egyben szürreális világ is, a tudott és nem tudott dolgok világa, ahol nem mindig a racionalizmus szabja meg a rendet, hanem jelen van a káosz is, a töprengés, merengés, kétely, a jövő bizonytalansága.

Alkotásai a néző figyelmét az alkotó emberre és gesztusára, tudásvágyára és kíváncsiságára irányítják, a teremtő erőre. A kert kultuszhely is. Nádas Alexandra témaválasztásában is ott a reneszánsz ember gesztusa, szabadsága, mivel a mű formai tulajdonsága mellett a témáját is szabadon választja és választhatja meg. A Természetet geometrizálja a képzelet zabolátlanságával. A kertben bolyongni kell, hogy feltáruljon a mesterséges vadon.

Antonio Bonfini és Janus Pannonius neve jut eszembe elsőként Nádas Alexandra képeit látva.  A magyar reneszánsz szerves része volt a nyugat-európai gazdasági és kulturális áramlásnak, elsősorban a korabeli Itáliához való kötődés révén. Mátyás király 1476-os, Aragóniai Beatrix-szel kötött házassága megnyitja a budai királyi udvar kapuit az itáliai művészek előtt. Az ókori művészet újjáélesztésén fáradozó, az antik irodalmat és építészetet hatékonyan propagáló reneszánsz ezáltal Itálián kívül elsőként Magyarországon jelenhetett meg, hatékony uralkodói támogatással.

Nádas Alexandra képei előtt állva Herbert George Wells szavait – Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől! –  parafrazálom. A könyvek világa helyett képek világát mondanék, a többi stimmel. Boldog azilum. Sértetlenségünk és kifoszlatottságunk ellenére vagy épp annak dacára.

Festményei ikonok, statikusak. Az állandóságot sugallják. A szubsztanciát és a mértéket. Képei az illúziókeltés csapdái is. A képein megjelenő alakzatok nyugalmat, békét sugallnak, és feszültséget is, a tér és sík közti konfliktust rejtik el, tudatosan és érzékien. Letisztult világ ez, átlátható, de mozgalmas, bár nyugvópontjai nincsenek, a formák jelentése változó, harmonikus. A vonalak, geometriák az építkezést formálják, az építést, legyen az templom vagy ház, épület, kolostor. Menedék. Az elemek összetartoznak, koherenciájuk van. A gondolkodás szabadságát hordozó hely. Maga a teljesség. Ha képszeletekből is áll össze, de összeáll, valahova megérkezve, oda, ahol otthon érezzük vagy érezhetjük magunkat. Ami eddig lehetetlennek tűnt, most valóságossá válik és válhat. Nádas Alexandra gondolatfolyama a megőrzött reneszánsz világot hordozza, testesíti meg. Távol az abszurdtól, közelebb az imagináriushoz. Az embert körülvevő rejtélyek nem félelemmel töltik el a reneszánsz embert, hanem kíváncsisággal és értelemmel, befogadással.

 

 

 

Kölüs Lajos 

Imaginárius azilum

 

Nádas Alexandra a képzeletében létező reneszánsz világát festi meg, menedékként. Evilágiságából lép a múltba, egy olyan korba, amelyben az ember arca megváltozik, újjászületik. A reneszánsz ember tudja, hogy ő más, mint az őt megelőző nemzedékek voltak, és más is akar lenni. Nádas Alexandra, miként reneszánsz elődei, értékeli a maga és az elődei korát, s ezzel saját korát építi. Minden nemzedék, amikor színre lép, másnak érzi magát, mint elődei. Fejünkön másként tapad a haj.

Nádas Alexandra a reneszánszban leli fel önmaga lelki békéjét, az lesz számára becses érték. Megkísérli, hogy újjászülessen egy olyan korban, amikor számos jel utal arra, hogy a reneszánsz értékek kérdőjeleződnek meg, üresednek ki. A média világa hazug és szemfényvesztő, vagy majdnem az. Természet és kultúra szembekerül egymással, a városi élet a falusi élettel. Terjed a nyájszellem, a szépség reklám, divat által kimódolt, kiszámított aránya és mértéke, mesterkéltsége. A keresztény értékek háttérbe szorulnak, puszta igehirdetéssé silányulnak. Ami Nádas Alexandra képeiben is megjelenik: a magányosság, a szépség utáni vágy és tisztelet. Maga is, miként a reneszánsz ember, kiszakad a nagy, hagyományos összefüggésekből, magabízó önigenlése mellett szükségképpen jelenik meg a magányosság a mindennapi, városi létben.

Nádas Alexandra műveinek színvilága visszafogott, tompa színek és fények uralják a vásznat. Motívumrendszerében visszatérő figura a női arc, amely a titokzatosságot, finomságot, ártatlanságot, szépséget, egyben az új, a reneszánsz eszményt testesíti meg. Egy új embertípust. Miért tér vissza Nádas Alexandra a reneszánsz emberhez és annak világához? Tiltakozás ez kora eszményei ellen? Távolságot hoz létre kora és a reneszánsz kor között, mintegy kora visszájára mutat rá? Hogyan tud a mai ember kiszakadni a transzcendens világból, és saját lábára állni? Menni vagy maradni? Elég ehhez a reneszánsz szellem világa? Vagy éppen a reneszánsz ember szabadságvágya érvényesül sok mai fiatal cselekedetében? Nádas Alexandra az eredetiséget hangsúlyozza, ismétli, őrzi, teremti újjá, mintegy rekonstruálja, beépíti mindennapjaiba. Egyedülvalóságát hangsúlyozza, érvényesíti a nagy kötöttségekkel szemben.

Számára a reneszánsz ember lelke a fontos, a reneszánsz ember lelkéből merít, és a világot a lelkiségből, a lelkiség viszonylataiból kívánja megérteni, illetve úgy látja, hogy csak innen érthető meg a jelen és az elképzelt jövő. Az avatott szem észreveszi, hogy Nádas Alexandra világában jelen van a transzcendens utáni vágy. Kapaszkodót keres, kiutat a világ zűrzavarából. Tiszta hangot, maga is tiszta hangot intonál. Lelki magányossága nem a Tóth Árpád megénekelte magány, világfájdalom, az önmagától elidegenedett ember magánya. Tóth Árpád magánya magába forduló, csendes, lemondó, elégikus. Nádas Alexandra nem mond le semmiről, igaz, maga is csendes alkat, de intellektuális fájdalma, a szépség utáni intellektuális vágya a derűt teremti meg műveiben. Képeinek kompozíciós tere és struktúrája a szép és fenséges menedéke. Ha nem is tudja magától távol tartani a jelenben történteket, politikai és gazdasági kihívásokat, a világ nyomorúságát, a szépség és fenséges eszményét mintegy pajzsként tartja maga elé.

A Capitolium két magaslata között terült el az úgynevezett Asylum, vagyis a menedék, amelyet Romulusz ajándékozott letelepedésre a népnek. A mózesi könyvekben a héber jog szerint az asylum jog már szabályozott, mégpedig az ún. menedékvárosok létesítésével kapcsolatban. Nádas Alexandra menedékvárosa bárhol lehet, Budapesten is. Úszó reneszánsz, visz valahová, hoz valahonnan. Bátor kiállás ez a modern ember mellett. Képei fundamentumok is, épületek, szilárdak, házat és hazát is jelentenek, egyszerre. Az otthon világát teremti meg, mert a legfőbb menedékünk saját otthonunk. Az otthon egyben a mi egzisztenciánk is, belső békénk helye. Otthontalanként kiszolgáltatottnak és elveszettnek érezzük magunkat. Idegennek. A szabadsághiány torzítja az ember lelkét, miként az odatartozás élményének hiánya, felfüggesztése is. Nádas Alexandra paradigmatikusan ábrázol, alapvetéseit nem könnyű kikezdeni. A reneszánsz miként is szállja meg a házunkat, a szellemünket, látásmódunkat? Lehetséges lenne az ismételt újjászületés? Egy új világ beköszöntére a reneszánsz világból válaszol. Hiábavalóan? Játékos és lázadó is. A reneszánsz nem ékesíti fel az embert, bár a szépség iránti igényében felfedezhetünk valami hasonlót. Legfőbb érték és mérték az ember. Az azilum elképzelt hely, de nem lehetetlen hely. Nádas Alexandra lajstroma folytatható, a néző feladata azt analizálni, kiegészíteni, folytatni. Hogy a látható világ és a reneszánsz világ között ne mélyüljön tovább a szakadék.  

 

 


 

Nádas Alexandra (1974) Budapesten született. 1993-ban a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium festő szakán érettségizett. 1995–2000: Tanulmányok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika Tanszékén. (Diploma: 2000-ben). Mesterei: Eszik Alajos, Pásztor Gábor, Somorjai Kiss Tibor. 1999-ben Erasmus Ösztöndíj a Hágai Képzőművészeti Akadémián. 1996 óta több mint 260 csoportos hazai és külföldi kiállításon, országos és nemzetközi tárlaton szerepeltek munkái. Első egyéni kiállítását 1999-ben rendezte. 2002-ben New York-ban mutatta be műveit. Verseit 2000-ben saját illusztrációival jelentette meg Árnyalatnyitány címen.

Nádas Alexandra Reneszánsz azilum című kiállítása

2017. 04. 20.–2017. 05. 09.

Léna és Roselli Galéria

1052 Budapest, Galamb u. 10.

 

 

 

.

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése