A sárga téboly – Kopriva Nikolett versei

Líra, Költészet, Debüt
Kopriva Nikolett 
A sárga téboly
Kopriva Nikolett versei a Debütben 
 
Víz és só
 
Önkívületben
nincsen súlya a szavaknak.
Küldhet dögvészt,
átkot önmagára, hiába.
Akaratlan nyújtja karját
a konok testvér,
mikor darabokat óv a múltból,
anyát, közös vért emleget.
Az Ego fészkében
az ezredik pőre én is remegve
kiáltja, hogy
„nem vagyok az ellenséged!”
Aztán tükörré válnak mind.
Ha nem kívánod a sárga tébolyt,
szemed takard le félig.
 
Szilánkok közt
pedig rájössz,
hogy a szavak íze sós,
akár a tegnapi tenger vize.
Remélted, hogy levedletted bűneidet,
de ők vedlettek téged.
 
 
 
Szakadás
 
„… csak árnyalak a létezőkhöz képest –
egyszóval a rossz lényege, ha a rossznak egyáltalán
létezhet lényege.”
                                                     (Plótinosz)
 
a rossznak ősgödre
tátong minden születésben.
árnyékot hány,
áramlik a vérben,
és anyagot emel oltárrá.
 
a testbörtönben zúzmarás
a napi koszt,
feszülő hártya fedi el
a lélek elől
az egyetlen fehér ösvényt:
az Egyhez vezetőt.
 
 
 
Metamorfózis       
          
Ha darabokra szednélek,
átmenetileg győzne a harag,
poraid fölött örömtáncot járna,
aztán magába roskadna.
Már nem akarom rádgyújtani a házat.
A valóság mögé bújtam,
fekete szőnyegeid
lelocsoltam benzinnel,
és húsz gyufát is meggyújtottam fölötted.
Mégis nyugodt arccal aludtál,
mint a Hold,
amikor a lángok körbevontak,
egy világ sem repedt benned.
A füst minden atomját birtoklod:
vonalaidban akkor láttam először az életet.
Az erdőben sem hagylak ott,
és nem doblak a vonat elé –
hagyom, szedd ki fogaid közül
a büszkeség szilánkjait.
 
 
 
Lábam alatt a lépcsőfokok
 
Az idő masszává zsugorodott,
állandó a csend térdemen,
tévelyeim szívós ütőerét
elrágta a harag, 
és elvetélt a kétely
utolsó fattya.
Csak árnyéka vibrál, sziszeg
esténként,
azt mondja, eddig láttam,
most lettem vak,
viharos kapcsolatomnak
utolsó madzaga is elszakadt
a külvilággal.
 
Intravénásan
adagolok magamba 
fakó közönyt,
és felrobbantok minden lépcsőt.
 
 
 

Kopriva Nikolett 1996-ban született, lakhelye a kárpátaljai Munkács. Jelenleg Budapesten tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika mesterszakán. Kedvétől függően verset és prózát is ír. Szabadidejében sétál. Írásait az Együtt és a Magyar Napló közölte.
 
 
 
 
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése