Szőcs Géza: Olvasó- és emlékező napló 1.

Tárca, Beszéd a palackból, Fűalatt

Szőcs Géza

Olvasó- és emlékező napló 1.

 

Az olvasónaplók logikája általában arra épül, hogy idézgetünk a kezünkbe került könyvekből, meg kommentáljuk az idézeteket, netán a művet vagy a szerzőt.

Nevezhetjük ezt a szövegválogatás  lineáris logikájának.

Egy organikus logika mentén azonban egyvalamelyik kiinduló szövegcitátum hozza a többit: a szöveghalmaz alapja az, hogy mi jut eszembe erről, amit olvastam – milyen másik mű, másik szerző.

 

Jelen esetben a kiinduló könyvnek, amely a kezembe került, nem is véletlenül – magától a tudós szerzőtől kaptam, Fodor Páltól – a címe: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Remek tanulmányok alkotják. Manapság, a tavalyi törökországi puccskísérlet óta, sokat hallunk Fethullah Gülenről és mozgalmáról – de ha érteni akarja valaki, miről van szó, érdemes az erről szóló Fodor-tanulmányt elolvasnia. A témát nem az aktualitás ihlette – maga a kötet 2014-ben jelent meg, de ezt a tanulmányt már tíz évvel ezelőtt olvasni lehetett a Tüske László által szerkesztett piliscsabai Acta et Studia V. kötetében. Fodor Pál egyébként nemcsak – és nem is főleg – a mai török valóság egyik első számú szakértője. Még imponálóbb, amit történészként összegyűjtött, vagyis históriai ismeretei, ezek aprólékos, részletes bemutatása és biztos kézzel összefüggésekbe rendezett meggyőző ereje.

 

Hadd idézzünk A Hürrem és Máhidevrán, avagy két ágyas harca a szultán szívéért és trónjáért című tanulmányból.

 

„A 15. század közepe és a 17. század közepe közötti két évszázad az »ágyasok kora« az oszmán történelemben. Ebben a hosszú időszakban a mindenható szultánok felhagytak a korábban gyakori dinasztikus házasságokkal, sőt jószerével magát a házasság intézményét is kiiktatták életükből. Szexuális igényeik kielégítésére és utódok nemzésére szinte kizárólag a háremükben tartott ágyasokat használták.”

„Az egyik leghírhedtebb ágyas az Európában Roxolane, Roxelane, Rusztán stb. néven ismert Hürrem, Szülejmán szultán (1520–1566) kegyence volt, aki bizonyos értelemben az oszmán történelem menetét is megváltoztatta.”

 

A „mi” Szulejmánunkról van szó, aki a mohácsi csatatéren a maga rendjén Magyarország történelmét is alaposan megváltoztatta.

 

„Már a kortársak nagyban találgatták, honnan érkezett, és mi lehet az oka annak, hogy szemlátomást napról napra növekvő befolyást gyakorol Szülejmán szultánra.” Mármint Hürrem.

 

A szultán, még mielőtt 1520-ban trónra lépett, egy anatóliai tartomány kormányzója volt. „Ebből az időszakból maradt fenn egy lista, amelyen 17 nőt sorolnak fel trónörökösi háremének tagjaként.”

„...már itt előbukkan a neve annak a hölgynek, aki később fontos szerepet játszott az életében: Máhidevránnak hívták. A források jobbára cserkesz származásúnak mondják, bár némelyek szerint magyar volt.” Örököst szült a szultánnak, „a többi háremhölgy pedig sóvárogva vágyott a helyére, és minden eszközzel próbálta kitúrni onnan.”

A többi háremhölgy közül épp az említett Hürrem, a Galíciából a tatárok által elrabolt, eredetileg Alekszandra Liszovszka névre hallgató, szépen gitározó, énekelni szépen tudó új csillag jelentette a nagy vetélytársat, aki „rendkívüli elszántsággal, könyörtelenséggel és ügyességgel ütötte ki vetélytársait a nyeregből.” Tréfának álcázott életveszélyes kelepce, ármány, civakodás, karmolászás, hajkitépés egyaránt szerepel a két szépség eszköztárában, míg végül Hürrem kerekedik felül, aki „a húszas évek közepére belpolitikai ügyekben is a szultán legfontosabb támasza lett.” Gyakorlatilag a szultán politikai tanácsadója lett, „olyannyira, hogy egyes (különösen lengyel) diplomáciai ügyekben önállóan dönthetett és cselekedhetett. Ez megint csak szokatlannak és rendkívülinek számított egy ágyastól. Hiszen a szultánok éppen azért szakítottak a dinasztikus házasság intézményével, hogy asszonyaikat távol tarthassák a politikai közszerepléstől.”

A történet számos izgalmas fordulatot tartalmaz még – ezeket rábízom az olvasó kíváncsiságára. Akit érdekel, lapozza fel a kötetet. Ehhez én csak kedvet akartam ébreszteni.

 

Mi jut azonban az ember eszébe e viszonyokról.

 

Mindenekelőtt Weöres Sándor jambusai:

         Nagy úr a szultán, mégis

         a rózsáért lehajlik.

 

A második pedig, ami eszébe jut: Gaodi császár esete Bagatur hun királlyal.

 

Ez elég népmesei hangzású, de a történetet ókínai krónikások jegyezték fel. A leírások Csornai Katalin fordításában olvashatóak a Négy égtájon barbár csillag ragyog c. kötetben. (A cím egyébként Li Taj-po egyik verséből van kölcsönözve.) A bevezető tanulmányt Salát Gergely írta, a könyv alcíme: Az ázsiai hunok a kínai forrásokban. 2007-ben jelent meg.

 

Mint e forrásokból megtudjuk, a Krisztus előtti harmadik évszázad elején Gaodi császár kinevezte Zhang Cangot Dai tartomány főminiszterévé, „azzal a feladattal, hogy intézkedjék a határ menti rablók ügyében”.

 

Az utasítást jellegzetes udvari dölyffel fogalmazták, mely gondolkodás szerint bármely problémát „intézkedésekkel” lehet és kell megoldani. Jelen esetben a határ menti rablók nem mások voltak, mint maga a felemelkedő hun birodalom, amellyel nemhogy Cang főminiszter nem tudott elbánni, de még a császárt is csak egy furfangos tanácsadó mentette meg a katasztrófától.

 

Három évvel később ugyanis maga Gaodi császár indul hatalmas hadsereg élén Dai tartományba rendet teremteni. Bagatur, azaz Bátor hun király (kínai átírásban: Maodun) azonban tőrbe csalja, egy fennsíkon bekeríti a császári sereget. A reménytelen helyzetben Chen Ping császári főtanácsadó körmönfont tervet eszel ki: egy festővel szép női portrét festet, amelyet eljuttat a hun király feleségéhez, azzal az üzenettel: ez a nő kerül majd férje tulajdonába, ha a hunok legyőzik a kínaiakat. A királyné megszeppent, hogy a gyönyörű lány elfoglalja majd az ő helyét, és rávette a férjét, hogy vonuljanak vissza. Így menekült meg a császár. A krónikás megjegyzése az esetről: „Mivel az elképesztőség határát súrolta, titokban tartották, hogy ki ne szivárogjon.”

 

A császár tehát elmenekült, de nem feledkezett meg a helyes intézkedésről: „Fan Kuai-t hátrahagyták azzal a feladattal, hogy tegyen rendet Dai földjén.”

Fan Kuai nagyon örülhetett a feladatnak, pacifikálni a hunokat.

 

Ám mi jut eszünkbe Gaodi császár történetéről?

 

Gavin Menzies könyve, 1421 – amikor Kína felfedezte a világot. 

Az Alexandránál 2002-ben megjelent könyvből sok ismeret szerezhető az udvari viszonyokról. „A császárok ezrével tartottak ágyasokat, egyrészt hatalmuk jelképeként, másrészt a kellő számú örökös biztosítására.” „...mindenki, még a császár rokonai és hitvesei is csak halálbüntetés terhe mellett közeledhettek az ágyasok szálláshelyéhez.”

Menzies könyvének egyik főszereplője egy másik,Gaodi után másfél ezer évvel élt császár, a Ming-dinasztia harmadik uralkodója, Csu Ti. Az ő eunuchjairól írja a szerző, hogy bejárhattak az ágyasok körleteibe, s így „alkalmuk nyílt ismerni az intrikákat is, amelyekkel az ide bezárt mintegy kétezer fiatal nő az időt múlatta.”

 

Kétezer ifjú hölgy folytonos áskálódása – nem akármi. De túl közel sem jó lenni a tűzhöz. 

Amikor két császári ágyasról kiderül, hogy az egyik rájuk felvigyázó eunuch segítségével próbálták vágyaikat kielégíteni, a leleplezést követően 2800-an esnek áldozatul a császári bosszúnak. De aki ekkor megúszta, az sem járt feltétlenül jobban.

„Csu Tival együtt tizenhat ágyasát is elevenen eltemették. A komplexumot a kegyetlen halálra ítélt nők jajveszékelése közepette pecsételték le.”

 

Ennyit császárokról és ágyasokról. Mindenkinek bizonyára még sok-sok uralkodó, távolabbi és közelebbi történelmi korszak, érdekes helyzet és történet jut eszébe. Ezeket emlékezete azon fiókjában őrzi, amelyre az van felírva: NAGY ÚR A SZOKNYA. 

 

 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése