Chaplin a díványon – Gotha Róbert Milán versparódiái

Líra, Költészet, Méhesben
 Chaplin
 
Chaplin a díványon 
Gotha  Róbert Milán versparódiái                                                
 
 
Az utcasávon felkarolt egy Capote-féle
gyilkos ösztön, na meg a szemtelenség
temérdek érdeke, mondhatnám
lábaimat szedegető „hidegvérrel”
siettem hazáig, leültem magam
mellé, és kortalan társkeresés közben
került néhány vers a fiktív bitófa alá.
 
 
Mint Byron nyáron
 
                        E. L. Cobbler
Szereplők:
 
főszereplő és mellékes: Lord George Gordon Byron
említett, bár kifelejtett: Goethe, Keats, Schiller, Villon, Varga, görög polgárháború, nyár, tavasz
fiktív szereplők: Mephistopheles, Szentszusz, Mindenható
helyszín:mennyországi teaház
 
Nézze Goethe, egy
Schillert sem adnék
ma már érte, két shilling
csilingelne lukas zsebembe,
indeed, sajnálatos esemény,
de zsebem légüres önkény.
 
Hiszen az sincsen, valóban nincs,
az se, s görög urnám is rég odavan,
úrnőm, megvette a szemét Keats!
Pénzért lopta el ötleteim kerámiáját,
előbb kihalászta, majd eladta mind:
„Óda egy görög vázához”, nahát!
 
Mint sánta Byron bírom a reggelt
gatyába rázni nyáron, zord lordként
lohol kedvem a felhősáv közepén,
s reszket több száz félholt költő,
mikor felkarolnak a szavak,
a plafon és mennyezet is
megrezzen, s leesik a vakolat.
 
Mert épp ott voltam, tudja uram,
a hellászi polgárháborúban kapott
el az írhatnék, nyugodt körülmények
között ugyan bárki képes tollat ragadni
még, de nem én, én ugyan nem,
tehát teát szürcsöl tudásszomjam,
s egy kristálycsillár táncol felettem.
 
Néhány fontért megfontoltan lehet
manapság csak piálni, így tea után.
No de, mein lieber Herr Goethe,
ha már mindenütt otthon érzi
magát, mért csücsül annyit, hát megérte
saját köntösébe rejteni a nagyvilágot,
s közben papíron folyton elvérezni?
 
Érthető, a Faust kettőért magának
a Mindenható már megbocsátott,
annak ellenére, hogy Mr. Mephistopheles
puszipajtása, szerződtetett munkatársa.
 
És hogy explicit Önben lőn a Szentszusz,
s Ön után szaladgál folyton a fehér szakáll,
(lábán szandál, kezében néhány papirusz),
az enyhe túlzás, kedves uram, hisz ravasz
mosolyában rejlik ez a bipoláris kontextus,
a nyári restek és a szorgos csempésztavasz.
 
 
Chaplin a díványon
 
                    Ben Hrvatska
 
or/avagy
(My Kaytown skyline)
 
Álom, álom, kényes álom,
lordul beszélnek a reggelek,
létem siker, lelkem várrom,
s Chap-nek becéznek a némberek.
 
Pedig Garbo vagy a Brando,
ők a jövő mozgóképei.
Minden illat őket illet,
minden babér nőket dönget.
 
Fekete-fehérben, füstfátyolban
potyol a potyaláz, az éjfelület,
felülni kéne, felülni késő,
de most már nemigen lehet.
 
Ifjú szatírIkon, szinte Novalis,
Chaplin fekszik, lineárisan is,
Sikerekről néma-álmot rendez.
Csak a csend, a chaplini csitt tudja,
 
hogy a profán-szakrális, és fordítva,
egy vászonbaszott, muszáj-kurva,
olyan, mint egy emó Némó, mint
az élet, egyedi és látszatra durva.
 
 
egyszer felmászok
 
                 Wargh A. Linda
 
a harisnyaszínű Holdra,
majd rám akad egy drámakar,
többek közt egy férfibunda,
vad kosoknak köszönhető
e fülbemászó líra.
Illedelmes
leszek, ti nagyokosok:
bortól reszkessetek, betörők,
egy cseppet.
 
Mindenem Virginiába temetem,
kincsem, s főleg lelkem, keresni
fogják maguk a házban, a nászban,
a túlfűszerezett Mámorgyárban.
Hány leány lesz még kapható,
ha bundámat én felveszem,
a veszett nyugat sokat ugat,
míg száz csaj bámulja terpeszem.
 
Ha én egyszer fölvenném
e kőkemény fordított-bűrt,
akkor, bizony, keverni
fogom a zűrt,
valószínű
ezüsttel.
 
 
Halászlé elégia
 
                   Halászbot Ond
 
Nem tudom, hány verskaraván
után szaladgálhattam folyton, 
de ritmusban dús prózaverssel
sem ütött még főbe e korszak.
 
Lehet próza, rövidfajta,
vagy lehet tornác-líra
rímkereső kisködmön.
Legyen egy régi mese,
vagy akár egy nikotinba
száradt pazar szerda.
 
Sok minden lehetne e szövegből,
félhomályba kapaszkodó betűkód
egy füstrezervátum közepén,
de táncra perdül a feltételes mód,
akkor, kedves hölgyem, Leonóra,
szabad volna egy táncra?
 
 
Exchange
 
           Gothárski T.
 
so on, so forth
az emlékeimben
(de nemcsak ott)
 
éltetnek a sorok sorompói,
hol saját világom építhetem,
ott nem zavarhat Charles szeleburdi
soraival
 
jelzőlámpalázban
csipkedtem a nyár szőke fürtjeit,
kiderült, hogy az ég sipkája alatt
alattomosan kínozott a nap,
pedig nem is tartózkodom itt,
 
de hol lehetnék, talán ott,
s mért mondaná folyton a líra,
hogy egy széllelbélelt utca, gang vagy folyosó
(a vers, kérem, nincs magánál, befordult a sarki boltba,
vagy eltévedt a főtéren)
 
mennyit ér egy nedves tetőtér,
ha száradófélben van a gondolat.
 
neuraszténiás szövegem szereplője lettem,
kopogtat az ablakon, engedjem be,
nem engedem,
a vers nem gyors-leves,
superglue sem ragaszthatja össze
a sorok közti hézagot,
 
sietnem kell, pálinkámmal rohant el a pimasz,
körbe-körbe, szürkületbe szaladgáltam utána,
de nem akadt rám csak a hajnal,
 
s a vers vagy ötven formája.
 
 
Hanna egy bécsi gyárban
 
a gyár legszebb versei –
 
Georg Dorfwohner szavaival méltatott
szövegek, miszerint:
 
A fiatal szerző, JvK[1] mielőtt az lett volna,
szerződést írt saját magának, hogy szavát
betartva (bizony isten) perverz gondolatokat
fog papírra dobálni, lehetőleg Bonchidától-Hencidáig.
A XIX., XX. és XXI. század (de nemcsak)
disz.[2] lírájának babérhordozója, atyja, fia,
művelője és oktatója. Rettenetes tehetsége
miatt országszerte (ma már galaktikusan)
lett ismert. Irodalmi jelenléte mindenütt
megtalálható, akár a Szentlélek ritka formája.
 
Disz.(n)oskolát alapított, saját magának.
Számtalan versimádóra és tanítványára
akadt az évtizedek során, de az irodalmi
jelentkezők, akárhogy is szerettek volna
résztvevői lenni e csodaintézménynek,
sajnos nem értesültek az iskola címéről.
Azóta se bukkan rá senki, ugyanis JvK
külföldre költözött.
                                      Dicsértessék,
                                      a valódi Dorfwohner
 
Murokfőzelék
 
(már megint!)
avagy a murokfőzelékkel
a fasz kivan
 
Ó kedélyes hölgyem,
bassza meg, hát ismét
sárgarépát
lékelt az asztalra,
nem tréfa ez, vigye innét,
felőlem dalolhat is közben.
Maradjanak csöndben mások,
majd őket is agyonverem.
Hölgyem, Madonnám, Mindenem,
ugye mondtam már, e helyszín
rémálmokkal rugdos regbe,
házinyulak ugrálnak rajtam,
de nem baj, őket is megcseszem.
Adieu, irány a Légió,
vagy talán Bécsbe lenne jó,
ismert leszek, és művész
is, szekrényemben, párnák
közt szállít el egy teherautó.
Ön mézesmázos, madártej,
én túrórúdi, szegény legény.
Hölgyem, tudja meg, az én
szekrényem az öné, hej,
de véletlenül lenyeltem
a kulcsot, s nem talál rám
csak a halál, vagy egy
burzsoá bútoraukció.
 
 
Érdemes, sőt ajánlott a versforrások megtekintése, kézbekapkodása.
 
 
            1.   Varga László Edgár http://helikon.ro/mint%E2%80%84goethe/
                  valamint Cseréptavasz  c. kötete
            2.   Varga Melinda – Űrezüst Férfibunda c. ciklus
            3.   Horváth Benji – A cseplini díva
            4.   Fischer Botond – Teodora http://helikon.ro/versek-124/
            5.   Gothár Tamás – Váltó http://helikon.ro/versek-131/
            6.   Orbán János Dénes – Anna egy pesti bárban



[1]    JvK – (pseudonim) Jan van Kroonstad eladta alteregóját egy rotterdami kávézónak, mert hogy is költözhetne Kroonstad (NL), Kronstadt (DE) mindenestül Bécsbe (AT)

[2]    Disz. – (rövid.) sokan azt hinnék, hogy disztichonról lenne szó, szemantikája egyszerűen disznóság

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése