Jelige: Vida – Tavasz

Jelige: Vida

Tavasz

Aki az örök élet kérdésén tűnődik, gondolkozzon el, hogy miben különbözik Kurt Cobain és Jókai Mór.

Amikor kimondjuk e nevet: Kurt Cobain, egy fiatal, jóképű gitáros jut eszünkbe; s mikor azt mondjuk: Jókai, egy öreg, bölcs ábrázatú, komoly férfi képe dereng fel. Mindenkire úgy emlékszünk, ahogyan halála előtt kinézett. És nem mondhatom, hogy szerencsés fiatalon meghalni; viszont egyszer mindenki meghal, és az emléke csak addig él, amíg élnek azok, akik ismerték.

Vannak kevesen olyan kiváltságosak, akikre nem csak az ismerősök, hanem egész társadalmak, tömegek emlékeznek. Ők az örök életűek. Nevük egészen addig fennmarad, amíg társadalmak léteznek. És Kurt Cobainnek megadatott, hogy fiatalon éljen örökké; míg Jókai Mór idős emberként él örökké. És az eltávozottak a túloldalról festik az égre nekünk: meg kell, hogy találjuk az élet értelmét! Mert ha egyszer mindenki meghal, és nem lesz senki, aki emlékezzen ránk, úgy fog majd tűnni, mintha az egésznek nem lett volna értelme. Jókai Mór és Kurt Cobain már tudják, amit mi még nem akarunk elfogadni: nincs örök lét, csupán körforgás van: nyár, ősz, tél és tavasz.

*

Kezdett hűvös lenni. Miközben a Nap szép lassan ment le, a zenekar készülődött az esti koncerthez. A mezítláb letaposott pázsitból felszállt fáradt illat a meleggel vegyülve napközben kellemes tavaszi érzést adott. A fesztivál Nagypéntektől Húsvétvasárnap hajnalig tartott, és a hosszúhétvége lehetővé tette, hogy sokan eljöjjenek. A nők rövid farmerrövidnadrágban és topban voltak, a férfiak többnyire kigombolt kockás ingekben. A szabadság vágya úgy járta át a teret, ahogyan a sör folyt a csapból az üres korsóba.

Az esti hűvös miatt a nők hosszú, széles, színes sálakat borítottak testeikre, ami az ellen is védett, hogy mások meglássák, hová nyúl a férfiak keze. Ez már a XXI. század, mind közül a legperverzebb és a legcsodálatosabb.

A közönségtér nem volt egészen megtelve, az első sorokat leszámítva szétszórtan helyezkedtek el az emberek. Az énekesnő fellép a színpadra, mire a közönség elkezd tapsolni. Száján élénk mosoly, értelmes tekintettel párosulva.

-          Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok – kezdte. Kék keretes, nagy lencsés napszemüveg volt rajta, óriási haja hátul összefogva, a feje tetején pedig különböző virágokból álló csokor. Egyenes kiállással, fejét magasan tartva áll. – Itt a tavasz, hé! – kiáltotta nevetve a mikrofonba, amit meghallott a világon minden élőlény ott, ahol tavasz volt. A kezében lévő gitáron pedig lassú ütemmel, halkan dúdolva elkezdett játszani. Akik jelen voltak, ettől a perctől fogva egy másik világban jártak.

Ez a fiatal énekesnő később Grammy-díjat kapott zenei munkásságáért.

 A közönségtér végén sorakoztak az árusok és sörsátrak utolsó pavilonjai. A rövid útszakasz, amely a bódésor mentén jött létre, ide, a közönségtér végébe torkollott. Egy fiatal férfi szalad az út mentén, a végén sebesen kifarol, és rohan a közönség felé. Kezében két műanyag söröskorsó, és miközben szalad, az egyikből annyit húz, amennyit csak tud.

-          Ingyen sört mindannyiótoknak! Igyatok barátaim, igyatok ingyen! Csak annyit igyatok, amennyitől kidőltök! – kiabálja, miközben csámpásan szedi a lábait, és egyenesen a színpad felé tart.

Ahogy rohan az emberek között, egy lány kitárja elé széles, fehér alapon színes mintás gyapjú sálát, beletekeri és magához húzza: szemben egymással, egymásnak simulva állnak, a sál pedig körülfogja őket.

A lányon egy ujjatlan, fehér póló és egy sötétkék-kockás, rövid vászonnadrág volt, amely alatt a lemenő napfényben combtól térdig szikráztak az apró, puha szőke szőrszálak.

-          Marci Vida, a sörtolvaj – kezdte a lány lassan, játékosan – nem félsz, hogy egyszer lelőnek?

-          Jézus is feltámadt – felelte Marci, majd széles zsivány mosolyra húzta száját, és az egyik korsót átnyújtotta a leánynak.

-          Csakhogy te nem vagy olyan tökéletes, mint ő – vette el a korsót a lány.

-          Ezért akarunk annyira azok lenni. Hogy különbözzünk a többiektől – felelte a férfi, hangját egyre halkabbra eresztve. A lány észrevette, hogy két férfi jön feléjük, akik Marcit keresik.

-          Segítek elrejtőzni – mondta, és szelíden megcsókolta a férfit. Hiába keresték az ügyes tolvajt, nem találták meg a sál alatt. A csók után Marci ismerős ízt érzett a lány szájában.

-          Te be vagy tépve – ízlelgette egy kicsit meglepetten az ajkait. – Mit szólnál – folytatta –, ha ez a híres, piszkos szívű Marci veled szeretné tölteni az est hátralevő részét?

-          Miért – nézett a lány Marci szemébe, magához húzva őt –, azt hittem, hogy a fesztivál két estéből áll – a lány egészen forrón lehelt, Marci pedig csak nézte őt, és bámulatában nem tudott többet mondani.

Felhajtották a korsókat, majd elindultak a kirakodott árusok felé, eltűnve a tömegben, ahogyan eltűnt előttük a Nap is a dombok mögött.