Levelek a FISZ-táborból, 1.

Helyszíni

„Évadnyitó beszédét Kollár Árpád, a FISZ elnöke veszteséglisták sorolásával kezdte ezen a szomorú szerdán. Te voltál az első, aki ma délután nem lehet fizikai valójában köztünk, majd a puccs miatt otthonragadó török vendégek következtek a sorban, a magyar–török műfordító szeminárium meghívottjai, és végül Kollár ellopott bográcsa, ami nélkül nem lesz az elkövetkezőkben se gasztroirodalmi program, se ebéd.” – Sárkány Tímea  levéljegyzetei, első rész.

 

Kedves P,

végül is ennél a megszólításnál maradtam, lányos zavaromat leplezve. Hogy szégyenben ne maradjak, mondatvariációkat gépelek, majd törlök hosszan. Talán az elejéről kellene kezdenem, tekintettel távolságra, kizártságra, jelen nem létre. A tizennégy órás vonatozásokat jobb kerülni. De mégis szükségszerűek. A tizennégy órás vonatozások Brassó és Budapest között olvasással telnek. Néha közbeékelődnek ijesztően kopogó tőmondatok a hajnali határban. Ești singur? Da. Și unde mergi? La Budapesta. (Egyedül vagy? Igen. És hová mész? Budapestre.) A rábólintást mégis megelőzi egy bizonytalan összehasonlítás a személyigazolványom fotója és alvástöredékektől feldagadó arcom között. Az alvástól csak elzsibbadnak a tagok, így az olvasás marad hátra. Belépek a kis magyar pornográfia szövegterébe. Automatikusan jegyzetelni kezdek. Azok a mondatrészek már a szív segédigéi, főnevei, mellékzöngék, tartópillérek. Pillenehéz, mint a föld. Belesűrűsödünk. Ma találkoznunk kellett volna az ötödik alkalommal Visegrádon tartandó FISZ-táborban. Évadnyitó beszédét Kollár Árpád, a FISZ elnöke veszteséglisták sorolásával kezdte ezen a szomorú szerdán. Te voltál az első, aki ma délután nem lehet fizikai valójában köztünk, majd a puccs miatt otthonragadó török vendégek következtek a sorban, a magyar–török műfordító szeminárium meghívottjai, és végül Kollár ellopott bográcsa, ami nélkül nem lesz az elkövetkezőkben se gasztroirodalmi program, se ebéd.

 (Fotó: FISZ, Facebook, Fehér Dorottya)

A veszteséglistáról téged tettünk leghamarabb jelenvalóvá a szövegeid által. Első ebéd és első műhelyfoglalkozás után úgy döntöttek a szervezők, hogy a „nagyon titkos vendég” programot nem törlik, nem helyettesítik valaki mással, hanem beidézünk téged. A ráhangolódás már érkezéskor elkezdődött, mikor fuvarosaink felszállítottak a révtől Mogyoróhegyre. Miután elmondtuk a hátsó- és anyósülésen összemelegedve, kik vagyunk, mit írunk, vagy talán csak szeretnénk írni, hogy a Múzeum körúton vagy a strada Horeán koptatjuk az egyetem padjait, úgy látták jónak, ha kezünkbe nyomnak egy Előszót, és bevezetnek a szépirodalomba, felvezetnek a táborba, kivezetnek a kinti zsongásból egy belső zsongásba, csendbe, amit csak a darazsak dongása tud megzavarni néha, vagy a faházikók részeget próbáló lépcsőfokai. Megrázóak a találkozások. Nem lehet felkészülni rájuk. Régi és új mozdulatok vegyülnek az asztalok és kihordott székek halmazában. Elzárkózás és megnyílás köreit futtatjuk le magunkban, puhatolózunk, nehogy sértés vagy túldicsérés vádjával illessenek bennünket, s szövegünket felgyújtsák, akár a tábor mellé rakott szénakazlat (csak semmi pánik!), amit a székely költő egy villával ügyesen szabályszerű mereklyékbe rakna.

Csak az étteremben van wifi. Evés közben magyar ember nem chatel, nem csekkol, nem görget, nem ímélezik. Két napig képtelen voltam a hírfolyamon görgetni, mert minden posztból te néztél vissza rám. Azt hiszem, kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy a kisvárosi csendből és időtlenségből, az öntörvényűen kikövetelt belső zsongásomból kiléptem, és azt látom, hogy az elmúlásod keltette űrrel más is hadakozik. Összetart minket a hiány, ahogy szövegeidet egy láthatatlan erő. Gyászmunkában osztozva lépünk be ebbe az erőtérbe. Pattognak mondataid a felolvasáson, magyarul, lengyelül. Merthogy a lengyel–magyar fordítóműhelyt nem halasztották el holmi puccs miatt, és a résztvevők elhozták a Harmonia caelestis részleteit lengyel fordításban. A lengyel mássalhangzók torlódása és fröccsenése eltereli figyelmem a fejfájásról. Pótolni kellett volna az éjszakát, kipihenni a zsibbadást, az égő szemeket, már ha kiolvastam magam az álomból, vagy épp a vonat ablaktükröződésében eligazodva próbáltam társítani az alvók szuszogását-hortyogását gazdájukhoz.

 (Fotó: FISZ, Facebook, Fehér Dorottya)

Vacsora utánra „dzsenderfocit” hirdettek. Lányok, fiúk vegyesen. A kalóriákat valamiféleképp meg kell kergetni, torkon kell szúrni, le kell döfni, ki kell véreztetni. Legyen ez ilyen izzadós, kardozós változat – gondolták a szervezők. Az esti programot FISZ-könyvekkel tömték ki, nem barbár módon. Purosz Leonidasz A városnak meg kell épülnie és Stolcz Ádám Becsapódás verseskötetét, emellett Lanczkor Gábor Nem élhetsz odabent című tanulmányos kötetét mutatta be Szekeres Nikolett. A felolvasással egybekötött beszélgetések során a város versről versre felépült, ezt a szerző, Purosz Leonidasz személyes fejlődéstörténeteként is olvashatjuk metaforikus megközelítésmódban. A kötet építkezésének alapkövei a szerelmek, a beszélő városának részei vagy éppen mozgatórugói, de a városnak önműködővé is kell válnia. S mivel a beszélő mentális konstrukciója, egy pont után el kell pusztulnia, az önmaga teremtette identitást hátra kell hagynia. Vagyis nem élhetünk odabenn, kirekesztően az irodalomban, így ajánlatos, hogy az ember kitekintsen a zene és képzőművészet irányába. Lanczkor három hosszabb verscikluson keresztül vizsgálta az ekphraszisz alakzatát Somlyó György, Kassák Lajos és Tandori Dezső költészetében. Lanczkor szerint a kortárs költészetben fontossá váltak a makroegységek, a kötetkompozíció létrehozása, így tudományos munkájában erre irányult az értelmezői gesztus.

A Horizontok világirodalmi sorozat bemutatójában több volt a zene, mint a felolvasás, Izsó Zitának, Lesi Zoltánnak, Urbán Bálintnak és Zelei Dávidnak köszönhetően. Ránk esteledett, és elkezdődött az irodalmárok partija. DJ Panda tolta a széles ízlésspektrumot kiszolgáló zenét, a fehér sátrak alatt nem volt szusszanása a csaposoknak, az érmék ritmusra koppantak a kasszába, az asztalok halmaza telítődött költővel, íróval. Gyere, igyunk meg egy sört. Erre azt a legnehezebb válaszolni, hogy kösz, most nem, mert gyógyszert szedek, mivel nem tudtam két gennyes mandulagyulladást házilag kikezelni. El tudsz te képzelni írótábort egy korsó sör nélkül? Nekem sincs ekkora horderejű fantáziám. De igyekszem túlélni, és holnap újrakezdeni málnaszörpivást, levélírást.

Visegrád,

2016. július 20.

Sárkány Tímea

Leadfotó: FISZ, Facebook, Horváth Győző

Képek a táborról a FISZ Facebook-oldalán

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése