Ugrás a tartalomra

Szarkatekintet – Udvardi Attila versei a Debütben

Udvari Attila
 

 

1991. augusztus 20-án születtem Budapesten. Jelenleg is ott élek.
Az ELTE végzős joghallgatója vagyok. Érettségi oklevelet a győri Krúdy Gyula Gimnázium humán–angol–olasz tagozatán szereztem.
Sokáig az élsport is szerves része volt az életemnek, nyolc  évet versenyszerűen szertornáztam.
A versekkel körülbelül két éve kerültem szorosabb kapcsolatba (azelőtt csupán prózát olvastam). A klasszikusok iránti érdeklődés fokozatosan vezetett el a kortárs líra irányába, és mára – azt  hiszem, fogalmazhatok így – ez  a viszony rajongásig erősödött. Ennek is köszönhető, hogy végül tollat ragadtam. A magyar kortársak közül Krusovszky Dénes és Fehér Renátó költészete volt rám a legnagyobb hatással. Első komolyabb irodalmi publikációm nemrég a SiópArt és a FÉLonline folyóiratokban jelentek meg.

 

 

 

 

 

 

Szarkatekintet

Udvardi Attila versei

 

 

 

SRÁC A SAROKBAN

 

A sarokban rendszeresen ott ül az a srác.
Gazembernek hiszik, talán azért,
ahogy a koszos terítő sarkait gyűrögeti eszelős
– valójában csak simán méla – tekintettel.
Közben gyakorta Goethétől idéz, olykor meg
Shelley-t, Keats-t, Byront.

Asztalának egyetlen dísze egy nem mű-, csupán
halott virág, és nem érdekli az anyja (egyetem
utáni lakótárs), aki a boltba küldte és folyton
munkáért. Ritkuló, egyre ritkuló kínálat;
a diplomaosztó után, azért még járt kávé,
sütemény is – azóta unicum sörrel a divatos.

 

Az élet persze zajlik. Az intelligenciából
félelem, a tudásból kihívás, a pólón átütő
mellekből szép dekoltázs lett. A diákbérletből
meg felnőtt – a laminált hátlap mostanra
rég megtelt, az érvénytelen matricákat
manapság már a homlokra ragasztják.

 

Az a srác a sarokban gyakran arról álmodik,
hogy egy felsepert utca, egy friss hajnalba
csilingelő villamos, lektorált dolgozat, nem
fizetős vécé vagy csak, mint az imént elé csúsztatott,
Ászokos alátét legyen – egyébként kerek
egész, elbír akár végtelenkorsónyi súlyt is.

 

 

SZARKATEKINTET 

a legtöbb esetben őszintének látszom.
két szem, amiből egy fekete szarka
kilopta a tekintetet, most már övé, csőrével őrzi.

az erő a súlytalan karokban reked,
és a térdhajlatokban,
könyök- és csuklóficamokban nevet

a tehetetlenség.

rám nehezül most a sokadik kimaradásom ára.
a te hajnalodban lenni már csak egy bevetetlen
ágy, egy be nem gombolt alsónadrág
prózai emléke.

 

jelzők nélkül emlékszem rád,
pedig régen gondosan cizellált szavak

mögé rejtettelek.
elevenebben marsz belém,  mint valaha. 

 

 

ÚT AZ AMONDÓK VÁROSÁBA 

Látod, ez itt az út, ami vidékedről az Amondók
városába visz, ez a kacskaringós-hosszú,
átszelve még a többmérföldnyi, rozsdás rétet is.
Feletted az ég törékeny, gyenge,

a föld megizmosodott, acélfányi kéreg.

A város falai mellett kunyhókban bácsik laknak,
valamennyien edzett favágók voltak,

asszonyt-cipelő vetélkedőkön vesznek részt.

Mindjük őrizget egy-egy rönknyi emléket,
hátul, sufnijában,
a hajdani erdő terebélyes koronázottjairól.

 

 

VÉGTÉRE IS 

Reggel a tükör előtt ráncait
simítgatta. Lefolyt a megsárgult víz
– a kagyló is öregségben mosdott.
A mindenkórság íze terült szét a szájon, majd
félig pucéran, a tévé előtt nyúlt el a bőrdíványon.
Zúgtak az ősrégi csatornák, mint agyban
kiüresedett járatok. A fene esne beléd
te trottyos vénember
– mondta, s tovább

nyugtalankodott. Mire megjött az
ebéd, kész volt a végrendelet, mit
papírra nem vetett, csak szemérmesen
mormolta félálomban – nem volt ez több,

mint gyors istentisztelet.
Ennyi mindent… – és sokadjára is
a nemrégiben kitépett sorokra
gondolt –… ki fogja ezt mind átvinni?
Aztán kisvártatva újra csöngettek,
de ő már indult, semmit össze nem
csomagolva, amit pedig másképp
úgysem lehet: mindazt fogatlan
szájában tartva.
Mert a túlsó partra, vagy a végére
érni – tudja jól, egyre megy most már.
Térdig állni az iszapban, onnan ki a zöldre
vagy bármire jutni, és lekaparni
egymásról a megszáradt sarat. Hisz a Nap
ott már se föl, se le - - - csupán viszonylagos
erejével és ideig, de végtére is
 – mert muszáj neki – sütni fog.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.