Ugrás a tartalomra

Pustina lente – Nagy Zopán prózája

A leíró egyik alteregója, akit a közelmúltban bizonyos népszokások és események fotózásával, videózásával bíztak meg, Pusztinán, Csíksomlyón és környékén eltöltött napjairól elmélkedik, avagy: egyféle félálom-montázs formájában, epizód-töredékekkel fűszerezve közvetíti emlék-részleteit.

Egy moldvai és gyimesi utazás nyomán – II

 

Mély-éjből kaptató, hajnali nyereghez felhágó: stá-ci-ók…

„S ne tekints vissza a Jézus hágójáról, mert nem lesz érdemed” – de nem állod meg… Kétszer is visszanéztem, majd harmadszor a legtetejéről: filmezve a hátrahagyott múltat-jelent, az eltűnő-megvillanó fénycsóvákat, láthatatlan jele(nete)ket… 

Zümmögő drónok a hegyek fölötti ködlevesben. És mocorgó sziluettek a pirkadó erdőben: huszárok a remetelak melletti fák között, „jelenésre” várva… „Az” (most s később is) elmaradt… Ám egy tegnapi emlékből kirajzolódó dupla szivárvány, e vaskos, teljes boltívű élmény, két vihar között ismét megjelent… 

Háromnapi alvásmegvonás után, éber-álomban, pünkösdvasárnap délutánon: terméskövekkel zúztak szét idegen férfiak. Üvegcserepekkel szabdalták testemet, arcomat… Mindezt egy ingatag épületben, sok-sok emeletnyi fel-le úton keresztül: elrejtőzésben, visszaesésben, kinyilatkozásban… Múlt idők erőszakával is szembesültem, miközben egy kínzót én is megköveztem. Nem akartam tovább menekülni, ám a végsőkig üldözött, kaszabolt, ezért, szinte félvállról visszavágva: fejét éles kővel behorpasztottam, majd gerince is roppant, amint rátapostam… Agyveleje sárga nadrágomra loccsant, ezt vizsgálgattam volna, de sietnem kellett… Kutyám bevizelt egy ismeretlen lakásban – és a vérkásás folyadék egyre terjedt, folyt ki a lépcsőházba…  

Pünkösdhétfő. Reggeltől zuhog. Tátika néni áthív magához. Melegség. A platnin (plitán) lipa készül, juhtúrós-kapros lepény. A köményes pálinka is előkerül… Itt pedig monológegyvelegek és montázsfüzérek folynak egy mederbe, több elméből nagy kehelybe, agy-kehelyből egy verembe… Jelenések: 

„Anyatárs” is jő, őt cefre[1] keseríti, akit meg a hormonok… Húsos Alfréd, Fűrészes Ferkó, Patronos Heni, Györöki Gyurkó, Zsidó Mara, Czukor Boriska, Barackosy Doki, Nyámnyila Nyika, Bükkhavasi Kincső, Dragon Malvina… Egy moldvai csángó asszony „furmányos beszédjit” egy gyimesi asszony elképedve, de lelkesen idézi. Amaz mobiltelefonba ordítja a fiának, aki a távoli kollégiumban eltörte a kezét: „ha valamiféle prosztiába[2] beleimplikálódtál[3], a sebes trénnel[4] rád megyek, s kiütöm az agyadat…” 

Gyimesközéplok. Plakát: IV. Fűrész és Harcsafűrész Verseny!

 

Sztorizások.

Részeg kántor: akisjézus megszüü lete-etetett… – A pap megböki: Húsvét van! – Folytatja: jaa, párhét-ide-vagyo-daaa… máárfelis-táá-maa-doott…

S ötön-haton bé is rúgtuk a motrot, az otromba fetekét s mondtam, a haveremnek: a  hevederek is ott hevernek…

Túlkapások, román papok sötét ügyei. Mi az, hogy „középkor”? Manapság sincs máshogy, itt volt az a lyány, böjtöléssel kínozták, hamis gyónásokra is kényszerítették, ájulásig gyötörték, ördögűzés gyanánt lekötözték, csontra-bőrre fogyott, és már ő is úgy hitte, hogy az ördög szállta meg, de később kiderült, hogy epilepsziás volt, és a rohamoktól rángatózott… Ám késő bánat az a később, mert addigra belehalt az éhezésbe és a kínzásokba… Ügy is lett belőle, de ne higgyék, hogy valaki megbűnhődött ezért, ááá, dehogy… Középkor, mi? Ugyan, kérem…

Itt járt, de bé nem gyütt… Holnap négyszáz gyümifa jön Hidegségről… Járunk mi is titokcserélni a füzértársaságba… Bécsapják egymást mindenhol, csak rományul miséznek… Babi meg van halva tavalytól… Lili, a rományos fehérnép is beteg, a kenőember bácsitól is félünk mán… Dalmán például méhdaganatot ismert fel… Gyertyánfagyökér kell ide, s katángkóró (Cichorium intybus)… Morzsának mindene zsibbadt. Még leányka vót, téves vót a diagnózis, a cisztája el vót tűnve, aztán mégse… Isten patikájából olvastam a zsurlófüves biopszichikát, de magunktól is tudni kellene gyógyulni… Cickafarkfürdő. Rendetlen menzesz, bolond doktorok, italos mind…

Az egyhetes kisborjút hogy szereti az inas, ez a rosszcsont gyerek… Rozsdásnak megint négy tigrismacskája született, de az egyik a „tudomány áldozata lett”. Kinyuvadt, egy doboznyi könyv ütötte agyon… A kis rókakutya ipeg tizenhat esztendős, még mindig hozza-viszi a tenyérnyi bürkedarabot[5]. Nesze, na! Azt őrizi… Sárikánál az ikreknek meghót az egyike, a szomszéd gyereknek az agyában elburjánzott a daganat, az anya addig ette magát a polippal, cisztával, míg maga alatt lett erőst… Már az anyajegy is halálos errefele… Ki tudja, meddig van (még) az élőnapom… 

---

Lábcsontgyulladás lüktet, iszonyúan parázslik, erekcióm mégis fölfut homlokig… A gyógyszerek nem hatnak. Elvonás, elterelés: a mai lefekvésnél Hamvas Bellára gondolok…

Álmatlan vergődés… A zsenge füvek, bársonyos növények durva gazokká változnak… Keserűen, szúrásoktól meg-megrángva forgolódom, az ágy verejtéktől ragacsos, majd hirtelen megdermed… Hamvasságból – ótvarság, áporodott átfagyás… Bögyös Böske, Zsíros Maca, Czefre Sára… Taszító alakzatok váltakoznak, rám omlanak, agyon-nyomnak, hidegrázás csapkod, rángat… ám az egyik lény nagy testéből hőség árad… Büdös, de meleg kemence, most hozzád bújok: cemende… 

Félálom, háromnegyed fájdalom… Pajzán mesék, valós jelenetek, hempergés, dulakodás, lopott csókok, csalfa intrika… Petronela, ó, csángó erotika! Sabina is megjelenik… Mély-fekete szemei „tutajosként” hatottak reám, nemileg: „erőst”… 

Sáros földutak mellett heverő okostelefonok… Lerakódások, identitásproblémák, melyeknek feloldáskísérlete, boncolgatása újabb problematikákhoz vezethetne… Oldódjunk inkább az ismeretlen-ismerős tájban, a sokat élt hegyek sziklaformáiban, a változatos-kortalan fa-lények rezgésében, a rejtőző madarak szívverésében, az idősek tenyér- és arcbarázdáiban, az ökrök, juhok, lovak tekintetében, vagy mindinkább a viruló kamaszleányok réveteg sugárzásában, a zavartan zárt és öntudatlanul nyitott csábításban, melyek külső-belső utazásaink visszatérő motívumai, állomásai is lehetnek, lehetnének… Úgy legyen! 

 

(Csíkszereda–Gyimes–Kománfalva–Mojnest–Pusztina, 2016 májusában.) 




[1]             (itt) kisleány, aki még nincs eladósorban

[2]             butaságba

[3]             belekeveredtél

[4]             vonattal

[5]             bürke: perzselt disznó bőre

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.