Ugrás a tartalomra

A kocka el van vetve – Bene Zoltán novellája

„− Miért nem árulta el neki, hogy tudja? – firtatja a kötött pulóveres fiatalember, miközben a pultra helyezi a kiürült kávécsészét és a vizespoharat.

− A férfiak szeretik, ha a nők ostobák. Legalábbis azok, akik ide járnak.” – Bene Zoltán novellája.

 

 

− A kocka el van vetve – mondja a férfi köszönés helyett.

A pultos nő értetlenül néz rá.

− Szevasz, Pityu.

− A kocka el van vetve – ismétli a férfi, akit Pityunak hívnak. – Ki mondta? Na?

− Hagyjál engem az ilyen baromságokkal! – fakad ki a pultos nő, hízásnak indult, de még vonzó harmincas.

− No, ki mondta? – erősködik Pityu.

− Mit érdekel engem az?

− Ez fontos, Viki – a férfi hangja egészen különös, már-már lágy tónusban zeng.

− Fontos hát, hülye! – legyint a pultos nő, Viki. – Mit kérsz?

− Segítek – villantja föl emberi oldalát Pityu. – Egy római császár.

− Hol érdekel az engem? – méltatlankodik Viki.

− Érdekelhetne pedig.

− Az érdekel, mit kérsz, Pityu, az Isten áldjon meg!

− Egy körtét meg egy sört – nyilatkozik Pityu. – A kocka el van vetve.

− Én meg tudok száz nótát csárdással, baszki – mondja kihívóan Viki, miközben kitölti a pálinkát. – Kezdheted tanulni, Pityu!

− Igaz – bólint a férfi. – Én csak úgy nyolcvanat tudok. No, ha megmondod, ki mondta…

− Nem érdekel, nem érted? Zagyvaságokkal nem foglalkozok.

− Ez fontos dolog – Pityu lehúzza a körtét, leöblíti sörrel.

− Fontos az anyád picsája, Pityu – legyint a nő.

− Az is az – ismeri be a férfi.

− Jó napot! – kötött pulóveres fiatalember lép a kocsmába. Mivel se Pityu, se Viki nem ismeri, vélhetően egy autóbusz utasa lehet, a járművek rendre itt állnak meg hosszabb pihenőre. Pár perce is begördült kettő a kricsmi előtti megállóba.

− Jó napot! – toppannak be többen is. Pihenőidejét töltő távolsági buszról szalajtották őket, egyértelmű, gondolja a pultos Viki. Pityu nem gondol semmit, kortyol.

Majdnem mindenki kávét szeretne és pisilni vágyik.

− Mit kér hozzá? – érdeklődik Viki az elsőként érkező fiatalembertől.

− Két cukrot és tejszínt… Meg egy pohár csapvizet.

Viki dolgozik, a kávémasina harákol, hörög.

− Melyik a legolcsóbb kávé? – kérdezi egy öltönyös úriember.

− Százhatvan a sima presszó – mosolyog Viki a pult mögül.

− Azt kérek – dönt az öltönyös.

Viki sürgölődik, több feketét készít egyszerre. Az öltönyös adagja is gyorsan lefolyik.

− Tejszín nem jár hozzá? – vonja föl a szemöldökét.

− Sima presszót kért, nem?

− Ahhoz sok helyen jár tejszín – jelenti ki az öltönyös.

− Kérdeztem, hogy mit kér, nem? – Viki hangja hangyányit indulatos.

− Nem ritka, hogy a sima presszóhoz jár a tejszín – mantrázza az öltönyös.

− Itt nem jár, baszkikám – szól közbe Pityu. – Adj még egy sört, Viki!

− Pedig sok helyen jár – vonul egy félreeső asztalhoz az öltönyös.

A kötött pulóveres fiatalember telefonja csörögni kezd, élesen fölhangzik egy rockdallam a hangszóróiból. A fiatalember matat a készülékén, a füléhez illeszti, bemutatkozik. Hallgatja a vonal túlsó oldalán beszélőt. Körülötte mindenki elcsöndesedik, maga elé meredve hegyezi a fülét. Noha csak egy fél dialógust hallgathatnak ki, nem szalasztják el a lehetőséget.

− Igen, volt – mondja a fiatalember. – Nem mondtuk le… Nem, nincs… A szüleimnek járt, most is jár… Azt kérdezte, volt-e előfizetés a családban, erre válaszoltam, hogy volt. Azt nem kérdezte, nekem volt-e… Nem… Mert primitív és alacsony színvonalú újság, azért… Azt kérdezte, miért nem fizetek elő a lapjukra, én erre elmondtam, miért. Legközelebb ne kérdezze, akkor majd nem mondom… Nem, ismétlem, hogy nem érdekel. Egyébként is bosszantó, hogy telefonon zaklatják az embert ilyesmivel. Ha elő akarok fizetni egy lapra, megteszem. Azzal, hogy hívogatnak, nem érik el, hogy előfizessek, sőt… Nem, nem azt mondtam, hogy a reklám ellen vagyok. Bár azt sem szeretem, de ez most mindegy… Igen, igaza van, az autókat is reklámozzák a tévében, de egyetlen autókereskedő sem hívott még telefonon, hogy vegyek tőle kocsit… Ha a tévében reklámoznának maguk is, nem zavarna, odébb kapcsolnék és kész, de maguk telefonon molesztálnak. Ez azért nem ugyanaz, nem gondolja?… Nem, nem fogok előfizetni, mert hitvány, színvonaltalan újságnak tartom a lapjukat. Viszhall!

− Nyomulnak, mi? – kacsint Viki a kötött pulóveresre.

− Nyomulnak.

− A kocka el van vetve – szögezi le Pityu, ami akár a fiatalembernek is szólhatna. Nem neki szól.

– Az el – dünnyögi a fiatalember, holott sejti, hogy nem ő az aranyköpés címzettje. – Meg az előfizetés is, a jókedvemmel együtt…

− A kocka el van vetve – hajtogatja Pityu, aztán hirtelen Viki felé bök az ujjával:

– Na, ki mondta?

− Hagyjál békén, hülye! – nyafog Viki.

– Átmegyek a Balog Gézához, mire visszajövök, mondd meg, ki volt! Egy római császár, annyit segítek − Pityu távozik.

− Cézár – préseli az ajkai közt Viki, amint becsukódik az ajtó. – Seggfej.

− Szigorúan véve nem volt császár, még ha a császár szó a nevéből is ered – jegyzi meg az öltönyös.

− Azt nem tudom, nem is érdekel – vonogatja a vállát a nő.

− Miért nem árulta el neki, hogy tudja? – firtatja a kötött pulóveres fiatalember, miközben a pultra helyezi a kiürült kávécsészét és a vizespoharat.

− A férfiak szeretik, ha a nők ostobák. Legalábbis azok, akik ide járnak.

A busz utasai egymás után indulnak kifelé.

− Köszönöm, jólesett – mosolyodik el a fiatalember.

− Egészségére – biccent kurtán a pultos nő.

− Lassan indul a busz, mennem kell, viszontlátásra!

− Viszlát! – Viki kezdi a mosogatóba pakolni a használt poharakat.

Az öltönyös is föláll, a csészét az asztalon hagyja, morog valamit, kimegy.

− A kocka el van vetve – sóhajt Viki. – Barmok!

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.