Ugrás a tartalomra

Végszó, avagy egy folyóirat haldoklása

A folyóiratoknak is megvan a maguk sorsa. Születnek, élnek darab ideig (jól-rosszul), majd menthetetlenül múlt időbe merevülnek. S ha egy magyar szellemi műhely kapuzárása veszteség ott is, ahol azért még tucatjával dacolnak az érdektelenséggel, a rideg ökonómiával, mennyire az a végeken, a szórványban? Most éppen az északi Európa gyér magyarságának kulturális életében. Ahonnan az alábbi búcsúszavak érkeztek.

 

Végszó,

avagy egy folyóirat haldoklása

(Az Ághegy – skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóirat utolsó számának előszava)

 

Ez az Ághegy utolsó száma.

Két évtizeddel ezelőtt, amikor családegyesítés címén unokáim nevelésére Svédországba érkeztem, családi folyóiratot indítottam. Öt esztendővel azelőtt már jártam itt, és bepillantva a skandináviai magyar egyesületek életébe, szükségét láttam egy olyan kiadványnak, amely a magyar családok igényét próbálja kielégíteni hagyományaink és nyelvünk ápolásában. Erről tanulmányt is írtam (Szélrózsa – Tar Károly (Transsylvanicus): Magyar dolgok – Erdélyi kiskönyvtár-22, 2002, 15-30 oldal, NIS Kiadó, Kolozsvár).

Lundi lap, majd a Magyar Liget címmel alapított lapom irodalmi és művészeti mellékletéből nőtt ki az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam. Minden támogatás nélkül, csupán a számomra megítélt svédországi társadalmi segélyből olyan irodalmi és művészeti folyóiratot alapítottam, amelyben ízelítőt nyújthattam az előttünk járók és kortársaink alkotásaiból, a Rügyek rovatban pedig szárnyukat bontogatóknak biztosítottam teret alkotásaik bemutatására. Folyóiratomat ugyanakkor egyféle antológiának gondoltam, amelybe összegyűjthetem az évszázada Skandináviában elő magyar vagy magyar származású alkotókat. Mindkét folyóirat a Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF) holnaplapján, számos anyaországon kívüli magyar lap társaságában talált ingyenes otthonra a világhálón. De az általam szervezett Magyar Liget – Ághegy Baráti Társaság anyagi segélyének és néhány anyaországi miniszter kisebb támogatásának köszönhetően nyomtatásban is rendre megjelent. A költségek kímélése miatt öt-öt számot szerkesztettem és tördeltem egy-egy hat-hétszáz oldalas kötetbe. Tíz ilyen kötet elkészítését vállaltam.

Ez az Ághegy 49–50. száma, és így immár egyben, nyomtatásra készen áll a 46–50. számot felölelő tizedik kötet. Folyóiratunk közel hétezer oldalon ízelítőt, vagy, ha úgy tetszik, egyfajta összegezését adja mindannak, amit a Skandináviában évszázad óta megtelepedett magyar alkotók anyanyelvükhöz, hagyományaikhoz, kultúrájukhoz való ragaszkodásukat bizonyítva és hídszerepünknek megfelelően, a befogadó országok alkotásait közvetítve és tolmácsolva létrehoztak.

Elégtétellel írhatom, hogy önként vállalt feladatomat sikeresen teljesítettem. Nyolcvan éves vagyok. Anyagilag sem bírom. Tizenhárom kész könyvemből (versek, regények, színjátékok, esszék stb.) egynek sem találtam kiadót. Életem nagy részét kisebb-nagyobb magyar közösségek szolgálatában töltöttem. Ezután, maradék időmben, erőmhöz igazodva, írói terveim teljesítését tervezem. Ötkötetes emlékirataim negyedik kötetét írom.

 Az Ághegy nem szűnik meg. A nyáron átadtam a Magyar Liget szerkesztésének gondját Dr. Békássy N. Albertnek, akinek sokoldalú közösségi szolgálatkészségét örömmel tapasztaltam az eltelt évtizedben. Ha kitartóan elfogadja félévszázados szerkesztői tapasztalatom alapján nyújtott segítségemet, családi lapunk sikerrel folytathatja munkáját közösségi céljaink teljesítésében. Az Ághegy pedig visszatér családi lapunk keretébe, és néhány oldalas mellékletként továbbra is a skandináviai magyar irodalmi és művészeti alkotók közlési lehetőségeit kívánja – nyilván valamivel szerényebb keretek között – elősegíteni.

Munkám végeztével – leginkább magamnak – tartozom valamiféle számvetéssel. A folyóirat leglényegesebb eredményének a közreműködők félezernél nagyobb számát tartom. Egyre gyarapodó számukat a skandináviai magyar alkotók névsora bizonyítja, amit lapszámaink végén találnak olvasóink. Bizonysága ez annak a más felmérésekből is feltételezett ténynek, miszerint az északi országokban élő magyar szórványok értelmiségének alkotó ereje nagymértékben befolyásolhatja a jövőben is a nemzeti önazonosságuk megtartását és ápolását tudatosan vállaló, a beilleszkedni igen, beolvadni nem óhajtó magyarságot. Ők azok, akik a magyar közösségekben és ezeken kívül is bizonyíthatják, hogy az északi országokban élő svéd-, dán-, norvég-, finn-magyarok származásuk ajándékaként magukkal hozott és folyamatosan művelt kultúrájuk megtartásával, a befogadó országot gazdagítva lehetnek valóban hasznos, kettős identitásukat vállaló állampolgárok. Az Ághegy folyóirat indulásakor másik kitűzött célom az volt, hogy a magyar egyesületektől különféle okok miatt távol maradó alkotók virtuális közösségével példát mutassunk a sajátos önépítésre. Köteteink bemutatói – amelyek az északi országok nagykövetségeinek erkölcsi és nem egyszer anyagi segítsége nélkül nem jöhettek volna létre – bizonyítják alkotói közösségeink életrevalóságát és a résztvevők számának fokozott növekedésével jótékony hatását a magyar művelődési élet gazdagítására.

Megállapíthatjuk, hogy nincs a világon még egy olyan irodalmi és művészeti folyóirat, amely anyagi támogatás nélkül évekig, kisebb zavarok ellenére is, működött volna. Mert egész munkánkat, beleértve a szervezéstől a szerkesztésig, a tördeléstől a korrektúráig, önkéntes, a szó jó értelmében hazafias munkával végeztük. Könyvelésünk nincs, mert nem fizettünk és nem kaptunk honoráriumot, lapszámainkat ingyenesen letölthetik és terjeszthetik, és a nyomdai költségekhez a rendeléskor hozzájárulva, nyomtatásban is kézhez kaphatják. Köteteink nyomtatásának költségeit ilyenformán Baráti Társaságunk tagjainak csekély hozzájárulásaiból, a Svédországi Magyarok Szövetsége tagjaként kapott némi részesedésből és a kérésemre készséggel válaszoló, a magyar művelődést irányító miniszterek, valamint Szőcs Géza államtitkár alkalmi támogatásából álltuk. Bírjuk ezen kívül a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Írószövetség erkölcsi támogatását is.

A nyomtatást előbb az ügyünket megértéssel támogató Nistor Gáspár kolozsvári nyomdájában, majd a szállítás nehézségeire való tekintettel, mert erre sem volt pénzünk, a Nagy Zoltán alapította budapesti Székely Ház Alapítvány segítségével végeztük. A lényegében egyszemélyes szerkesztőség a kezdetek után nem sokkal olyan lelkes és értő szerkesztőhelyettessel egészült ki, mint az oslói Kovács Ferenc, aki, mert szükség volt rá, időnként egész családját bevonta a lapcsinálás sziszifuszi munkájába. Munkatársaim felváltva időnként jó tanácsokkal szolgáltak, hat országban rendezett különféle bemutatkozásaink alkalmával, idejüket és költségeiket nem kímélve segítettek folyóiratunk népszerűsítésében.

Az Ághegy folyamatosan letölthető és lapozhatóan olvasható formában jelen van a világhálón. Számláló mutatja, hogy nemcsak az európai országokban, hanem a tengereken túl is számos olvasónk van. Büszkék lehetünk arra is, hogy például japán nyelvre fordítva is olvassák szövegeinket. Folyóiratunk elektronikus megjelenéséért sem fizetünk, hiszen a szerkesztő ezt barátai önzetlen segítségével végzi.

És mert szolgálatunk a tóba dobott kő gyűrűző hullámaihoz hasonlóan terjedt, ingyenes munkával sikerült megjelentetnünk eddig mintegy félszáz kötetet az Ághegy Könyvek sorozatban, amelyet többnyire magam szerkesztettem és tördeltem nyomdakész formába. Az északi országokban élő magyar alkotók műveinek megjelenését tettük könyvsorozatunkkal lehetővé, akiknek sem az anyaországi, sem a Kárpát-medencei támogatottak listáján nem jut hely. Az a hiedelem, miszerint a jóléti államokban élő szórványmagyarság művelődését képes önmaga fenntartani, hamis. Addig is, amíg átmegy a köztudatba, hogy az Európai Unió országaiban élő magyarság szórványai egyaránt, tehát egyenlő jogokkal rendelkező részei nemzetünknek, és amíg kimondjuk, hogy az anyaországi, a Kárpát-medencei és Európában élő magyarok egyformán fontosak a nemzetépítésben, a külföldi magyar megnevezés nem illik miránk, hanem a világ más részében tömbökben vagy szórványokban megtelepedetteket jelöli. Kell az új megnevezés: az európai magyarság. A skandináviai magyar alkotók, könyveik nyomtatását maguk fizetik, szerkesztését, nyomdai előkészítését a szerkesztő, mint eddig is, saját, némileg megrokkant erejéből továbbra is vállalja. Megmaradásunk forrása mindig is kitartásunk függvénye volt.

Számvetésemben, a teljesség igénye nélkül, emlékeznem kell néhány példamutatóan kitartó munkatársamra. Szente Imrére mindenekelőtt, akinek kéziratgondozása számomra példamutató volt. Kalevala-fordítása, amelyet sorozatban közöltünk, s amelyben a tizenötödik magyar magánhangzót otthonról hozott és megőrzött, Vas-megyei gyakorlottságával alkalmazta, egyedülálló. Javasoltam és meg is kapta érte az Anyanyelvápolók Szövetségének Bárczi-harang díját.  Nálunk jelent meg folytatásokban Hjalmar Söderberg: Jézus Barabbás című regényfordítása. Emlékezetes a stockholmi Molnár István svédül megjelent, kérésemre magyarra átírt Mint pillangó a tűzhöz című regénye, amit folytatásunkban közöltünk. Minden öt-öt számot összegező kötetünkben egy-egy regényt közöltünk, hogy olvasóink táborát ilyen módon is növeljük. Többek között Veress Máriát és Tóth Ildikót is mi fedeztük fel, akiknek két-két könyvét jelentettük meg a sorozatban. Nemcsak magyarul, hanem svéd nyelven írt verseskötetekkel jelentkezett nálunk Lőrinczi Borg Ágnes és Gaál Zoltán. Dánból Lázár Ervin Járkáló, norvégból Kovács Ferenc és fia fordított több szerzőtől. Zenei anyagaink Maros Miklós európai hírű zeneszerző gondozásával kerültek folyóiratunk lapjaira. A vele készített interjúmat rangos budapesti folyóirat is átvette. Mikola Nándor zseniális, finnországi iskolát teremtő akvarellfestőnk is haláláig lelkes munkatársunk volt. A Svédországból Japánba költözött Wagner Nándor szobrászművész alkotásait a teljességre törekedve mutattuk be. A stockholmi Mayer Hella és Benczédi Ilona, a finnországi Vály Sándor és legújabban Csikós Tibor segíti képzőművészeink bemutatását.

Tíznél több könyvemmel és néhány kötet fordításommal magam is hozzájárultam könyvsorozatunk sikeréhez.

Ugyancsak közmunkánk gyümölcse az a közérzetünket firtató alkotói pályázat, amelyre közel háromszáz irodalmi, képzőművészeti, fotós és zenei munka érkezett. Skandináviai helyőrség címmel CD-lemezes kötetet szerkesztettem pályázóink munkáiból. A díjazottak regényes módon, csupán egy titkosított munkahely jóindulatú vezetőjének jóváhagyásával pergament utánzatú papírra, kitűnő színes nyomtatással, ingyenesen készült díszes diplomát kaptak, ennyire tellett erőnkből. Külön említést érdemel a folyóirat indulásakor meghirdetett műhelymunkára való biztatásom teljesülését példázó, letagadhatatlanul ékesen bizonyító Hommage Tomas Tramströmer címmel létrehozott kétnyelvű kötetünk, amelyben az előttünk járó és a jelenkori svédországi magyar fordítók közös munkájának köszönhetően sikerült bemutatnunk a Nobel-díjas költő nagyra értékelt munkásságának svéd-magyarokhoz közelálló, sajátos fordítású verseit.

Önzetlen munkatársaim és az alkotók elismerésére a Magyar Liget és Ághegy Baráti Társasága kezdeményezésére, valamint a Magyar Kultúra Lovagrendjének alapító tagjaként, javaslatomra skandináviai alkotók közül tíznél többen büszkén viselik a Magyar Kultúra Lovagja címet. Ajánlásunkra többen a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagjai, s tevékenységükkel ily módon is erősítik magukban és környezetükben az anyaországhoz való tartozás éltető érzését.

Munkánk értékelése nemcsak reám tartozik. Kezdeményeztem, hogy újságírószakot végzett fiatal, mesteri fokozatuk elnyerése érdekében a svédországi Lundot választó hallgató gyakorlatához és kutatásaikhoz, ha szükséges, szerény körülmények között, néhány hétig szerkesztőségünk segítséget nyújtson. Egyébként megfordultak már Budapesten és Kolozsváron végzett mesterképzők szerkesztőségünkben, nem dicsekvésképpen, munkatársaimnak nevezhettem őket, és ők idősebb kollegájuknak fogadtak, tanulhattunk is egymástól egyet s mást. 

Mindkét folyóiratom hozzáférhetősége biztosított, minden száma megtalálható az EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis) a Széchenyi Könyvtár (http://mek.oszk.hu/) honlapján.  Lapszámaim mind tartalmi, mind esztétikai szempontból magukért beszélnek.

Az elégtétel hangja mellett szólnom kell néhány munkánkat gátló, munkatársaimat is elkedvetlenítő jelenségről is. Nehezen érthető számomra, hogy a magyar egyesületek több mint évtized óta próbált vezetői közül többen is, a hangoztatott magyar összefogást hirdetve továbbra is ragaszkodnak a klikkszellemet bátorító olyasféle különállást pártolva, amely gátolja az egységben az erő alapvető igazságának beteljesülését. Nem kívánom személyekre lebontva részletezni ezt a kérdést, csupán megemlítem, hogy két folyóiratom, valamint az általam indított és félbehagyott egyetlen svédországi magyar rádióadás hideg egyesületi fogadtatásának tanulságaként kénytelenül megállapíthatom: nehéz az alulról jött kezdeményezőknek.

Skandináviában magam vagyok az egyetlen képzett és ötvenöt év gyakorlattal rendelkező újságíró. Megjelenik itt egyesületi és egyházi lap is. Tanácsaimat, javaslataimat észrevétlenül hagyták. Elismerést tőlük állami és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kitüntetései után sem kaptam. Valamiféle ki nem mondott megkülönböztetések foglyaként elkülönült táborokra oszlik az itteni magyarság is. Talán ezért nem sikerült kezdeményezésemnek érvényt szereznem, amikor a Skandináviában élő magyar egyesületek tagjainak szemlélőkből tevékenyekké változtatásának érdekében az itt élő magyarok összeírására biztattam. Ezt még akkor sem sikerült fontosságának megfelelően támogatnunk, amikor évekkel ezelőtt, a magyar miniszterelnök-helyettes javaslatára beindult a magyar regiszter: www.nemzetiregiszter.hu

Az ehhez hasonló felfogás folyományaként nem sikerült folyóiratunkban  kritikai rovatot létesítenünk, amelyben bemutatva, szemlézve, ismertetve szubjektív véleményeinket összegyűjthettük volna, elsősorban a magunk okulására, másodsorban pedig alkotóink munkáinak mélyebb értelmezését elősegítendő. Pedig erre is van nem egy, valamennyire gyakorlott emberünk, akit valószínűleg gátolnak az itteni bátor szókimondással járó nehézségek.

Munkám során elkerülhetetlenül sokféle emberrel találkoztam. Olyanokkal is, akik a hirtelen lelkesedés szárnyain lobogtak egy darabig, de a nehézségektől csigamódon visszavonultak.  Nehezen viseltem néhány anyaországból itt munkát vállaló ideiglenes érdeklődését, akik a városról falura szakadtak módján, nagymellényűségüket fitogtatva, mások munkáját maguknak tulajdonítva próbálnak érvényesülni. A sok becsületes és önzetlen ember között akadt olyan rangkórságban szenvedő is, aki kis közösségünk vezetéséhez nem illő címek viselésére pályázott. Magamat szerkesztőként jelöltem meg (voltam gyermeklapok és a bevándorlók svéd nyelvű lapjának főszerkesztője), mert nyilvánvaló, nem lehettem szerkesztők nélküli főszerkesztő. Néha azt is le kellett nyelnem, amikor munkámat kisajátítva elismertetést nem lapunknak, hanem a saját magának igyekezett elérni a törtető. Az ilyenek akármilyen magasságokba is kapaszkodnak, elmossa őket az idő.

Anyagiak híján az Ághegy sohasem volt a megszokott értelemben szerkesztőség. Mindig több volt. Olyan baráti társaság, amelynek igazán hasznos tagjait magyarságunk önzetlen szolgálatában összefogta, a kultúra terjesztéséért a mai napig egybe tartja a közös akarat. Kós Károly nyolcvan évvel ezelőtti megállapítása vezetett, miszerint „a kisebbségi életnek a kultúra legfontosabb területe.” Az értők mellém álltak. Voltak és lesznek még számosan.

Nekik köszönöm az utánam is gyümölcsöző együttműködésünk gyümölcseit. Az olvasók és az utánunk jövők majdani megbecsülése mellé – nekik tartogatom – fogadják őszinte elismerésemet.

A szerkesztő:

Tar Károly

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.