„Sosem áltatom magam azzal, hogy amit csinálok, szépirodalom”

Kolozsi Lászlót az egyik legbátrabb magyar krimiszerzőnek tartják – A farkas gyomrában című legutóbbi könyvében a romagyilkosságokkal, a HÖK-maffiával és számos aktuális társadalmi problémával foglalkozik. A szerzővel beszélgettünk többek között thriller és krimi határairól, a regény- és a forgatókönyvírás különbségeiről és a kiadói mulasztásról.

Kolozsi László

Kolozsi László író, forgatókönyvíró; tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egytemen, de volt újságíró, kritikus, kihallgató tiszt és segédmunkás is. Két krimije jelent meg eddig, a Ki köpött a krémesbe? (2011) és a Mi van a reverenda alatt? (2012). Kolozsi legújabb regénye, A farkas gyomrában az eddigi műveihez képest jóval érzékenyebben közelít olyan társadalmi problémákhoz, mint a rasszista, neofasiszta szerveződések, a korrupció vagy a prostitúció.

Meglehetősen meglepő A farkas gyomrában című új regényed témája, bár talán a kortárs magyar irodalom kezd kiszakadni az apolitikusságból. Könyved mégis iránymutató lehet abban, hogyan kell nagyon aktuális társadalmi kérdésekről beszélni. Mi terelt ebbe az irányba?

Henning Mankell és Hakan Nesser svéd írók azt mondják, hogy a krimi baloldali műfaj, szociális érzékenység szükséges hozzá, aktuális társadalmi problémákról kell beszélni segítségével. A skandináv krimiírók jellegzetesen ezt a „balos” vonalat képviselik. Beszélnek arról, hogyan viszonyul a társadalom a bevándorlókhoz, a családon belüli erőszakhoz, hogyan tekintünk a múltra, annak traumáira, azok ki nem beszélésére. Amikor elkezdtem krimiket írni, felkérésre írtam. Szerettem ilyen műfajú könyveket olvasni, de valójában a filmes szakmából jövök, filmes struktúrákat láttam és használtam. Azt gondoltam, hogy a számomra is fontos témákról kell inkább írnom, olyan témákról, amelyekről a magas irodalom sem beszél. Nem sok szó esik arról, hogy cigánygyilkosságok történtek, hogy milyen mértékű mélyszegénység uralkodik a vidéki falvakban. Nem nagyon beszélünk arról, amiről a kriminek és az egész irodalomnak beszélnie kellene.

Egyfajta küldetés ez, vagy egyszerűen irodalmi szempontból volt érdekes a téma?

Az irodalomnak szerintem az a feladata, hogy ezeket a problémákat kibeszélhetővé tegye. Szilasi László például azt mondta, hogy ma a krimi az a műfaj, amelyben a legtöbb társadalmi probléma megjelenik. Azt is mondta, hogy a műfaj ezáltal egyre igényesebbé is válik. Szilágyi Zsófia erre azt válaszolta, hogy jellemzően nem a szépirodalomban, hanem pont a lektűrben jelennek meg fontos témák. Egy ideig szegedi problémák foglalkoztattak (ott születtem, ott éltem sokáig), de van Miskolchoz közel egy nyaralónk, a környéken nagyon szegény településeken szoktunk kirándulni. Sokat beszélgettem a helybeliekkel. Láttam, hogy nekünk, budapestiek számára felfoghatatlanul más világban élnek, gyakorlatilag a Kelet-Balkán szélén. A filmes műfajok is úgy alakultak ki, hogy mindig valamilyen dialógusban voltak a társadalmi problémákkal. Közülük azok voltak a népszerűek, amelyek érzékenyen tudtak egy ilyen jellegű kérdésre reagálni, például a bevándorlásra a western. Az a fontos, hogy akár a filmeknél, akár a szociológiai krimik nyomán kialakuljon egy párbeszéd. Szerencsére az megtörténik ilyenkor, sok helyen beszélhetek erről a témáról, a regényről írt kritikákban is szót ejtenek a témáról, tehát a dialógus elindult; ez mindenképpen jó.

Milyen kutatómunka előzte meg a regényírást?

Vágvölgyi B. Andrásnak volt egy cikksorozata az Élet és Irodalomban, amelyben pontosan leírta, hogyan zajlottak ezek a nyomozások, mire jutottak, mi történt a tárgyaláson. Nagy hatással volt rám az Ítélet Magyarországon című film, azt többször is megnéztem. Megnéztem a nyomozati anyagokat is.

Megvolt már a fejedben a téma, még mielőtt ezek a cikkek vagy a film napvilágot láttak volna?

Persze, már akkor tudtam, hogy erről akarok írni, amikor megtörténtek a gyilkosságok 2008-2009-ben. Etnikai alapú gyilkosságsorozat a délszláv háború óta nem történt Európában. Szlovákiában fordultak elő hasonló dolgok, de ott még kevésbé tudják kezelni ezt a problémát, elképesztően erős a rasszizmus, talán még a magyarországinál is erősebb. Olvastam a nyomozati jelentéseket, a rendőrök teljesen elrontották a nyomfelvételeket. Az is érdekes volt, hogy mit állít a rendőrség. Volt, hogy azt mondták, nem is söréttel lőttek, hanem kipattogtak a deszkákból a szögek, és az sebesítette meg az áldozatokat. Levizelték a nyomokat, szóval egészen hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelte őket, mit találtak. Volt ebben valami rettenetesen felháborító és abban, ahogyan ezt a média kezelte. Leírták a tényeket, kommentár nélkül. Néha immunissá válunk ezekre, és a romagyilkosságokkal kapcsolatban is azt tapasztaltam, hogy egy idő után az embereket már nem érdekelte annyira ez a szörnyű gyilkosságsorozat, nem követték a fejleményeket.

Mennyire volt evidens, hogy a szereplőid ennyire valósághűen, nyersen, néha obszcén módon beszéljenek?

Teljesen evidens volt. Én hallottam ezt a nyelvet. Láttam ezeket a karaktereket. Szikkadt, aki picit a rezonőr szerepében tetszeleg, egy ténylegesen létező ember, ezzel a becenévvel.

Az is lényeges különbség, hogy az eddigi regényeidben két nyomozó volt, akik együtt végezték a munkájukat. Most két különálló nyomozás folyik. A másik szál, Hanna története miért volt fontos számodra? Hiszen az egészen más jellegű…

Az egyik forgatókönyvíró ismerősöm mondta, hogy ha két szereplő mindig egyetért, akkor az egyik felesleges. Az első két könyvemben a két nyomozó általában egyetértett, nem volt meg köztük az ellentét, nem képviseltek különböző ideológiát. A barátomnak igaza volt. A Hanna-történetet először külön akartam megírni. Olvastam egy cikket egy férfiról, aki visszahozza a külföldre kicsempészett, prostitúcióra kényszerített lányokat, teljesen ingyen.

Akkor ez a szál sem fikció a regényben?

Nem, ebben a szálban kevesebb fikció van, mint a romagyilkosság-szálban. Így zajlanak az elrablások, a szereplő neve is nagyon hasonló a valóságos „kimenekítő” nevéhez. Tényleg tanár volt, elvitték az egyik tanítványát, és ez lett a mániája, hogy bordélyokból hoz haza lányokat.

Említetted Szilágyi Zsófia szavait a lektűrrel kapcsolatban. Szerinted hol húzódnak a szépirodalom és a lektűr határai a mai kortárs irodalomban, ha vannak még egyáltalán éles határok?

Szerintem léteznek határok. Vannak olyan szerzők a kortárs magyar irodalomban, akik valami mást próbálnak csinálni. Csurgó Csaba és Totth Benedek, hogy két konkrét példát említsek, láthatóan olvasóbarátabb szövegeket igyekeznek írni. Nem feltétlenül van ebben tudatosság. Kialakulóban van egy második vonal, de sosem áltatom magam azzal, hogy amit csinálok, szépirodalom.

Nem tekinted annak?

Nem, egyáltalán nem. Azt gondolom szépirodalomnak, ahol nagyon sok mondat után meg kell, hogy állj. Amikor átfutsz a szövegen, nem torpansz meg egy-egy sornál, az nem szépirodalom. Ez nem egészen az én meghatározásom, de el tudom fogadni ezt a definíciót.

Ennyi volna a különbség lektűr és szépirodalom között?

Azt gondolom, hogy igen. Teljesen máshogy olvasod Nádas Pétert, mint az én szövegemet. Ha hasonló megtorpanásokkal, elmélázásokkal operálna az én szövegem is, az szerintem baj lenne.

Szerintem abszolút voltak a regényben ilyen mondatok, máris borul az elmélet.

Amikor az ember leül írni, választ egy nyelvet. Dragomán azt mondta, hogy hallja a szereplői hangját, miközben írja a szöveget. Az én hangom is egy választott hang, a krimi hangja, ami elsősorban az olvasmányosságot segíti.

Azt mondtad nekem, hogy a Farkas gyomrában valójában thriller.

Ezt mondtam, igen. Tudom, hogyan működik egy nyomozás. Jogászként részt vettem néhányban, kihallgató tiszt is voltam, pontosan tudom, hogyan zajlik a bűnfelderítés. A thriller abban különbözik a krimitől, hogy a krimi alapvetően a már elkövetett bűn feltérképezéséről szól, míg a thriller az adott bűncselekmény elkövetésének megakadályozásáról. A farkas gyomrában párosa, Fehér és Karácsony tulajdonképpen mindig meg akarják akadályozni, hogy megtörténjen a bűncselekmény.

Nem igazán akadályozzák meg. Fehér oknyomozó újságíró, Karácsony az elrabolt, prostitúcióra kényszerített lányát próbálja megtalálni. A bűncselekmény mindkét esetben megtörtént, a prostitúció is és a gyilkosságok is.

Igen, pont azért mondom én inkább thrillernek, mert nem sikerül megakadályozni a bűnt, ezáltal a szöveg nagyon sötét és baljós. Nagyon nehéz a két műfajt elkülöníteni. Jo Nesbø Hóember című regényében van egy olyan jelenet, amikor egy szellemszerű, démonszerű hóember üldöz egy nőt. Ez egy thrilleres jelenet, de amikor Harry Hole nyomoz, az már inkább krimi. Több kritika írta, hogy hiányolja a könyvből az igazi nyomozást. Nem is szándékoztam beletenni.

Mennyiben más regényt írni, mint forgatókönyvet?

Dolgoztam most egy forgatókönyvön. Arról szól, hogy a húszas években született oroszországi férfi lakosságnak csak 2%-a maradt életben. Megtermékenyítő csoportok jártak mindenfelé Oroszországban. Összeszedték a férfiakat, elvitték őket olyan falvakba, ahol csak nők éltek, hogy végezzék el a mezőgazdasági munkát, és csináljanak gyerekeket. Ezért kaptak fizetést. A történet arról szól, hogy van egy fiatal pár, akik rájönnek: testvérek, közös megtermékenyítő őstől származnak, és elkezdik keresni ezt a közös őst. Van egy gyermekük, aki a vérfertőzés miatt beteg, Down-kóros. Nagyon elkezdett érdekelni a téma. Amikor regényként képzeltem el, akkor a párnak két gyereke volt, sokkal több helyszínen játszódott a történet, mint amikor filmként kezdett működni bennem. Amikor regényt ír az ember, nem kell azzal foglalkozni, hogy a szereplők mindig visszatérjenek ugyanazokra a helyekre, hogy olcsóbb legyen a kivitelezés. Simán elmehet mindenki a regényben Párizsba, Szibériába, Szentpétervárra, és ez szabadságot ad. A film jóval több kötöttséget jelent. A mozgóképes anyag történetének lineárisan el kell jutnia A-ból B-be. A regény megengedhet magának mindenféle cikkcakkos kitérőket, bonyolultabb ugrásokat. Sokkal magasabb élvezeti értéke van a regényírásnak. Sokkal jobban szeretem csinálni, mint a filmet. Jobb is sokáig benne lenni egy sztoriban, forgatókönyvet rövidebb idő alatt ír az ember. A film viszont sokkal jobban fizet, elmondhatatlanul jobban, körülbelül a tízszeresét. Sajnos ez is szempont tud lenni.

Sokan nehezményezték a regénnyel kapcsolatban, hogy a szövegben sok a hiba, elütés, összeegyeztethetetlenség.

Ez azért van, mert a regénynek tulajdonképpen nem volt szerkesztője. Újraszerkesztettem, húztam rajta, de az előző verzió ment a nyomdába.

Szerkesztetlen kézirat került a nyomdába?

Igen.

A kiadó hibájából?

Abszolút. Nem én vagyok az egyetlen, aki így járt. A Kitömött barbárral is ez történt, aztán gyorsan újranyomták. Az általam javított verzió jóval rövidebb, átírtam benne részeket, sokat korrigáltam a minőségen. Meg fog jelenni a szöveg német nyelven, már készül a fordítás, ott ezeket a problémákat orvosolni tudom.

Benedek Leila