A virrasztás vége – Purosz Leonidasz versei
Purosz Leonidasz
A becenév
1
Együtt vagyok egy lánnyal.
Nyúl, így hívom.
2
Együtt vagyok egy lánnyal
egy ideje – kezdem megszokni.
Nyúl, így hívom,
meg Nyuli meg Nyuszi meg Nyuszika.
Kielégülten fekszik az ágyon,
Nyusszancs, mondom neki.
Te kis Nyúlfejű, én szeretlek téged.
Mennyi lehetőséget rejt
egy becenév!
3
Együtt vagyok egy lánnyal
hosszú hónapok óta.
Nem tudom már Nyúlnak hívni.
Belebonyolódtam a becézésbe, egyre
képtelenebb neveket találok ki neki:
Nyúlpörkölt, Nyúlbecsinált, Nyúlványagy.
Hiába nevet, nem érzem viccesnek őket.
Szörnyű elvárás párolog a levegőben:
mindig újat mondani. Ő meg ugyanúgy
elhúzza a függönyt, fekszik az ágyon –
nem megy sehová, nem változik semmi.
Így őrülök bele.
Énekelj!
elhibázott kapcsolat
csapd össze a mancsodat
valakit még érdekelj
nem baj ha fáj énekelj
hogyan fogy a vonzalom
törvény-e vagy borzalom
érdemtelen szeretet
érdektelen szerepek
nem játszani ki bátor?
ne ítélj a világról
fogadj mindent kétellyel:
a szerelem két ember
énekeld hogy nem érted
énekeld hogy megérted
énekeld hogy mi kevés
nem kell hibáskeresés
énekeld hogy mi túl sok
mik voltak az utolsók
egyébként is mióta?
(amióta pilóta)
ne okokra hivatkozz
légy hűséges magadhoz
fogd magadat szavadon
énekeld hogy vége van
hangszer nélkül szabadon
csapd össze a mancsodat
elhibázott kapcsolat
Virrasztás
Virrasztok: föl ne keljen újra.
Beszélni ne kezdjen megint.
Ne járja be illata a szobát,
ha a fürdésből visszajön,
ne feküdjön mellém. Feküdjön
ahol van: szem előtt. Feküdjön
tehetetlenül. Barátaim,
ne tapintsuk ki többé a
medencecsontját!
Hozzá se szóljunk.
Egyes szám harmadik személyben
beszéljünk róla.
Virrasztok: lássam elrohadni.
Köszönjek a gyenge hercegeknek, akik
inkább megfordulnak a tetemet látva,
hiszen csókra úgyis van pénzük.
Érezzem, hogy csak rám van
szüksége, és legyek kegyetlen
és virrasszak. Teljenek el évek.
Könnyebbüljek meg lassan,
hozzak nőket is, basszak
mellette sokat, mint az állatok.
Felejtsem el, ki volt.
Gyertek ti is, barátaim,
virrasszunk értem!
A virrasztás vége
Csak egy percig nem voltam elég éber, és most
oda hosszú hónapok munkája. Csapdába csalt.
Nem sírt, mint szokott, nem nyögte, hogy szeret.
Megkérdezte talán, mennyi az idő, és mert nem
tudtam mi ellen védekezni, válaszoltam neki.
…aztán elmesélte, mi történt vele, amíg önsajnálaton
és nyugtatókon élt. Mire észbe kaptam, olyanok lettünk,
mint két, egymásnak rokonszenves idegen. Feküdj vissza
a puha ravatalba, Barbi, mondom, de meg sem hallja. Nevet,
mintha tényleg csak beszélgetnénk, aztán elköszön.
A virrasztásnak vége van.
(A verseket Paul Gauguin festményének részletével illusztráltuk.)
