Ugrás a tartalomra

Debüt – Csabai Nikolett Éva

Csabai Nikolett Éva

 

 

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar és filozófia szakos végzős hallgatója. A debreceni LÉK irodalmi kör tagja. Írásai eddig az Amúgy online folyóiratban és a Debreceni Mosolyvirág Egyesület Életmese című pályázatának gyűjtőkötetében jelentek meg.

 

 

Androgün

 

Ahol elkezded szervesen kidolgozni magadból a lényeget, ott meghal a magzat. Kezedben a vérkörök koncentrikusan futnak, én vagyok a közepe, hallgatod, ahogy belül megreped a fal. Hajszálanként tűnnek elő az erek, elfolyik bennünk a látszat. Arcod tükörként verődik vissza a pilláimon, bennem töredékek alatt veszel el. A rezonancia szétfeszíti a hangunkat, a torkodon lecsúsznak a levegő részecskéi, a zúgás csak másodperc. Szabadulni nem tudsz, köldökünknél a hengeres kötelék nem enged el, a nyálnak különös tapadása van. Alád nyúlva, hátulról nem szakad, a szembenállás egy látomás. A felületen cseppekben feszül meg a hasadás ereje. Ujjaimat a résekbe helyezem, az elernyedés észrevehető, nem mozdulsz.

Az örökség a hasunkon csorog végig, együtt mélyülünk. A mából már tegnap lett, nem tudjuk, honnan jöttünk. Megszilárdult a jelen.

 

 

Nézőpontok

 

papa

Amikor a nap a legmagasabban járt, elindultam friss tejért a szekér koptatta, szalmaszálas úton. A trikóm csak a hipótól volt fehér, ha közelebbről megnéztem, olyan volt, mintha sokszorosítva a kontinensek árnyéka vetődne rá. Fehér árnyékok voltak ezek, az izzadságom alakította a domborzati formák jeleit rajtuk, ahol erősen volt sárga, az a hónaljam volt, semmi rasszizmus. A farmert még ekkor nem ismertük, vászonnadrágot viseltem, amelyet édesapámtól örököltem. Egy halott teste nem viselhet koszos vásznat, szebbet kell rá festeni, amellyel beengedik azon a bizonyoson. Az úton pitypangot szedtem neked, mindig ezt az útszélit kaptad, de te ugyanolyan szeretettel fogadtad tőlem, nem sokra telik. Arcon csókoltál, a hajadnak mindig tejszaga volt, a karjaimban illatoztam a frissességet. A versekben mindig a tejedről írtam, tejeskávé lett belőle, néha cukros tej vagy csak fekete leves. A kannámat lassan töltötted meg, minél mélyebbről merted a vödörből, annál finomabb volt, néha a mellbimbód megremegtette az úszó pillét. Ekkor biztos voltam benne, hogy ha otthon kiöntöm a bögrébe, akkor téged ihatlak meg.

 

mama

Hajnal négykor kelek, megmosdatom a beteg Irénkét, csak szobatiszta, de semmi egyéb. Én is Irén lettem, egészséges. A hátamon hordozom az irénséget. A pajtában leülök a sámlira. Azonosság helyett, ülőalkalmatosság. Fejemet nekidöntöm a tehénnek, a foltja mára terebélyesebb lett az oldalán, át kéne ülni. Ha fekélyes lesz, akkor csak ápolás, és semmi fejés. Az edénybe egyre gyorsabban zuhog az áporodott fehérség. Az árnyékszék lopódzik mellém, amikor a langyos cseppek az arcomon csapódnak le. A durva szőr dörzsöli a homlokomat, egymást kezdjük ki, de én leszek az anyátlanabb. Amikorra ideér, én már kész leszek. Este bálba megyünk. A tegnapi pitypangot a mellemre fogom tűzni.

Nedves hajamat becsavarom, és a sparhelt fölött szárítom, amikor kiengedem, aranysárga. A tükröm törésvonalaiban már rozsda nőtt, ettől élénkebbnek látom a fürtjeimet. Este minél többet forgatom őket, annál erősebben érzem magamon a trágyaszagot.

Jani hazakísért. Mindig eljött velem a hosszú, hazavezető úton. Amikor a karjaiba zárt, azt mondta, a hajam tejszagú.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.