Ungváry Krisztián reakciója a plágiumvádra

Fűalatt

Súlyos vádakat fogalmazott meg Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege című művével kapcsolatban Bolgár Dániel, a szerző egyik kollégája. Ungváry Krisztián közleményét olvashatják a plágiumváddal kapcsolatban.

Bolgár Dániel hónapokkal ezelőtt egy hetilap hasábjain csúsztatások özönével  bírálta A Horthy-rendszer mérlege című művemet. Bírálatát cáfoltam és már akkor is megjegyeztem, hogy egy tudományos kérdés tárgyalásának megfelelő fóruma elsősorban egy tudományos lap, mert csak abban lehet lábjegyzetekkel, a történész-szakma követelményit betartva vitatkozni. Bolgár azonban mind a mai napig nem ezt tette, sőt úgy vádaskodik, hogy a plágiumváddal kapcsolatos bizonyítékait írásba sem adta.

A plágiumvád egy történész esetében a legsúlyosabb állítás, ami munkájával kapcsolatosan megfogalmazható. Természetesen ezt visszautasítom. Csupán Bolgár szóbeli közléséből tudom, hogy azzal vádol, hogy Kovács M. Mária és Bihari Péter munkáit plagizáltam. Nos az a helyzet, hogy az egyik munkára nyolc, a másikra kilenc helyen hivatkozom művemben. Ráadásul mind Kovács M. Mária, mind Bihari Péter abszurdnak tartja a plágium vádját velem szemben.

Lelkiismeretem nyugodt, munkámat bárki bármikor ellenőrizheti, szemben Bolgár állításaival, amelyeket még csak írásba sem adott. Az alaptalan plágiumvád tudományos kollégák között legalább annyira súlyos állítás, mint annak ellenkezője. Aki így jár el, az is kizárja magát a tudományos közéletből. Bolgár Dániel hazudik. Ennek következményei rá fognak visszahullani.

Ungváry Krisztián

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése