Vigyázz a sakálokkal! – Böszörményi Márton novellája

Epika, Próza
VIGYÁZZ A SAKÁLOKKAL
BÖSZÖRMÉNYI MÁRTON NOVELLÁJA
 

Vigyázz a sakálokkal, mondta neki búcsúzóul a lány, mikor egy átkefélt éjszaka után belevetette magát Tejszínváros fekélyekkel borított pirkadatába.

A macskakövek felborzolták szennyvíztől ragacsos szőrüket és gorombán fújtak rá. A felhők, megkergült narkósok, imbolyogva táncoltak feje felett. Az utca túloldalán egy öregasszony a szatyrából tűsarkút húzott elő, kilépett rongyosra járt bőrcsizmájából, felvette az elegáns cipőt göcsörtös, visszeres patájára és rágyújtott egy polkára. Egy második emeleti balkonról három kamasz fiú vízzel töltött szemeteszsákot zúdított a vénasszony nyakába. Boszorkánysipítás és ocsmány röhögés visszhangzott a sikátorokban, miközben a srác, aki egy átkefélt éjszaka után most hagyta el a lány lakását, cigarettát varázsolt elő szürke ballonkabátja belső zsebéből.

A srácot Meatornak hívták és még mindig be volt baszva. Meggyújtotta cigarettáját, fölrakta napszemüvegét, finoman megvakarta tökét, aztán beállította belső GPS-én a Rex körút tizenkettőt úti célként.

Fordulj jobbra! Lélegzetelállító léggömbtüntetés pukkadozott előtte. Mérges gázokkal felfújt tömeg, madzagokon lóbált vezényszavak, műanyagemberek és az a tipikus súrlódó hang, mikor a jól felpumpált lufit simogatják. Egy holló vérszemet kapott, csőrét sorra vájta bele mindenbe és mindenkibe. Durranások és elnyújtott fingszag. Meator épphogy ki tudott térni egy vakvilágba hajított záptojás elől. A tüntetők vezetője fodros alsógatyára vetkőzve a halott tüntetők halmaira hágott és lelkesítő kotkodácsolásba fogott. A holló elcsente balszemét, majd eltűnt az öntudatlanul egymás körül vonagló felhők között. Meator dobott pár forintot a pityergő vezér lábai elé, aztán napszemüvege sötét lencséjén át a láthatatlan holló felé kacsintott.

Menj tovább egyenesen! A GPS-t nem frissítették mostanában, nem érzékelte, hogy egy kórházat építettek az útra. Kórház a Vörös Lóhoz. Kórház ez vagy kocsma? Meator nem volt hajlandó ellentmondani a szerkezetnek, így hát belépett a Vörös Ló csontból faragott kapuján. A csontokat a hullaházból szervírozták, frissen, ropogósan. A padlón húgy és gennyes váladék és gőzölgő bélsár és megalvadni képtelen vértenger. Az ember nem tudott úgy végigmenni a folyosókon, hogy párszor el ne csússzon és ne fetrengjen meg a lét eme koncentrált esszenciájában. Arccal bele az élet múlandóságába, lemoshatatlanul a bőrbe ivódó halálfilozófia. Isten az álla alá húzott térdekkel gubbasztott az egyik műanyag széken. Gyógyíthatatlan gyerekek várat építettek a mocsokból, a halál hullámai mosták el a műalkotásokat. A gyerekek teli szájjal nevettek, fürdőgatyájuk géz és infúzió. Meator botladozva kereste a kijáratot a labirintusban, de legnagyobb meglepetésére, és megkönnyebbülésére egy söntésre akadt. Leült a pulthoz, és whiskyt és sört rendelt. Mellette az egyik lénynek lerohadt a bőr az arcáról, koponyáján megsárgulva feszült a hús, meghökkentően hófehér fogain a csapos jobb keze helyére varrt húsvágó bárd fénye csillogott. A következő nyolcvanhárom percben együtt ittak. A rohadtfejű tele volt pénzzel, mindenre meghívta Meatort, tudta, hogy hamarosan meg fog halni, vagyonát nem akarta a fattyaira hagyni, rühes mongúzok, ahogy mondta. Az ivászat végeztével a srác, a csapos útbaigazításának segítségével végre megtalálta a kijáratot. Kilépett Tejszínváros penészedő reggelébe.

Menj tovább egyenesen! Még mindig. Ebben az egészben nincs semmi egyenes. Mindenhol ott vannak a görbék és kanyarok. Szögek és kereszteződések. Az egyenes az egyszerű ember hite. Lineáristen. Pszeudomegváltás. Bekeni magát az egyenessel, mintha napolaj lenne, hogy megvédje őt az elágazások károsító sugaraitól. A végén még hányingere lesz a végtelen lehetőségektől. Meator kiokádta magát, a rózsaszín hányás a nyarvogó macskakövek réseiben csordogált, ágas-bogas tölgyfát rajzolt a járdára.

Vágj át a Króm Ligeten. Meator szürke ballonkabátja folyton beleakadt a szögekbe és kampókba és a zöldszakállú homoszexuális pillemanók karmaiba. Homlokáról az izzadtság cseppek a szemébe folytak. Könnyezve, félig vakon kóválygott a hűs liget dögszagot árasztó flórájában. Divatot diktált neki egy kiöregedett kosárlabdaedző, hóna alatt aktatáska, benne a teljes pedofil-pornó gyűjteménye, néha egy-két fotó kihullt, messze röpítette a langyos tavaszi szél. Tavacska fölött kőhíd, a vízben kacsák párzanak, az ondó Meator orcájára ragasztott egy tollat. Krétapor párolgott a műfűből, az orra belülről giccses havas tájkép. Le kellett vennie a napszemüvegét, hogy követni tudja az ösvényt, a lombok eltakarták a Napot, az egyetlen fényforrást a görkorcsolyázó eltonjohnok fluoreszkáló bőrtangái nyújtották. Megszégyenítve ért véget a liget és a reggel.

Fordulj balra! Aztán fordulj balra! A következő lehetőségnél balra. Menjél körbe-körbe. Saját farkába harapó transzvesztita egy megfilmesített Szorokin regényben. Bespeedezett körhinta. Szabályos kör, de mégis van kiút, kiáll belőle egy sörösüveg vesszőcske, mint a Q betű meg nem értett szára. Átjáró a végtelenből, a végtelenen át a végtelenbe. Döglött holló hullt alá a haragra gerjedt, józanodó gomolyfelhők közül. Fekete tollai, fekete zivatar. Élettelen szeme Meator arcába bámul. Kavarog a valóság és hallucináció afterpartyján. Ha még lenne valami a gyomrában, most azt is kihányná. Érzi, ahogy borostája serken, körme nő, heréi megereszkednek. A számításból kifelejtett öregedés a sarkában van. Belebújik a szürke ballonkabátjába, mármint az öregedés, mármint az idő. Ő lesz a gyilkos, a tipikus sorozatgyilkos szürke ballonkabátban. A Hasfelmetsző Jack. A Vasfogak, a Kerekek, meg a többi. Meator remegő kezében cigaretta, elhessegette a füstöt és várta az újabb utasítást.

Fordulj enyhén jobbra! A Szivárvány utca. Annak idején itt lakott a legjobb barátja, a Méhész, mielőtt fel nem kötötte magát egy lámpaoszlopra a sarkon. Akkor felvonulást rendeztek és vattacukrot árultak és ingyen lehetett a kölyökkutyákat a folyóba fojtani. Az ingyen sör miatt megérte, hála neked kedves Méhész, barátom! Erőt vett Meatoron a nosztalgia, így hát felment régi cimborája azóta is üresen álló lakásába. Az ajtót már kilopták a norvégok, a házban egyébként is csak csótányok és leselejtezett guminők tanyáztak. Kivett a hűtőből egy doboz, évek óta romlott tejet, nagyot húzott belőle. Az évek során a tejben kifejlődött élővilág megkezdte diabolikus munkáját szervezetében. Úgy érezte agyából egy VB győztes focicsapat sarjad, akik keservesen sírnak, mert ugyan a versenyt megnyerték, ám közben egy óriási polip csápjaival az óceán sötét mélyére húzta hőn szeretett országukat. Meator elfeküdt a kanapén és megpróbálta azt képzelni, hogy ő a télapó és most veszi át az Oscar-díjat a legjobb homályosan előadott történetek kategóriájában. Ekkor látta meg a szellemet. Mintha egy koszos ablaküvegen egy apró tiszta lyukat találna az ember, a valóság fátylán át beláthatott a túlvilág előszobájába. A Méhész ott állt előtte, teste áttetsző és borzalmas és mennyei. Meator nézte őt, képtelen volt megmozdulni, de legszívesebben kezet rázott volna a foszladozó jelenéssel. Kérdezni is akart tőle ezer dolgot, de nyelve is felmondta a szolgálatot. Ám nem is kellett megszólalnia, a Méhész szelleme olvasott a gondolataiban. Meator azokat a közhelyeket sütötte el magában, amiket akárki tenne ilyen helyzetben: mi van a halál után? van-e Isten? pokol és menny? bűnbocsánat? lélekvándorlás? van-e, és ha van, mi az élet értelme? van-e élet egyáltalán? És a Méhész beszélt, és azt mondta, hogy csak ne voln’ tilos börtönlakom titkát elmondani, és azt mondta, hogy rút és erőszakos- nincs rá egyéb szó, de szörnyű rút, s természet elleni, és azt mondta, hogy irtóztató! irtóztató! irtóztató!, és még azt is mondta, hogy az én órám közel, hogy visszatérjek gyötrő kénköves lángok közé. És akkor Meator rájött, hogy a szellem a Hamletből idéz, és ebből a következőkre jutott: 1. ő most csak hallucinál 2. ez a szellem egy kibaszott hülye faszfej 3. Shakespeare ugyanazt hallucinálta, amit most ő, és ebből születtek a hamleti szellem szavai 4. minden szellem csak ugyanazokat a mondatokat képes hajtogatni, és ő és Shakespeare is ugyanazt hallották, így hát ebből születtek a hamleti Szellem szavai 5. szellemek nem léteznek és nem is hallucinál és valójában ő, Meator nem is létezik. Mire az egész gondolatsor végére jutott, a jelenés eltűnt, ő pedig továbbra is ott feküdt egy halott ember lakásának díványán.

Menj innen a gecibe. Tejszínváros alig észrevehetően csúszott át a délelőttből a bizonytalan körvonalakat öltő délutánba. A déli harangszót mintha kihagyták volna. Meator egy nyitott földszinti ablak mellett haladt el, odabent ment a TV, a hírekből hallotta, hogy kutyának öltözött, nevük elhallgatását kérő régészek megalázták, megerőszakolták, végül megölték a pápát. Ezért nem tűnt fel a delet jelző harang kongása, a harang órák óta megállás nélkül zúgott. Meator tudatán átlóban kos horda hordta végig trágyáját. Stroke, mumpsz, tífusz és pestis, elmehet a picsába Buda meg Pest is. Sörös dobozt rugdosott maga előtt. Egy lány és egy fiú, nagyjából tizenhat évesek, jöttek vele szemben, mindketten szőkék, boldogok, meg nem gyújtott gyertyák. Csak a mosoly, csak a lesütött szemek, csak az elrejteni próbált, önkéntelenül kibuggyanó túlcsordult hormonok. Valami kezdete. Iskolatáskák kezdetleges címere szívük országának kőszikla lobogóján. Szavak, miket a fejlődés és ambíció szele a múlt sötét és kitapinthatatlan zugaiba fúj. A pokol az, ami bennem van, infernális tautológia.

Vigyázz a Sarkcsillaggal! Megjegyzés. Utazásod ezen pontján észre kellett venned, hogy nem vagy egyedül. Legalább hárman benne vagyunk a dologban. Ő, mint szereplő, én, mint mesélő és te, mint olvasó, vagyis palimadár. Azért is mondom, hogy vigyázni kell a Sarkcsillaggal, mert nem mindegy, hogy ki vezet kit, és az se, hogy hova. Mondhatnám azt is, hogy ne dőlj be az aluljáró Vergiliusainak. Elveszik a pénzed, aztán elkísérnek az első 100 (száz) forintos nyilvános WC-hez. Közben lángokban állt Tejszínváros. Akarom mondani, közben lángokban állt Tejszínváros lakóinak szíve, vagy teste, vagy agya, vagy nemi szerve, vagy az egész, úgy együtt. Lángoszlopok emelkedtek Meator orra előtt. Érezte a kén átható bűzét.

Menj még egy kicsit! Tejszínváros főterén három (3) méteres tükör állt. Hanghullámtükör. Ilyen szó van? Már. Meator megpróbált belegondolni a betűkbe, miközben ott állt a tükör előtt. Aztán felnézett. Belenézett tükörképe szemébe. De mintha egy róla készült festményt csodált volna. A kereszt. Hol a kereszt? Mármint, az ő, Meator nyakában nem lóg aranykereszt, akkor a tükörképében miért? Tükörkép? Tük? Ükörkép? Ökörkép? Pék? Szavak és látvány. Hasonmása Meator elé lépett a tükör másik oldaláról. Ahogy beszélgettek, a másiknak női hangja volt, nem magas, vagy ilyesmi, hanem egy nő hangja szólt egyazon testből. Itt veszíti el a mesélő létjogosultságát. Nincs mese, tehát nem mondom el, és te sem vagy ott, és tőlem nem is fogod hallani. Ez a szereplőnk (Ő) (Meator) saját, intimszféráját érinti. Úgyhogy most vagy kihagyok, vagy kitalálok valami mást, valaki másról, amíg történik valami, amiről nem írhatok.

Nem történik.

Zárójelben jegyzem meg, hogy végül kép és tükörkép egymásra talált. Kép és tükörkép. Nem egy nagy ölelésben és megbocsájtásban. Miért is? Kitől kér, ki bocsánatot? Mi van, ha te vagy a tükörkép? Az olvasó nem lehet az olvasott? Vagy a mesélő? Vagy Ő?

Menj. Menny. Meator. Romlott az a kaja? Kérdést teszel fel, amikor arról beszélhetnél, hogy. Pont. Én lettem, én vagyok a mesélő. Mondhatnám, hogy Meator beállt a seregbe, még abban az évben végzett vele egy taposóakna, gyakorlatilag nemzeti hős lett, vagy ilyesmi. De nem mondom. Egyrészt mert nem igaz. Másrészt mert a valóság sem ez. Igazság, valóság. Szóval Meatorral tényleg végzett egy taposóakna még 68-ban. Vagyis meghalt. Vagyis most halott. És ez a történet nem is róla, hanem a fiáról szól. Aki lány. Mára már kész nő. Vagyis nő. Vagy férfi. Vagy nő. Vgyfrf. Vgyn. Vagyon?

Most kérdezhetsz. Ki Meator lánya? Miért? Ki az anyja? Miért fontos, hogy ki az anyja? Van-e egyáltalán anyja egy kitalált irodalmi szereplőnek? (Ő) (Meator) mikor halt meg, és miért? Van Isten?

Most lassíts egy kicsit! Majdnem az út végére értél. Te (olvasó) és én (mesélő). És ki akarjuk Őt (Ő) (Meator) hagyni. De ugye itt van velünk a lánya, akit Abigélnek hívnak, húszon-akárhány éves, és kezelhetetlen és nem értik és punk és szépnek is mondható. Abigél felnéz a darabjaira drogozott felhőkre, mik már soha nem nyernek végleges formát. A kábszeres felhők ölükben simogatják Tejszínváros koraesti macskaköveit. Azok persze dorombolnak nekik. Azt elmondanám, hogy Abigél közben megtalálta azokat a feljegyzéseket, miket az apjáról () készítettem. És nincs egyedül.

Menj, tényleg menj, komolyan mondom, hogy menj innen el! Abigél felhasználta apjáról rámaradt dokumentumait, hogy felállítson egy családi kórképet. Családfát? Nem tudom, én csak a mesélő vagyok. A lényeg az, hogy Abigél végigjárta apja poklait, sőt, lejjebb is merészkedett nála. Abigél Orfeusz módjára meg akarta menteni, mint tudjuk, menthetetlen apját. Visszatért és…

Menj, ahova csak akarsz! Se család. Se név. A srác egy átkefélt éjszaka után beleveszett a homályba. Volt-e fia, lánya, kutyája, macskája? Nem tudjuk. Mondom én, a mesélő.

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése