Ugrás a tartalomra

Debüt – Molnár Bea: Lomtalanítás

LOMTALANÍTÁS
MOLNÁR BEA VERSEI
 
 
 
1991 novemberében születtem Marosvásárhelyen, a Művészeti Líceumban tanultam, az egyetemi alapképzést a Sapientia EMTE Kommunikáció és közkapcsolatok szakán végeztem, közben újságíróként és szerkesztőként is tevékenykedtem. Jelenleg Kolozsváron élek, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kultúra és társadalom szak másodéves mesterszakos hallgatója vagyok. Kortárs Hangon antológiákban, a Helikonban, Irodalmi Szemlében, Új Forrásban közöltem verseket.
 
 
 
 
lomtalanítás
lemondtál az összes történetedről,
műanyagzsákokba pakoltad, egyenként
dobtuk ki őket a garázsok melletti szemetesbe,
külön a zöld, a sárga és a kék emlékeket.
másnap beköltöztél egy hangszerbe,
hogy új fényeket láthass, azóta
mindent csak belülről szemlélsz,
és magad köré vonzod a hangokat,
azokkal fested alá saját magányodat.
 
 
kihelyezés
ha majd évek múltán
meglátlak egy múzeumban
kiterítve,
mint egy gyűrött
sötétzöld zakó,
olyan lesz a tekinteted.
egyetlen gesztussal foglak
felcímkézni, mint egy szakértő,
te majd felismered a kezem
s új értelmet nyersz,
akárcsak egy földből előkerült
használt tárgy.
 
 
kivonatok
töredékek halvány emléke ijeszt minket
egymástól el.
ismerős ingbe bújva menekül
újjászületett kérdőjelek mögé
az indulat.
 
 
*
mint néma törtfény-mosoly
kísérj el, végig az utcán, de
maradj mindig láthatatlan:
őszi pokrócmeleg, feltűnés
nélküli hiány.
 
 
*
a magambatekintés gyűrött, álmatlan
gesztusa. akár egy letört kilincs,
egy összekarcolt tükör:
van ott belül egy torz világ
vasalt lepedőkkel.
 
 
*
gombolkozz be:
a hajlat és a lapocka közötti szeplőid
sosem látott csillagképek és sorsok
vállad a táguló űr –
mínusz kétszázhetven Celsius.
 
 
besorolás
mint minden tárgyat magad körül
nevezz el engem is, ha lehet
a pontos funkcióm szerint –
például így: poháralátét.
egyetlen szóba zárt meghatározás
legyek, és többé ne kívánj mást 
mint tőled kapott,saját rendeltetésem.
 
 
csak a csend meg a zaj
egy átlátszó pohár repedése a kagylóban
két bocsánatkérés
hajnali fogmosás és köpködés
kékfehér hab szárad a pizsamán
feldőlt karácsonyfa horzsolása
kékülő pofonok
egy kisterc metszése az ujjbegyeken
céltalan helybenrepülés
éjjeli léptek és lélegzetek ritmusos szinkópák
duplafalú papírlapok nesze egy árnytalan szobában
vörös bortöltés talpas poharakba
lépcsőházi lakodalom szaxofonvisszhangja
lenémított telefoncsengés
utcai világítás egy kanyarban
végtelen macskaköves utcák
két színházjegy leszakítása
toll leválása a madár testéből
kötéltánc
száradó lábnyomok egy pocsolya mellett
zöldre váltó stoplámpa
szűrőn átfolyó vízsugarak
horkoló galambok
csokidarab olvadása a szájüregben és az ujjak között
fel nem tett kérdések válaszai
tépőzáras szandálból kilátszó lábujjak
körömvágás
mosógép utolsó centrifugája
kigombolt ingujj
függőnaptár az ágy fölött
szeg a falban
vadonatúj bútorok illata
összecsukott könyvek a felső polcon
zuhanyzás előtti vízhang
dugás után párás ablak
lehangolódott túrahangszer
vonófeszesítés
piros rongyba burkolt ismerős lábtörlő
ajtókopogtatás
utolsó előtti önzetlen gesztus
kötélen lógó meleg test
függönyhuzatos gyűrött ágynemű
hét másodperces levegővétel.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.