Réz Pál szerint „a jó magyar irodalom zöme baloldali”
„Mint ahogy a jó magyar irodalom zöme baloldali, szükségszerű, hogy a lapnak több a baloldali szerzője, mint a jobboldali, de azért az is van. Ilyen módon elfogulatlan volt a lap, és ebben egyedülálló” – állítja Réz Pál a Magyar Narancsnak adott interjújában, amelyből az is kiderül, hogy a Holmi 84 éves főszerkesztője átadja a stafétát a fiatalabb generációnak. Feltehetően a baloldali ifjúságnak, mert ők jobban írnak, mint a jobboldaliak. Legalábbis a fenti gondolatmenet szerint.
Réz Pál (Fotó: Kemény Aranka, Petőfi Irodalmi Múzeum)
Ha valaki azt hinné, hogy az elfogulatlanság hangsúlyozása és a politikai alapú skatulyázás nem lenne elég nagy ellentmondás, bőven talál hasonlóan zavaros gondolatmenetet az interjúban. Néhány mondattal korábban ugyanis Réz Pál a következőképpen fogalmaz: „Rájöttem, hogy az egyetlen szempont a minőség. Tehát nincs politikai nézetünk: minél több politikától független szépirodalmat akarunk adni, viszont csak jót. Nem érdekel bennünket, hogy a szerző melyik párt tagja, melyikre szavazott; nem érdekel a vallása, semmi sem érdekes a szerzőből.” Ezután a főszerkesztő bevallja, hogy az indulás óta kicsit elkényelmesedtek. Olyannyira, hogy a szerző presztízse egyre fontosabbá vált a minőségnél: „ha Tóth Kriszta vagy Tandori vagy Kányádi írja, akkor nem nagyon nézegetjük, hanem leadjuk”. Tehát mégiscsak érdekes a szerző előélete, addigi teljesítménye. Érdekes lehet az a szempontrendszer is, amely alapján baloldalinak minősít valakit a főszerkesztő. Vajon tesztlapot kellett kitölteniük a szerzőknek, hogy kiderüljön politikai irányultságuk? Vagy mindez látszott a publikációs listából? Esetleg kocsmai beszélgetéseken tört a felszínre? Arra már gondolni sem merünk, hogy az olvasott szövegek minőségéből és tartalmából vonta le ezt a következtetést. Bár csakis ez alapján állapíthatta meg, hiszen elmondása szerint „a szándék, hogy a napi politikai kérdésekhez nem kívánunk hozzászólni, abszolút megmaradt”.
Később maga a főszerkesztő cáfolja meg azt a mondatát, hogy „semmi sem érdekes a szerzőből”. Élete és pályája fontos mozzanatának tartja, hogy Örkény Istvánnal együtt vihették játszótérre gyermekeiket. Mély nyomot hagyott benne, hogy ott lehetett Déry Tibor halálos ágyánál, aki elárulta neki: József Attilának „olyan kicsi keze volt”. Tehát mégis a szerző személye hagyott benne mély nyomot, bár az említettek közül nyilván senki sem közölhetett a Holmiban. Mégis ez az interjú legőszintébb része, amikor Réz Pál nagy idők nagy tanújaként próbál megszólalni, önmagáról, az életéről és a sikereiről beszél – nem pedig az elköteleződéseiről és beidegződéseiről.
A főszerkesztő az interjúban végig büszkén vállalja saját hiúságát, ezért nem meglepő a következő kijelentése sem: „van egy állandó névsorunk: elég széles névsor, benne van az egész maradandó jó magyar irodalom”. Csak egyetlen dolog nem derül ki a beszélgetésből: mitől lesz jó az irodalom. Pedig talán ez a legfontosabb kérdés, ha meg szeretnénk tudni, pontosan mi jelenti a minőséget a magyar irodalmi élet egyik meghatározó szereplőjének. Az viszont kiderül az interjúból, hogy nem a rövidpróza viszi előre a kortárs magyart: „A novella haldokló műfaj, novellát nem ír senki, a nagyok se.” Érdekes összevetni a kijelentését Bodor Ádáméval, aki szintén a Holmi munkatársa, és nemrégen így nyilatkozott lapunknak: „a rövid próza sokkal igényesebb és nehezebb műfaj, mint a regény. Tömörebb, rafináltabb, következésképp fogantatása is művészibb szemléletben történik.”
Az egészben az a legszomorúbb, hogy „a jó magyar irodalom zöme baloldali” kijelentés egy 25 éves főszerkesztői pályafutás egyik fontos következtetése. Mindenesetre ez kellett ahhoz, hogy a Réz Pállal készült interjú megelőzze az Orbán és Simicska küzdelméről szóló címlapsztorit. Az irodalom tehát lekörözte a politikát. De mindehhez maga a politika kellett. Így lett egy pálya emlékezete ideológiai skatulyázás, miközben Réz Pál szépen búcsúzik az élettől is a sorok között – Déry halálos ágyánál József Attila kicsi kezével integetve.
A Réz Pállal készült interjú a Magyar Narancs 2014. szeptember 4-i számában jelent meg.
Boldog Zoltán
