A hónap írója – Márton László: Kaffka nincs többé! – a regény negyedik részlete

 

 

 

Ekkor azonban egy minden eddiginél újabb direktíva érkezett odaföntről, és arra utasított, hogy a pentagrammát ott kell hagyni a városi kórház küszöbén, ahová Salamon király festette. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai megfigyelői kifogást emeltek, amiért – állításuk szerint – az új, demokratikus rendőrök vidéken rongálják a műemlékeket.

   Azt is kifogásolják, hogy az egyre nagyobb számú és egyre vakmerőbb vetkőztető bandák, amelyek gyakran meg is gyilkolják kifosztott áldozataikat – állításuk szerint –  nagyrészt az új, demokratikus rendőrség tagjaiból verődnek össze.

   Az angolszász missziók tiltakoznak a napirenden levő rendőri túlkapások ellen is. Például az új, demokratikus rendőrök a dágványi városi kórház élemedett korú kapusát olyan brutálisan bántalmazták, hogy – állításuk szerint – leszáradt a karja. 

   Mi több, még a kalocsai érsek is kibocsátott egy pásztorlevelet, amelynek értelmében azok a gonosz lelkek, akik nem képesek átlépni a Jó küszöbét, nem részesülhetnek a szentségekben.

   Na jól van, a kalocsai érsekkel majd még számolunk. Így hálálja meg a csuhás, hogy felszabadította őt a Vörös Hadsereg! De majd mi hamarosan eloszlatjuk azt a tévhitet, hogy főrangú papokat nem lehet internálni!

   Most a Kaffka-ügyre kell koncentrálnunk és valamilyen mindenki számára kielégítő megoldást találnunk. Ha az érsek úrnak nincs ínyére, hogy gonosz lelkek végezzenek Kaffkával, akkor hát bízzuk ártatlan gyerekekre a kivégzést!

   Itt, Dágványban már megalakítottuk az Ifjú Gárdát, és mellette most alakul meg a Vörös Árva Dandár, a VÁD. Annyi árvánk van, amennyit csak akarunk. Hadiárva, gazdasági árva, politikai árva, bűnáldozati árva, bűnüldözési árva. Olyanunk is van, akinek apja is, anyja is a Szovjetunió építésén dolgozik, meg olyanunk is van, aki a saját apját is, anyját is feljelentette.

   Leghasználhatóbb a tizenhárom-tizennégy éves gyerek. Már elbírja a puskát, még nem próbál önállóan gondolkodni. Már nincs benne félelem, még nincs benne együttérzés. Az ellenséges személy megsemmisítését vidám játéknak fogja fel.

   Mi vagyunk az apja, mi vagyunk az anyja. Mi jutalmazzuk, mi büntetjük. Mi adunk neki enni, mi adunk neki fegyvert és lőszert, mi adunk neki útmutatást, mi adunk neki parancsot. 

   Most tizenhárom-tizennégy évesek. Még harminc év múlva is, még negyven év múlva is teljes erővel és teljes könyörtelenséggel fogják építeni a kommunizmust. Kivéve persze azt, aki áruló lesz, vagy megsajnálja az ellenséget, vagy lelkifurdalást érez, mert az ilyet a mi utasításunkra kiiktatják a többiek.

   Tévedés azt hinni, hogy csak a fiúk alkalmasak VÁD-harcosnak, mert a lányok, megfelelő kiképzés után, még náluk is könnyebben megszabadulnak a rosszul értelmezett könyörület legutolsó foszlányaitól. A Kaffka-ügyben sem foglalkozunk a lelkes VÁD-fiatalok nemi hovatartozásával, hanem a Kaffka-akciócsoport tagjait egyszerűen csak így nevezzük: Egyeske, Ketteske, Hármaska és Négyeske.

   Most pedig felfegyverezzük őket.

   Egyeskének odaadjuk azt a földből kiszántott, rozsdás görbe kardot, amelyet Tetűnyi elvtárs hord a derekán madzagra kötve. 

   Ketteskének odaadjuk azt az 1942-es mintájú Vécsey-kézigránátot, amelyet Székesfehérvár visszafoglalásakor a Ney-harccsoport egyik tagja hajított a fogságba esett szovjet katonák közé.

   Hármaskának odaadjuk azt az MP-40-Schmeisser- géppisztolyt, amellyel történetünk elején egy német katona agyonlőtte Rovarikot, a hömpölyzugi állomásfőnököt.

   Négyeskének odaadjuk azt az 1941-es mintájú módosított Szakáts-lángszórót, amellyel Zazár, mielőtt szovjet hadifogságba esett és onnan hazaszökött volna, Trufanyirka ukrán faluban (és valószínűleg más helységekben is) nagy mennyiségű égő benzines kátrányt lőtt be a földszintes házak ablakán.

   És most elindítjuk őket a városi kórház felé. Mozgásba lendül a VÁD!

   Szikrányi gonoszság sincs a lelkükben, sőt lelkük sincs, hiszen világnézetünk a léleknek még a létezését is tagadja. A kórház küszöbére festett mágikus jel, amely távol tartja a gonosz lelkeket, velük szemben tehetetlen.

 

*

 

A megyei lapok, sőt a Debrecenben megjelenő országos lapok is megdöbbenéssel tudósítottak róla, hogy Dágványban leégett a városi kórház idegosztálya. Két halálos áldozat is van: Salamon nyugalmazott gyámügyi előadó, aki – talán a neve alapján – Salamon királynak képzelte magát, valamint Kaffka, a nemrég leváltott és leinternált rendőrkapitány, akinek szabadon bocsátásáról külön rendelet bocsátott ki a parasztpárti belügyminiszter.

   A dágványi rendőrség nyomozói megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. Ezt a fővárosból érkező politikai nyomozó főcsoport vezetője, Dömper elvtárs megerősítette. Olyan benzinben oldott kátrányt használtak a tettesek, amely a magyar Szakáts-lángszórókra jellemző. Olyan töltényhüvelyeket találtunk a helyszínen, amelyeket egy német MP-40-es géppisztolyból lőttek ki. Olyan fel nem robbant kézigránátra bukkantunk a kórház előtti járdaszakaszon, amely 42-es mintájú, késleltetett robbanószerkezetű Vécsey-kézigránátként azonosítható.

   Joggal feltételezhető, hogy Dágványban vagy a környékén egy titkos raktárban nagy mennyiségű magyar és német fegyvert rejtegetnek a megbúvó fasiszták. Céljuk nyilvánvaló: felkelést készülnek kirobbantani az új magyar demokrácia ellen. A szálak a belügyminiszter által nemrég betiltott Turul Szövetség egykori tagjaihoz vezetnek. Mint ismeretes, Kaffka maga is tagja volt a Turul Szövetségnek, és volt rendőrkapitányként pontosan ismernie kellett turulista haverjainak terveit, szándékait. Nem alaptalan a gyanú, hogy Kaffka, miután miniszteri rendelettel szabadon bocsátották, részletes és töredelmes feltáró vallomást készült tenni a turulista összeesküvésről, és azért gyilkolták meg bűntársai, hogy ebben megakadályozzák.

   A gyújtogatás időpontjában a főorvos, Rossz doktor nem volt a helyén, sőt azóta sem jelentkezett a kórházban. Mulasztásáért bíróság előtt kell majd felelnie. Az osztályos orvost, Kontár doktort, húsz óra harminc perckor telefonon kihívták Dágvány-Sártelepre egy sürgős esethez, így tehát a bűncselekmény elkövetésekor egyetlen orvos sem tartózkodott a kórház területén.

   A hívás tényéből következik, hogy fél kilenckor még működött a telefon. Fél órával később, amikor felcsaptak a lángok, Izmovics ápoló hiába próbálta telefonon értesíteni a tűzoltóságot, a vonalat ismeretlen tettesek elvágták, Markovics ápoló pedig hiába rohant át a városi tűzoltóságra, mert a dágványi tűzoltók mind egy szálig be voltak osztva postai futárszolgálatra a Ridegszállás és Prodány, a Nyitnikék és Kökényhát, valamint a Varsafok és Kecsegésladány közti útszakaszokon.

   Bélfodorfalvy asszisztens vallomása szerint az ismeretlen turulista gyilkosok négyen voltak, és még arra is futotta a ravaszságukból, hogy mozdulataikkal nyakigláb kamaszokat igyekezzenek utánozni (ügyetlenül és életszerűtlenül). Ebből is kitűnik a rejtőzködő fasiszták és egyéb habzó szájú kútmérgezők arcátlansága! Így rágalmazzák meg a haladó szellemű magyar ifjúságot!

   Bárzsingián műtős nem látta a bűnelkövetők arcát, mert a fejük bele volt csavarva egy halványzöld alapon fekete napsugármintás fejkendőbe, egy piros szívekkel díszített vaddisznókockás női harisnyába, egy égszínkék hullám- és kígyóvonalakkal kivarrt borvörös kispárnahuzatba, valamint egy hópehely- és rénszarvasmotívumokat variáló, norvég ízlésű pulóverből átalakított abrakostarisznyába. 

   Így tehát a gyilkosokat a legnagyobb igyekezettel sem tudjuk azonosítani.

   Mindössze annyit tudunk, hogy amikor az ismeretlen tettesek tapogatózva behatoltak az idegosztály egyes számú és egyetlen kórtermébe, teljesen sötét volt, mert egyrészt esténként akadozik az áramszolgáltatás, másrészt ezek a balfaszok a telefonvezetékkel együtt a villanyvezetéket is elvágták, harmadrészt az összegyülekező sűrű, vastag felhők eltakarják a teleholdat.

   Erre föl az egyik tettes, a serdülőkorú fiúk mutáló hangját utánozva (ügyetlenül és életszerűtlenül), megkérdezi, hogy aszongya: melyikőtök itt a Kaffka? Csakhogy hiába kérdezi, nem érkezik válasz, vagy legalábbis nem azonnal. A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember. 

   Erre föl egy másik ismeretlen tettes a birtokában levő görbe karddal teljes erőből odasújt vagy odaszúr, ahonnét a legerősebbnek érződik a hallgatás. A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl megszólal egy siránkozó hang, hogy aszongya: „Ne bántsál már, Janikám, hát nem látod, hogy én a Salamon bácsi vagyok!” A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl egy ezüstösen csilingelő, üde lányhang így kiált, hogy aszongya: „Ne szarakodj már, Berci, basszál oda nekik egy sorozatot, hogy megdögöljenek, de végleg!” A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl megszólal először egy rövid géppisztolysorozat, aztán egy valamivel hosszabb, hogy aszongya: ratatata! A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl egy fiatalos, bariton hang, amely megfelelő képzés után akár a milánói operaház énekkarában is helyet kaphatna, bosszúsan felcsattan, hogy aszongya: „Világítsál már, Bözsi, baszd meg, hadd lássam, hogy tényleg meg vannak-e dögölve!” A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl megszólal egy újabb, eddig még nem hallott hang (ügyetlenül és életszerűtlenül), hogy aszongya: „Majd én világítok a lángszóróval!” A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.

   Erre föl magasba csapnak a lángok, és a városi kórház idegosztálya másfél órán belül porig ég. A két holttestet csak a romok eltakarítása után fogjuk megtalálni. A rájuk omló födém miatt nem fognak megégni: azonosításuk a legcsekélyebb nehézséget sem okozza majd. A vaksötétben, ahol az orráig sem lát az ember.