Jelige: Cuniculus – Szájbőrszpész zsebszínház

Pályázati anyagok, FÁJ, Fáj-novella

Jelige: Cuniculus

 

Szájbőrszpész zsebszínház

(vagy szerelmesemes-bolondos tárcaregényke a kizárólag szórakozni vágyó nemes közönség számára; infantil-ventil) 

 

Bocs’, hogy így, sömösöben. De láttalak tegnap az állatkertben, aztán valaki ideadta a számod. Szóval, láttalak… Olyan gyönyörű voltál, mint a Madonna. – Most ez valami kretén vicc? – Egyáltalán nem. Komoly. Ott álltál átszellemülten a struccoknál sokáig. Nem tudom, mit csodáltál rajtuk oly nagyon. – Én is láttalak téged. – Most én mondjam, hogy ez valami hülye vicc? Fel se ismernél. – Részemről is tök komoly. Tényleg láttalak! Ott ültél a majmok ketrecében, és erősen pislogtál. – Eh, te kis humor-dudor-bugyor! Kicsit tikkelek, amikor izgulok. Kiskorom óta így van, csak mióta megnéztem a Robotzsarut, majd a Dájhárdot, azóta picit rosszabbodott. Te láttad? – Melyiket? Mindegy is, nem vagyok rá kíváncsi. – Hát a Ponyvaregényre? Arra sem? Én most készülök megnézni századszor. A Ponyvaregényt. Az új izgalom klasszikus darabja. Jössz velem? – Jobbat nem tudsz kitalálni? – Oh, ne már! Tarantino zseni. Az milyen király, csípőből lájkolom, amikor Travolta ott trónol a klotyóban, emlékszel? Ott van, a stukkere meg kinn… fúúú! – Jó, inkább megyek. Hol találkozunk és mikor? – Oké. – Mi oké?!

 

Mi a helyzet, édesem? Kicsit eltűntél. Van fogalmad, mennyire hiányzol? És mennyire aggódom, amikor így elbújsz. Magadra zárod az ajtót, és összeszorítod a szép szád. Még megrepednek a fogaid. – Azt hiszem, beszélhetnénk arról sokat, ki tartja a fejét többször oly férfiasan a homokban. Ki tud jobban eltűnni. Nem férne bele száz sösmösbe. Leesne a körmünk, összegabalyodna az ujjunk. De én bölcsen hallgatok inkább. És a fogaimért ne aggódj! Deridolt használok naponta négyszer. (Puff, ez itt a reklám helye!) – Ne duzzogj, angyalkám, nem illik a szoknyád színéhez. Borzasztó vágyom rád. Itt érezlek a koponyámban, a szívemben. Meg az övem alatt. Jaj, nekem végem! Itt lüktetsz az asztal alatt. Itt mozog gyorsan az a szép szabályos fejed. – Ahhh, szerelmem, meggyőztél, legyőztél… szeretnék hozzád bújni, és finoman csókolni téged, amíg megkívánsz. Aztán magamba fogadnálak, és élvezném, ahogy mozogsz bennem. Együtt utazzunk a kéjben! (Kemény ököl az izzadt tenyérben.) – Ahhh, gyere szívem most, gyere most! Kívánlak, édes, kívánlak. Gyere édes! Vágyom már őrülten tebeléd, mint a kisnyuszi. Mindkét fülecském mozgatni. – Mi az, hogy tebeléd? Meg hogy kisnyuszi? Ez valami totál infantilis, anakronisztikus, redundáns (és a többi), ráadásképp pongyola költői gárgyultság? – Jaj, ne gyötörj, szívem! – Jó. Imádom, amikor eltévedsz a sűrű sötét bozótomban, édes harcosom! Te kis busfájter. Szeretkezési vágyam gyötrő, mint látod, nékem is. – Oh, ne komplikáld, szívem, kérlek! Dugjunk! Egyszerűen csak… – Oh, gyerünk, tényleg, nem bírom továáááább én sem… Édes lovagom, Ferdinand… félre a literatúrát! Ne gyötörjük tovább egymást. Megy ez nekünk mindenhogy. (De most éppen hogy?)

 

Azért majd ha úgy döntöttél, hogy riöltájm előkerülsz, akkor vegyél a gyereknek egy csomag rágót. Meg gumicsontot az ebnek. És ha már arra jársz a körúton, beugorhatsz a Fotosopba megnézni, készek-e a képek. – Itt vagyok, drágaságom, nem mentem sehová. Csak lemerült a mobilom. Tudod, mennyit vacakol mostanában. Gondoltam, kaphatnék egy újat szülnapra. – Jó, hogy mondod. Vegyél valami ajándékot Ferdinand bácsinak is az ő kis börzdi partijára. Tudod, milyen érzékeny. Stop. – Tudom, gondoltam is rá. De ki ez a Ferdinand bácsi? Mintha hallottam volna már a nevét. – Az abszurd figura felbukkanása a sömösö-tárcaregényben, ez lenne ő, hát nem?  – Nem és nem! – Drága lovagom, kérlek, ne madzagold a kutyust a karóhoz, ne komiszkodj, ne vágj arcokat, és ne rugdald a földet, inkább vegyél még egy kiló cukrot, esetleg pár banánt. Meg mindent, ami nem jut eszembe, vagy már nem győzöm leírni. (A pinyóba, felvésni a vinyóba.) És szerinted létezik valami kedvezményes jegy az állatkertbe? Azt hallottam, hogy a kígyókhoz be lehet menni ingyen péntek délután. Halló!

 

Pih, ez lenne a Paradicsom?! Ez lenne a Mennyország? – Mért, mi bajod van vele? Nem jó? – Kicsit olyan kezdetlegesnek tűnik. Vagyis inkább lakhatatlannak. – A te ötleted volt ez a kígyókkal. Meg a varangyos békákkal, Ferdinand bácsi saját szedetű gombapörköltes börzdi partijával mint végkifejlettel életünk pálpfiksönös csökött regényében. Huh! Mindenesetre ez a kettő együtt így sok volt. És akkor most jössz ezzel, hogy kezdetleges? Meg kopár? Nem érzed néha, hogy egy kicsit fura vagy? – Nem. – Oh, gyere közelebb, te kis Kroft Larám ebben a mi új erotik-szpéjszünkben. De helló, hová mész, hová tipegsz te kis hülye? Helló, itt hagytad a Nokia töltődet. (Puff…) (Error.)

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése