Ugrás a tartalomra

Esőidő – Varga Melinda versei

VARGA MELINDA
ESŐIDŐ
versek
 
 
 
Jégmáz 
 
A test jégmáza elolvadt. 
Lepattogtak a maszkok.
Meztelen a lélek. 
Nincs kedve újabb gönchöz. 
Akkor sem, ha így pucéran ijesztő. 
Kedvetlen.
Csak kószál az üres szobákban.
Csak érted öltözne fel 
Újra pirosba. 
 
 
 
Szivárvány a város felett 
 
Itt most szmogosak az utcák, 
angolos köd ül az ember kedvén, 
az esőnek nincsen sült gesztenye illata,
a szín nem bújik oda a cseppek arcához,
hogy derekának ívén a föld integessen az égnek,
átsiklik a felhők közt egy vasmadár,
érzem a naphoz egészen közel a szárnya, 
emékeket foltozok a lyukas egű télre,
hogy a februárnak szoknyát szőjön a jég. 
 
 
 
Alma ízű napok 
 
Egymásba ragasztom az egyforma kerek napokat
Mindegyiknek gránátalma arca van
Kívánatos
Bárki beleharapna a sárga húsba
Cukros befőtt lesz minden óra
Az Isten vasárnapi desszertje 
Lenne tán az idő
Nem tudni, hogy a nem evilági 
Lények mivel költik éhüket. 
 
 
 
Mulandóság 
 
Hűvös leheletű sötét, az ég összeszorítja ajkait, 
a kozmosz szürke nesszei befátyoloznak, 
ködtornász a hold, hullócsillagot izzad. 
Csak belül  hajnalodik, szitakötő szárnyú a fény.
Fehér tollú madarak szelik át a mennybolt kökény öbleit. 
Elhitetik velem, a korán jött tavasz nem érzéki csalódás. 
 
Egyensúlyozni ég és föld tenyere közt, s közben azt
hinni, valami nagyot tettünk, megismételhetetlent, 
ennyi csak a lenni.
Mulandóságból van varrva az üde szűzek bőrének szövete, 
pillanatokból áttetsző nyakéket fűz a csontokra az idő,
mi, ha eljött az óra, teszi dolgát, átsegít egy 
másik, finomabb, tán rózsahúsú dimenzióba. 
Azt hisszük, krémekkel feloldhatók a rossz emlékek árkádjai,
amik kínról, s ekképp szerzett bölcseségről mesélnek, vagy csak
keserű monotóniáról, a szív görcsös rugózásáról, 
amikor már nem vagyunk annyira heves kedvűek,
igyekszünk elkerülni a szerelemet, a veres tűzzel közeledőt. 
 
A halál nem fekete és nem is szörnyűséges annak, 
ki tudta, a percet, mit másik perc követ megfogni dőreség, 
lekötni méreg, mi örök körforgásra kárhoztatott. 
 
Úgy ölelni, mintha többé sosem ölelhetnél, mintha 
másnap, tudnád, levágják két karod, 
tudni, hogy a szíved kőcsipke lesz egyszer, 
s nem mozdul a vér atomja többé, 
így kell lenni.
Csak ekkép fürödhetsz meg a másvilág nyíló kék vizében.
Ha a búcsú órája eljött, ne sírj, a holtnak más otthona van immár, 
dolgod már nincs vele, s ha könnyeket hullatsz, 
csak magad lelkének önzőségét bizonyítod újra. 
Eleven valódba szívni a kövér órát,
ennyit csak, amit biztosan tehetsz.
 
 
 
Esőidő
 
Kávébarna  időt szürcsöl a lélek 
Mézes zamata ajkam körül marad 
Szürke bőrével a város téged kémlel 
Vágyvillamosra  ülne a fémes akarat 
Tavasz pöttyöt keres a télen 
Emléket zuzmarás ajkú tavon
Szitakötőszárnyon repdeső képzet
Illékony illat-olaj a csókok teste
Ujjaim közt örömöt szitálna a szél
Januári esőben, szemek éjén 
Furcsa fény, dereka hajlik 
Majd el is tűnik hirtelen 
Vér köti savas pokollá 
A szív szokatlan útjait
 
 
 
Kolozsvár tele 
 
A város bűne szürke, hónapos homály, 
szmogos égkaréj, tüdőre tapad nedve,
zuzmora üdve  arcra hull, lélegzik a tűz a bőrön.
Cserépkályha meleg  a csönd, nyakad körül a lángja, 
elégnél a máglyán, de minek hősnek lenni, nekik hiába. 
A szerelem is vacog, a nagy szavakhoz már kicsit gyáva,
ismered már minden arcát, félsz beszállni egészen a táncba. 
Megfürödnél a csillagokban, de csak a felhők árnya
mossa habosra melled, megérint a távol, s aztán,
mintha álom lenne, tán meg sem történt, csak a szíved 
dobolása emlékeztet a meztelen kék igézetére. 
 
 
 
Séta a világ közepén 
 
Eső suttog 
Sötétzöld alkonyban 
Szerelem szárad a fákon 
Vágy csiptetők  a csillagok
Kőcsipke az idő 
Megáll
Nem siet ezúttal sehova 
Kezed kezemmel összeér 
Egy ódon utcán 
A világ közepén 
S a pillanat erről 
Szobrot farag
 
 
 
Búcsú
 
Télben felejtett, száraz pillangótest
Lila nyár illat szárnyai porán 
Ennyi csak minden, színes igézet
Azt mondod, minden mulandó 
Elengeded a kezem a messzeségbe 
Az ólomszabadság repülni tanul 
S te nem félsz, hogy teste pokolra hull 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.