Boldog hanukát!

HAG SAMEAN HANUKA!

Plugor Sándor festményei

Galéria
Plugor Sándor 1940. március 4-én született a székelyföldi Kökösön. Szülei, Furcsa Ilona és Plugor József földművesek voltak. Hetedik osztályos volt, amikor Nagy Pál festőtanár tehetségkutató útra indult Háromszékre. Ő hívta a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskolába. 1958-tól a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia hallgatója. 
 
Az egyetemi évek alatt statisztált, világított a Magyar Operánál, 1961-től illusztrált folyóiratoknak és könyvkiadóknak. A tiszteletdíj egy részét hazaküldte szüleinek.
1964-ben Kolozsvárt feleségül vette Miklóssy Máriát.
 
Ugyanebben az évben befejezte tanulmányait. Az első években Brassóban tanított, és az Astra című lapnál volt grafikai szerkesztő. 1970-ben családjával együtt átköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol váltakozva a színháznál és a múzeumnál dolgozott.
 
Sokat utazott, járt az Atlanti-óceán partján, Miamiban, a Bibi-Hanum mecsetnél Szamarkandban, északon a Mazuri-tavaknál, Párizsban, Firenzében, Prágában, New-Yorkban, Moszkvában.
A lényeg az eredmény: festményeiben és rajzaiban mindvégig a háromszéki ember örömét, bánatát jelenítette meg.
Az első kiállítása 1964-ben volt a Mátyás házban Kolozsvárt.
 
Plugor szeretett kiállítani, ünnep volt számára, ha munkái a termekben sorjáztak.
Az őszinte érdeklődők között otthonosan érezte magát.
 
Sűrűn szerepelt kiállításokon, a művésztelepek kedvelt személyisége volt, eredeti humorával megnyerte művésztársait.
Hazajáró művésze volt a nemzetközi hajdúböszörményi és a makói alkotótelepeknek, de örömmel dolgozott a lengyelországi Sejnyben, a fortyogói Incitato-táborban és Szalontán is.
 
Karcolatokat készített Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Sütő András versei-drámái ürügyén. Díszletet és jelmezeket tervezett a Tamási Áron Színháznak.
Szenvedő, vergődő, kék-szürke-piros lovakat rajzolt, festett.
 
Kavargó élménye Kökös. Szerette a falut; az öregeket, szüleit diákkorától haláláig őszinte együttérzéssel rajzolta. Írt és rajzolt a szerelemről, fia verseskötetét hajlékony lányaktokkal illusztrálta.
Az utolsó, kilencvenes években nagyméretű biblikus, illetve önéletrajzi ihletésű tusrajzokat készített. Nem sokkal halála előtt írta: 
"Ördögjárás van mostanság, nem csak itt, Háromszéken vagy Csíkországban, de az egész Földön… Mi jobbíthat e fertőn? Az ember és talán a művészet."
 
1999. február 20-án halt meg Háromszék művésze, Plugor Sándor.
Kommentek elrejtése, megjelenítése