Ugrás a tartalomra

Kánonok között

HELYSZÍNI


Létezik-e kánonja a határon túli magyar irodalomnak? Érvényes lehet-e ma is, ha annak alapjait a rendszerváltás előtti időkben alakították ki? Hordozhatott-e egykor értéket önmagában az erdélyiség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Boka László Egyszólamú kánon? című kötete, melyet Szegedy-Maszák Mihály méltatott a bemutatón.

 

 

 

Kánonok között

 

A bemutatónak helyt adó Petőfi Irodalmi Múzeum részéről E. Csorba Csilla főigazgató örömének adott hangot, hogy egy társintézmény munkatársát üdvözölheti Boka László személyében, aki az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. A kötetet megjelentető Gondolat Kiadó részéről Bácskai István köszöntötte a közönséget és Szegedy-Maszák Mihályt, aki a szerzőt és művét laudálta. Ráadásul, tette hozzá Bácskai, rokon vonás, hogy Szegedy-Maszák professzor két kötetcímben is szerepelteti a „kánon” szó. (Erre a tanár úr később csak annyit jegyzett meg finom mosollyal, hogy a Könyvhétre készülő kötetének szerencsére más lesz a címe.)

E. Csorba Csilla

Hogy a kánonkérdés – különösen kortárs viszonylatban – milyen kényes téma, arra konkrét példát is hozott a professzor: épp itt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban sérelmezte nem is olyan régen Ferdinandy György, hogy nem méltányolják eléggé munkásságát, nem tekintik azt a kánon részének. „Akkor én Máraihoz hasonlítottam” – idézte fel Szegedy-Maszák a beszélgetésüket, arra utalva, hogy nincs még egy ilyen termékeny alkotója a nyugati magyar emigrációnak, mint Ferdinandy. Ez némiképp megnyugtatta az írót, de érdekes, hogy hasonlót panaszolt fel rendre Határ Győző is. Magát a kánonkérdést egyébként Boka László kötetének első két fejezete taglalja.

Az Egyszólamú kánon? című kötet szerzője, Boka László

A könyv anyaga a továbbiakban az erdélyi magyar irodalom áttekintését kísérli meg befogadástörténeti szempontból; „a legtárgyszerűbb a témában” – méltatta a professzor Boka László munkáját. Egyben felvetette azt is: van-e joga úgy szólni a kötetről, hogy ő maga soha nem élt kisebbségben. Az anyag alapvetése, hogy a Kárpát-medencei magyarság nem migráció és nem kolonizáció útján jött létre; speciális helyzetű etnikummal van tehát dolgunk. Szegedy-Maszák, mint megfogalmazta, mindenben egyetért a szerzővel, alig-alig tudna olyan pontra mutatni, amelyet másképpen árnyalna. Talán egy kicsit túlzottan ragaszkodik az önelvű irodalom eszményéhez, vagyis ahhoz, hogy a mű a társadalmi, történelmi körülményektől függetlenül vizsgálható, „de ez az én nemzedékem bűne” – tette hozzá némi iróniával Szegedy-Maszák.

Szegedy-Maszák Mihály, Boka László és Bácskai István

A kötet legfőbb erényei között említette, hogy a szerző rávilágít a meghatározó történeti paradoxonra, miszerint a rendszerváltás előtt a hatalom osztotta ki a szerepeket, ki írhat a határon túli magyar irodalomról. Ezek az irodalmárok a jelentéseket írók vagy a Király István támogatását élvezők közül kerültek ki. A mű tökéletesen mutatja be Szabédy László, Sütő András, Szilágyi Domokos munkásságának fonákját is, helyesen látja, hogy Tolnai Gábor Erdély magyar irodalmi élete című műve erősen pongyola, és jogosan veti fel, hogy Gaál Gábor nem értette Bartók művészetét. Boka László külön fejezetet szentel Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regénye túlértékeltségének. Talán csak Kovács András Ferenc méltatása fenntartás nélküli – hívta fel a figyelmet Szegedy-Maszák, s ez az arány árulkodik arról, hogy az erdélyi magyar irodalom recepciójának mennyi vitatható tétele van.

A Káin és Ábel kolozsvári bemutatója nagy élmény volt, ugyanerről Budapesten legszívesebben kijött volna – mondta Szegedy-Maszák

Boka László tehát tisztázza azokat a torzulásokat, amelyek a kisebbségi magyar irodalom megítélésében a mai napig továbbélnek. Ennek eklatáns példája Sütő András életműve, különösen a színművek, melyek erősen megosztják a szakma vélekedését. „A küldetéses irodalomeszme elutasíttatott” – idézte Szegedy-Maszák Boka László művét, amely élesen bírálja a fekete-fehér szembeállítást, és arra hívja fel a figyelmet: a múlt nem zárult le. Ennek a legjobb példája Nyírő József életműve, amely körül épp a közelmúltban dúltak a legnagyobb viharok. „E könyv csak megerősítette bennem, hogy a kommunizmus szolgálata sosem segítette az erdélyi magyar irodalom megmaradását” – összegezte véleményét Szegedy-Maszák Mihály.

A professzor hangsúlyozta, hogy az egyes szerzők népszerűsége folyton változik

Bácskai István azzal fordult a szerzőhöz: lesz-e jelentősége kétszáz év múlva annak, hogy határon túli magyar irodalomról beszélünk, vagy egyáltalán a kánonnak – nem csak tisztán a művek maradnak-e meg? Boka László, aki nem csak erdélyi irodalmat, de művelődéstudományt is oktat a mesterképzésen, nagyobb távlatokból tekintett a kérdésre, és a kultúraköziség eszményét hangsúlyozta. A ma „cultural studies”-nak nevezett tudomány a művészetek közötti átjárhatóságot hirdeti, és az irodalomtudomány is efelé mozdul el – emelte ki Boka László. Művében Schöpflin elvét követte, aki szerint az érdemi értekezőnek mű- és szövegcentrikusnak kell maradnia.

Bácskai István, a Gondolat vezetője 

Maga a kánontörténet Harold Bloommal kezdődött a ’70-es években – tekintett vissza a szerző –, aki kijelölte bizonyos művek sorát, amelyek szerinte a nyugati kánon részét képezik. Mivel a kánon nem egyszerűen egy lista, hanem folyamatosan változó értékrend, csak kánonközöttiségről tudunk beszélni – hangsúlyozta a szerző, összhangban Szegedy-Maszák Mihály példáival arra vonatkozóan, hogy a magyar irodalom külföldi fogadtatása milyen ingoványos értékelven nyugszik. Párizsban két hete rendeztek a miénkhez hasonló könyvfesztivált – idézte fel a professzor –, ott például az volt az egyik kerekasztal tárgya: van-e Márain kívül magyar irodalom?

„A kötetben elsősorban a határon túli irodalom hazai recepciójára figyelek, a történeti elemzésekben a vitákra, és azokra a szekértáborokra, amelyek a hazai befogadásban megjelentek” – mutatta be a szerző az anyag feldolgozásának perspektíváját. Alapvetően két súlyosan elhibázott, rendszerváltás előtti megközelítési módot igyekszik kötetében korrigálni. Az egyik az a fajta fogadtatás, amely gyakorlatilag nem volt hajlandó tudomást venni a határon túli művekről. A másik szélsőség az a kultusz, amely túlértékelte, történelmi küldetéstudattal ruházta fel ezeket az alkotásokat. Ez utóbbival kapcsolatban Boka Babitsot idézte, aki már igen korán, Schöpflinnel együtt felismerte, hogy a  minőség érdekében kegyetlen kritikára van szükség, nem infantilizáló „dédelgetésre”. Boka László megvallotta, az erdélyi irodalom újraolvasására szeretne biztatni kötetével, s a címben felvetett kérdésre Szegedy-Maszák Mihály annyit fűzött hozzá: „Kánonra azért van szükség, mert mindent nem lehet elolvasni”.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.