Ugrás a tartalomra

AZ ISTEN VELÜNK VAGYON – Lőw Lipót pápai rabbi tábori beszéde – 1848

A magyar nemzetnek egy főkívánata vagyon, melyből egyéb kívánatai természetesen és szükségképen következnek. E főkívánat abban áll, hogy e haza, melyet az Isten legszebb jótéteményeivel áldott meg, teljes épségében a magyarnak szabad és alkotmányos hazája maradjon mind örökké. S ki merné kétségbe vonni ezen kívánat tökéletes és megcáfolhatlan igazságát?

 

 

 

AZ ISTEN VELÜNK VAGYON!  

LŐW LIPÓT PÁPAI RABBI TÁBORI BESZÉDE 

Selyén, 1848. július hóban

Lőw Lipót 1846-ban került Pápára és a zsidó hitközség rabbijaként írta be nevét a város történelmébe. Részt vett a város és Veszprém megye közéletében s magyar nyelven hirdetett igét a zsinagógában.
Ezernyolcszáznegyvennyolcban elsők között állt a nemzeti függetlenségért küzdő magyar haza szolgálatába. Számos alkalommal tartott lelkesítő beszédet a haza védelmére szerveződő nemzetőrség és honvédseregbe való belépés elősegítése érdekében. Egyik lelkesítő szózatában így vallott: „Óh népem, légy te méltó nagy őseidhez, a szent prófétákhoz és ragadj fegyvert és siess védelmezni a magyarok hazáját, mely a te hazád is!”
Jelentős érdemei voltak abban, hogy 87 zsidó vallású személy jelentkezett a pápai nemzetőrségbe, akik valamennyien részt vettek a Dráva-vonal védel­mében. Köztük Lőw Lipót tábori lelkészként teljesített szolgálatot. 1848 júliusában a sellyei táborban lelkesítő beszédet mondott a pápai menzetőröknek, mint nagyrabecsült társainak, „Isten velünk vagyon” címmel. 1848. november 20-án a Pápán kezdődő honvédtoborzás alkalmával buzdító beszédben segítette a toborzást, melynek eredményeként 39 zsidó fiatal is beállt a honvédek közé.
Jelentős érdemei vannak abban is, hogy Pápán és Veszprémben tartott felhivása alapján a zsidóság jelentős összegeket adományozott „a haza oltárára”. Mivel 1849. május 31-én a függetlenségi nyilatkozat megünneplése alkalmával helyeslő hitszónoklatot tartott, 1849. októberében (betegen) elhur­colták és a pesti Ujépületben tartották fogva. Szerencséjére befolyásos párt­fogóra akadt. Báró Sina György segítségével 1849. december 14-én szabadon bocsájtották. Ennek ellenére hazatérése után is zaklatták, ellenfelei Pap János Veszprém megyei császári kormánybiztosnál feljelentették és sokáig vallatták. Így Lőw Lipót – elkeseredésében – 1850. szeptember 25-én elvállalta a szegedi zsidó hitközség meghivását, ahol élete végéig rabbiként teljesített szolgálatot.

H. Szabó Lajos

 

 

 

 

 

 

 

Az Isten velünk vagyon!

Tábori beszéd, tartatott Selyén, 1848. július hóban

Előima.

Örökkévaló, mindenható Isten! Te vagy az uraknak ura, s a királyoknak királya. Hozzád hasonló senki sincsen, s mindenkinek térdre kell borulnia végtelen hatalmad előtt.
Te bölcs vagy a határozásban s nagy a kivitelben. Te uralkodol az égen, a földön, az egész világon. Te megszabtad minden országnak határait; te változtatod az időket és az órákat.
Istenünk és urunk! nálad vagyon a bölcsesség, a mindenhatóság, az örök dicsőség. Te alkotád a világosságot a sötétségből; te vezeted a sugárzó napot a homályos éj kebeléből; te szólítod a csendet és rendet a szenvedélyes lázadásnak veszélyteljes zivatarából.
Örök igazságu Isten! Te égi trónodról letekintesz mindenekre, kik a földön laknak, sziveiket vizsgálván, tetteiket igazságod szerint majd jutalommal, majd büntetéssel fizetvén, a jogot s az erényt oltalmazván, a roszat s a gonoszságot kárhoztatván.
Kegyelmes Isten! Te segítsz mindenkinek, ki országodnak, az igazság és a szeretet országának alapítására lelkiisméretesen munkálódik a földön. Légy közel hozzánk segedelmeddel. Áldj meg bennünket, istenünk és urunk, igéretedhez képest, hogy mindenhol, hol nevedet említendjük, jössz hozzánk áldásoddal.1 Szent neved legyen dicsérve öröktől fogva mindörökké, ámen.

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelve szeretett nemzetőrök!
Drága hallgatóim!

Fenséges templomban, a természetnek tágas templomában2 gyűltünk egybe, hogy forró ájtatosságunk áldozatát gyújtsuk szíveinkben, hogy égre bocsássuk imáink tömjénét. Buzgó gerjedelmeink szentté teszik a helyet, melyen állunk, s lelkünk fenekében hangzanak vissza Jesajás szavai:
Így szól az Isten: Az ég az én trónom, és a föld lábamnak zsámolya; hol volna a ház, melyet nekem építenétek, hol volna lakhelyem? Hiszen e mindenséget kezem alkotta, mind a mi van általam létesült; de én a szerényre tekintek, a türelmes lelkűre, ki szavamat pontossággal teljesíti.3
Igenis, tisztelt hallgatóim, fenséges és nagyszerü a templom, melyben állunk; de fenséges és nagyszerű az idő is, melyben élünk. Évek merültek az enyészet éjébe, századok folytak le az örök idő tengerében, s egész lefolyásuk alatt alig volt korunkhoz hasonló kor. Milyen váratlan események tanúi vagyunk hat hónap óta! Milyen meglepő változások fejlődének ki szemeink láttára! Milyen csodálatos újítások fullánkjai ébresztették fel a népeket tétlen álmaikból! Korunkat szemlélvén újra mondaná Joël próféta:
Halljátok ezt, oh korosak, s figyeljetek a föld minden lakosai! Történt-e ilyesmi napjaitokban, vagy atyátok napjaiban? Beszéljetek felőle fiaitoknak, fiaitok beszéljenek az ő fiaiknak, s ezek a jövő nemzedéknek.4
És a jövő nemzedékek bámulva hallgatnak majd arra, mit korunk tusái- és csodatetteiről hallani fognak. Igaz ugyan, tisztelt hallgatóim, hogy az emberek nyugalma, kényelve s élvezete fájdalmasan felháboríttatnak a roppant mozgalom trombitájának rettentő harsogására; és az önzés, a gyávaság, az anyagiasság kétségbeesnek. De lelkes hazafiak az emberi méltóságot, a polgári szabadságot, a nemzeti önállóságot nagyobbra becsülik a nyugalomnál, a kényelemnél, az élvezetnél. Elvük: a hazának szava az Istennek szava; és e szó hangzatára min­den pillanatban talpon vannak honfiúi lelkesedéssel, tettre kész fellángo­lással.
És oly lelkesedésre ti is fellobbannátok, nagyrabecsült nemzetőrök. Valamint Isten a tűz közepéből meghívta Mózest, úgy hívott meg titeket a haza emésztő lángok közepéből, és ti forró szeretettel készen valátok a haza felszólításának követésére, készek arra, hogy kedveseitek karjai közül elszakadjatok. A férj elvált feleségétől, az atya gyermekeitől, az iparos műhelyétől, a földmívelő aratásától. Egy szívvel s egy lélekkel mondátok: Mi nem ingadozunk, mint a nád, hanem határozottan készek vagyunk minden áldozatra, hogy drága hazánk épségét védjük, kivívott szabadságunkat oltalmazzuk, szeretett gyermekeink jövő boldogságának biztos alapot nyújtsunk. Kötelességünk érzelmében készen vagyunk mindenre; mert

Romlott szív és romlott elme,
Kit hazája hő szerelme
Szép tettekre nem hevít.

Ily nyilatkozat értelmében cselekvétek ti, derék hazafiak, és cselekvényetek példás és dicséretre méltó. Azonban nem lehet tagadnunk, hogy a legtüzesb lelkesedés s a leghívebb önmegtagadás sem vezetnek az óhajtott célhoz, míg az ügy, melyért küzdünk, az Isten áldásától megfosztva vagyon, míg az Isten segedelmét nélkülöznie kell.
Csak az Isten által diadalmaskodhatunk, csak ő tiporhatja el ellenségeinket.5
És ezt szem előtt tartván, tudnátok-e valamit, tisztelt hazámfiai, mi lelkünk felbátorítására fontosabb volna azon meggyőződésnél, hogy az ügy, melynek kivitelére nemzetőri szolgálatunk szentelve vagyon, a mindenható Isten védelme alatt áll, s hogy az Istennek áldása háramlik rá? Tudnátok-e valamit, mi oly örvendítőleg hatna szíveinkre, mint az öntudat, hogy az Isten velünk vagyon, s kimeríthetlen kegyelme kíséri lépteinket?
Arról pedig maga az Úristen biztosít minket; figyeljünk komoly ájtatossággal szent igéjének hirdetésére.

 

Alapige.

Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük; mert az Örökkévaló Istened, –  ő maga elmegy veled, nem hágy el tégedet és el nem marad tőled.
Móz V. k. 31, 6.

Ezen szavak által felbuzdította Mózes az izraelitákat, hogy szent és igazságos ügyök oltalmára bátran és csüggedetlenül lépjenek fel, bátran és csüggedetlenül harcoljanak. Ne féljetek, úgymond, ne féljetek senkitől és semmitől; mert ügyetek igazságos, és ennek sikerítéséről a szent s igazságos Isten gondot visel. Az Isten nem hágy el benneteket, nem marad el tőletek.
Így szólott Mózes, és szavai kortársait felbuzdították, felbátorították. Ámde ezen szavak titeket is felbuzdíthatnak, derék nemzetőrök, titeket is felbátorít­hatnak; mert a mi ügyünk is Isten és ember előtt szent és igazságos, s így teljes bizodalommal remélhetjük, hogy az Isten nem hágy el minket, nem marad el tőlünk. Ügyünk szentségéről pedig egy pillanatig sem kételkedhetünk, ha meggondoljuk, miként mi

I. Nem akarjuk pártolni az igazságtalanságot, hanem védni akarjuk a jogot.
II. Nem akarjuk támogatni az önkényt, hanem gyámolítani akarjuk a törvényes szabadságot.
III. Nem akarjuk táplálni a durvaságot, hanem előmozdítani akarjuk a míveltséget.
IV. Nem akarjuk oltalmazni a pártütést, hanem megszilárdítani akarjuk felséges királyunk trónját.

Engedjétek meg, hogy e négy pontot röviden megvilágosítsam.

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Mi nem akarjuk pártolni az igazságtalanságot, hanem akarjuk, hogy a jog sértetlenül fenntartassék, s mindenki által tiszteltessék.

Tisztelt hallgatóim! A magyar nemzetnek egy főkívánata vagyon, melyből egyéb kívánatai természetesen és szükségképen következnek. E főkívánat abban áll, hogy e haza, melyet az Isten legszebb jótéteményeivel áldott meg, teljes épségében a magyarnak szabad és alkotmányos hazája maradjon mindörökké. S ki merné kétségbe vonni ezen kívánat tökéletes és megcáfolhatlan igazságát?
Ezer évvel ezelőtt fegyveres erővel és saját vérével szerezte meg a magyar e hazát, melyen kívül nincs számára hely; s ezer év lefolyása után szellemi erejével vívta ki a magyar e hazának átalakulását, e hazának ujjászületését. És a mindenható Isten, ki az országok határait megállapítja, kijelölte e hazát, hogy rajt a magyar nemzet virágozzék, s a magyar név dicsőíttessék.
Pedig az Istennek határozata örökké áll, végzései tartanak nemzedékről nemzedékre.6
S ennélfogva a „ne bántsd a magyart!” az isteni gondviselésnek törvénye.
De igazságszeretetéhez képest sohasem jutott eszébe a magyarnak, hogy nem magyar honfitársait elnyomni vagy bántani akarná. A magyar nemzetiség törvényes elsőbbsége mellett minden nép előtt nyílik a tér, hogy házi körében s irodalmában népiségét fejleszthesse. Alaptalanok tehát az ámítók rágalmai, hogy a magyar nemzetnek szándéka volna, valamely népnek nyelvét, szokását, vallását megsemmisíteni vagy megsérteni.
Isten mentsen meg! nem méltatlanságok elkövetésére fogtatok fegyvert, tisztelt nemzetőrök, hanem az alkotmányos jog fentartásáért szálltatok a síkra. Mint békés polgárok nem szeretitek a háborút, hanem a békét, melynek szárnyai alatt felvirágzik a földművelés, az ipar, a kereskedelem, a házi boldogság. De minden békeszeretet mellett nem vonakodtatok a harctól, hogy a jog, az emberi tár­saságnak alapja fenntartassék, s hogy az igazság, az állam talpköve, biztosíttassék.
Boldog emberek! kiknek az Isten hivatásul adta, hogy a jognak, mely az övé, támaszai lehessenek. Legyetek tehát erősek és bátrak! Ne féljetek s ne rettegjetek! Mert az Isten veletek vagyon, Ő nem hágy el benneteket, s nem marad el tőletek. Erre annál nagyobb bizodalommal számolhatunk,  ha megfontoljuk, miként.

 

 

 

 

 

 

 

II. Mi nem akarjuk támogatni a kényuralmat, hanem gyámolítani akarjuk a törvényes szabadságot.

A szabadság, tisztelt hallgatóim, nem abban nyilatkozik, hogy mindenki tehesse azt, a mi neki tetszik. Korántsem! Midőn az emberek csak tetszésük és szeszélyük sugalmát követik, akkor zabolátlankodnak: a népszabadság pedig nem zabolátlanságban, hanem abban áll, hogy
1. a nép nem az önkény, nem a zsarnokság, hanem kizárólag a törvény iránt tartozik tisztelettel és engedelmességgel; s hogy
2. a törvény a nép képivselői által hozatik, s a felség jóváhagyása által szentesíttetik.
Ennélfogva világos, hogy a törvényesség élesztő lelke a szabadságnak; és ennek veszedelmesebb ellensége nincsen a törvénytelenségnél, jöjjön az bár alulról vagy felülről. Azonban tudjátok, tisztelt hallgatóim, hogy a szabadságnak mindenütt s mindenkor nyilvános és titkos ellenségei valának, kik éppen törvény­telen kicsapongások segedelmével fel akarták dúlni a törvényes szabadság templomait; s így általánossá lett a tapasztalás, hogy a szabadság fenntartása sokkal nehezebb, mint annak kivívása.
Természetesen! A kivívás gyakran eredménye egy pillanatnyi felhevü­lésnek, míg a fenntartásra bölcs intézkedés, tartós erőltetés, ernyedetlen béketűrés s az is kívántatik, hogy a szabad nemzet erővel bírjon, minélfogva szabadságának szentségét senki büntetlenül meg ne sérthesse. Az erőtlen nemzet szabad nemzet nem maradhat soha. Azok tehát, kik a nemzeti erőt gyengíteni, vagy ezen erőt idegenek parancsa alá helyeztetni akarják, a szabadság életfájának elhervasztására munkálódnak.
A szabadság az erővel elválhatlanul jár; a szabadság erőre támaszkodik. Emeljétek fel tehát fejeteket, derék férfiak, méltóságtok öntudatában, mert ti is alkotó része vagytok a nemzeti őrség nagyszerű testületének, melyben a törvényes szabadság legszilárdabb biztosítékát találja. Örüljetek s adjatok hálát az Istennek, mert nem az önkény támogatására, hanem a szabadság gyámolítására jelenétek meg a rohanó Drávának partján. Legyetek tehát erősek és bátrak! Ne féljetek s ne rettegjetek! Mert veletek vagyon az Isten. Ő nem hagy el benneteket s nem marad el tőletek. Ezen kilátáson annál jobban gyönyör­ködnek szemeink, ha el nem felejtjük, miként.

 

 

 

 

 

 

 

 

III. Mi nem akarjuk táplálni a durvaságot és míveletlenséget, hanem kívánjuk, hogy a nép minden osztályai, a tudatlanság karjai közül kibontakozva, a míveltség és felvilágosodás áldásaiban részesüljenek.

Tudjuk, tisztelt hallgatóim, hogy a hajdankorban a míveltség s a polgárosodás keletről nyugot felé haladt. Ázsiából Európába vándoroltak a tudományok s a művészetek. A görögök a rómaiak tanítói valának.
De változnak az idők, és az időkkel változnak a nemzetek állapotai is. Egyik nemzet felemelkedik, a másik elaljasodik. Egyik bírodalom újult díszben felépül; a másik, mint valamely megroskadt bolthajtás, leszakadoz.
Ázsiában, hol a prótéták isteni bölcseséget tanítottak, hol fejedelmek csodálatos munkákat alakítottak, – századok óta babona, tudatlanság, durvaság s eltompultság uralkodnak; míg az európai mívelődés, a hajdani iránnyal ellenkezőleg, nyugatról kelet felé halad úgy, hogy földrészünk mívelési viszonyait szemlélvén, el kell mondanunk Jesejással: Imitt már felvirradt a nap, amott még megvan az éjjel!7 Mert míg Európának keleti népei sötétségben hevernek és zsarnokoskodás alatt elfajulnak, a nyugotibb népek az előmentel zászlóját, a haladás fáklyáját követik. A magyar nemzeté pedig a dicsőség, minélfogva mint egy Cherub villámló karddal őrt állott s most is őrt áll, hogy az európai mívelődés paradicsomát a barbarok dühös berohanása ellen megoltalmazza.
Ez, tisztelt hallgatóim, a magyarnak fenséges, világtörténeti, isteni hivatása, melynek dicséretesen megfelelt az elmúlt századokban a délkeleti barbárok ellen, s melynek, ha az Isten is úgy akarja, az északkeleti barbárok ellen is dicséretesen megfelelend. S lehetetlen, hogy a magyar örömdagasztó kebellel ne érezze, miként magára, az európai népcsalád legfiatalabb tagjára vagyon bízva, hogy a világosságot a sötétség ellen, a míveltséget a durvaság ellen, a polgári boldogságot a rabszolgai nyomorultság ellen védelmezze, a való és a szép, a jó és a dicsőnek oltalmáért álljon a gáton, és szövétnektartója, előharcosa legyen a civilizációnak a keleten. Örüljetek tehát, derék nemzetőrök, hogy az Isten titeket választott az emberiség legszentebb érdekeinek oltalmára. Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek, mert veletek vagyon az Isten. Ő nem hágy el titeket s nem marad el tőletek.
Igenis, irgalmas Isten, minden aggodalom nélkül nézhetünk segedelmed elébe tiszta öntudatunkban, mert

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. Mi nem akarjuk oltalmazni a pártütést, hanem megszilárdítani akarjuk felséges királyunk trónját.

Tisztelt hallgatóim! Midőn Ezékiás király, tiszta vallásosságához képest, a bálványozás oltárait lerontotta: az assyriai király követe, Juda népét Ezékiás ellen elkeseríteni akarván, azzal vádolta a királyt, hogy az élő Isten oltárait rontá le.8
Ámde szinte úgy cselekednek azok, kik a kivívott magyar szabadság hőseit a király elleni hűtlenséggel vádolják, ámbár világos, mint a nap, hogy a lelkes férfiak atyáskodó királyunkhoz való ragaszkodásunkat nem gyengíteni, hanem megszilárdítani akarák, midőn a bálványozást, mely áltanácsnokai által gyakoroltatott, végtére megsemmisítették. Mert minél jobban megtestesülnek azon eszmék, melyeken újabb törvényeink alapulnak, annál erősebb, annál rendületlenebb alapon fog állani a királyi szék; annál bizonyosabban fog beteljesülni királyunkon Jesajás szava:
És megerősítve leszen a királyi szék szeretet által, s a király ülend rajta a jogot szeretvén s az igazságot előmozdítván.9
Beteljesülendenek királyunkon a zsoltárnak szavai:
A királynak dicsősége marad mindörökké, neve sugárzik, mint a nap. Általa megáldatnak a népek, a nemzetek dicsérik őt.10
Örüljetek tehát, derék nemzetőrök, örüljetek s adjatok hálát a Minden­ható­nak, ki a jog, a szabadság, a míveltség s a királyi felség védelmére kiszólított titeket családaitok által az Ő szent neve dicsőíttessék és szentesíttessék.
Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek, mert veletek vagyon az Isten, Ő nem hagy el titeket, s nem marad el tőletek.
Drága hazafiak! Legyetek fiúi bizalommal mennyei atyánk iránt. Ő vezeti a népeket a tusák viharos tengerén át, hogy a béke partjait elérhessék. Isteni hatalma el fog hamvasztani mindent, ami a kényuralom romjaiból fennmaradt, s a népszabadság fenségesebb, tisztultabb fénykörrel fog ragyogni a földkerekségen.
Ámen.

 

 

 

 

 

 

 

 

Utóima.

Istenünk és urunk, mennyei gondviselőnk! Kezedben vagyon a népek sorsa, a királynak trónja, hazánknak jövendője. Benned helyezzük bizodalmunkat, tőled várjuk segedelmünket, hozzád emeljük fel imánkat. Hajtsad meg füledet szíveink buzgó fohászainak, s ne vesd meg ajkaink gyenge rebegésit.
Isten! Áldd meg felséges urunkat, királyunkat egednek legdúsabb áldásaival. Vezesd őt a magyar Zionba, hogy hű magyarjai között gyönyörködjék népének törvényes szabadságán és békés boldogságán.
Áldd meg drága hazánkat. Oltalmazd meg épségét, békéjét és dicsőségét, engedd, hogy angyalaid a szabadság, az egyenlőség és a testvéri szeretet  csiráit hintsék el minden helységbe, minden házba, minden szívbe.
Áldd meg szeretett nádorunkat s királyi helytartónkat, hogy továbbá is működjék hazánk boldogítására.
Áldd meg a nép képviselőit, hogy a kor kívánatinak engedvén s akaratodat teljesítvén, hazánk újjászületésének szent művét bölcsességgel folytassák és eréllyel berekeszthessék.
Áldd meg komrányunkat erővel és szilárdsággal, hogy a szabadsággal a rendnek áldásait is biztosíthassa.
Istenünk és urunk! Minden erőnek kútfeje! Erősítsd meg s áldd meg a nemzeti őrség minden seregeit, hogy a király széket, az alkotmányt s a közbátorlétet áldott foganattal védelmezhessék.
Áldd meg seregünket, kegyelmes isten! Áldd meg a főparancsnokot, a parancsnokot, a tiszteket s a közvitézeket. Gyógyítsd meg a betegeket; légy közel hozzájuk szenvedésükben.
Istenünk és urunk! Mi nem rémülünk a veszedelemtől; életünk, mindenünk a hazáé; de szeretjük hű házi népünket: feleségeinket, gyermekeinket. Életük, javuk, boldogságuk szívünkön fekszik. De messze lévén tőlük, s gondjukat nem viselhetvén, lelkünk fenekéből esedezünk: légy te az ő gondviselőjük, oltalmazójuk; hiszen te kegyelmes atyja vagy minden teremtményeidnek. Óvd meg őket nyavalyától, nyomortól és add nekik mindennapi kenyerüket. És ha sorsunk feletti gondjuk kebleiket aggasztja, kínozza, áldd meg őket vigasztalással, megnyugtatással, és engedd, hogy a bú s a fájdalom éjjelében a remény csillaga vidámítsa fel szíveiket. Minket pedig, életnek s halálnak ura, minket vezess szent akaratod szerint. Mi imádjuk bölcseségedet s irgalmadat. Akár a halálba vezetsz bennünket neved dicsőítésére, akár a győzelem s a békesség napjára tartod fenn életünket: szent nevedet dicsérni akarjuk; mert tiéd a nagyság, a mindenhatóság, a győzelem és a dícsőség. Ámen.
Legyetek áldottak az Isten nevében, ki eget s földet akotott;
Az Isten áldjon meg titeket és őrizzen meg benneteket;
Az Isten világosítsa felétek arcát s legyen kegyelmes irántatok;
Az Isten fordítsa felétek az arcát és adjon nektek békét: békét a hazában, békét házatokban, békét a szívben, békét az életben, békét a halálban.
Ámen.

 

(Ezen beszéd július hóban tartatván, azonnal megjelent nyomtatásban. A szerző „a pápai nemzetőröknek, nagyrabecsült vitéztársainak” ajánlotta volt. Nyomatott Pápán, a ref. iskola betűivel, 1848.)

1Móz. II. k. 20, 24.
2Az isteni tisztelet szabad ég alatt tartatott.
3Jesaj. 66, 1. 2.
4Joël 1, 2. 3.
5Zsolt. 108. 8.
6Zsolt 33, 11.
7Jesáj. 21, 12.
8?
9Jesaj. 18, 5.
10Zsolt. 72, 8. 9.

Forrás:
NAPLÓK, VERSEK, LEVELEK – a szabadságharc korából, Pápa, 1998. (Szerkesztette és a jegyzeteket írta: H. Szabó Lajos)

 

Lőw Lipót
1811. május 22., Cerná Hora – 1875. október 13., Szeged
teológus, író

 

1840-től Nagykanizsán rabbi, ahol elemi- és iparostanuló iskolát, 1842-ben egyletet is alapított. Az 1846–1850-es években Pápán, majd Szegeden rabbi. 1842-ben Pápán Magyar Zsinagóga címmel folyóiratot indított. A szabadságharcban tábori lelkészként vett részt, a bukás után rövid időre fogházba került. 1859 és 1868 között szerkesztette a Ben Chananja c. német nyelvű zsidó tudományos folyóiratot. Szorgalmazta, hogy a magyar zsidóságnak a kereskedelem mellett az iparral és a földműveléssel is kell foglalkoznia. Kutatta a magyar zsidóság történetét és 1844-ben Nagykanizsán elsőként prédikált a zsinagógában magyarul.
Művei: A magyar zsinagóga...Pápa, 1847. – Jeremiás prófétának négy aranyszabálya a valódi hazafiságról. Pápa, 1847. – Alle Hilfe kommt von Gott. Pápa, 1848. – Történeti és vallástudományi értekezések. Szeged, 1861. – A zsidó eskü múltja, jelene és jövője. Pest, 1868. – Gesammelte Schriften. 1–5. Köt. (Kiad.: LŐW Immánuel.) Szeged, 1889–1900.
Irodalom: LŐW Immánuel: A szegedi zsidók 1785–1885. (Társszerző.) Szeged, 1885. – Lőw Lipót (1811–1875). = Egy marék virág. 1. Köt. Tel-Aviv, 1986. – HARASZTI György: A „Ben Chananja” szerkesztője...= A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, 1990. – KOMLÓS Aladár.
Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla, Veszprém, 1998.

 

 

Az oldalt Somogyi Győző – az 1848–49-es szabadságharc katonáiról készített –grafikáinak részleteivel gazdagítottuk.

Forrás: Style Magazin
 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.