HOZZÁM MAR – Jónás Tamás versei

KÖLTÉSZET

Repülni versben, szamovár.
Menni, mert van, ki haza vár.
Üzenni sokat, titkosat.
Naponta lenni piszkosabb.
És ha már minden elfogyott,
lekaparni egy csillagot.

HOZZÁM MAR

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

ÉN HIBÁM

Hozzám már. A szavak.
Kő. Inkább a patak.
Keringő. Ruhátlanul.
Tereget. Hibát tanul.
Hozzám mar. Piszkozat.
Bárcsak lenne verstan.
Iszonyú. Kárhozat.
Felriadnom. Verstand.

TULIPÁNOK A FOCIPÁLYÁN

Ne mondja senki, hogy az a tíz, tizenkettő,
piros és sárga tulipán lehetetlenné teszi
a játékot.

Még az is megoldható, ha szent az akarat,
hogy akit felrúgnak, estében se sodorja el
a virágokat.

Mérkőzések előtt kissé felületesen, utána
izzadtan, térdre ereszkedve meg is lehetne
szagolni őket.

A bíró lefújhatja a meccset, ha egy szerelmes
játékos bódultságában leszakít az egyik virágról
egy-két kelyhet.

Nem kell ennek olyan különleges dolognak lenni.
Maradjon továbbra is a hangsúly a csapat-küzdelmen
és a gólokon.

EGY BEMOSÁS

Örökre (ez van) talán (bocs) maradunk (sajnálom).
Halványul (megérzés) a száj (szori) vöröse (megbánom).
Szuvas (talán) a vágyak (pardon) ürege (tudom-tudom).
Kiugrunk (jaja) majd az (elnézést) U-kanyarnál (én is unom).

MIGRÁNS

most minden olyan idegen pedig ezerszer jártam már erre üres mezőkkel
teli vad lovak után kurjantottam akkor én is és leszaladtunk a dombról
de szlovéniában is leszaladtunk végig le a hegyről gyurci emlékszik
begyulladt a szerpentinen a fülem másnap reggel cseresznyeteát ittam
gyulladjon a csökkenés de attól meg hánytam gyomros éhségre nem szabad
ilyen teát és most mégis minden olyan idegen itt a mese utca kilencben
ahol lakom az udvaron vannak fenyőfák és akár tél akár nyár alóluk az
ég és persze ők is az égen égben éggel vagy ég alatt olyan mint
losinjban a kedves helyem ahol olyan nyugodt tudok lenni mint a
kontinensek ismerős ott a boldogság de most minden olyan idegen pedig
hússzor-harmincszor jártam már erre és persze amikor eltörött a
csuklóm akkor szöktünk el először hazudtunk cilivel lityóval verával
hogy az első napon eltörjem a kezem és a két hetes biciklitúrát ezzel
a csuklóval gipszben a pécsi szoborparkban a sátras első szeretkezés
pedig már ezerszer jártam erre most mégis minden olyan idegen és ki a
francot érdekel ez az egész mondtam valamelyik felolvasóesten
németországban ki tudja hol már minden hely egyformán idegen és
tetszett nekik értettem miért értettem miért miért értettem istenem
pedig olyan idegen ez az egész

INGA-TAGOKNAK

Ne kéne magam védenem. Az lenne csak a kényelem.
Sakktáblát nézni, lépni nem. Otthon lenni egy néniben.
Szeretni várost, utcalányt. Akkor is mélyen, hogyha bánt.
Díszíteni a lényeget. Érteni, aki méreget.
Mérgeket inni, enni úgy, miként beles az alagút.
Elhinni, hogy a fészek egy. Óráról-órára részegebb.
Csinos lehetnék. Csintalan. Az udvarunkon hinta van.
Ahogy a kedv is ingatag, lenni rabnak is mintatag.
Repülni versben, szamovár. Menni, mert van, ki haza vár.
Üzenni sokat, titkosat. Naponta lenni piszkosabb.
És ha már minden elfogyott, lekaparni egy csillagot.

---------------------------------------------------------------

Nem köt hozzá akarat. Táncolni lát, hogyha néz.
Dagadok, ha daganat, szeme-zárott csend-zenész.
Gyönyörömben nincs apály, csókok, csillagok le-föl.
Meghoz majd a január, majd a február megöl.
Nem tévedek el, az út régen másfelé vezet.
Vívok ugyan háborút, veszteni is élvezet.
Hadd dicsérjem mégis őt. Dögkút nekem az a szem.
Illatozó esküvőt töröl el a nem-hiszem.

HOZSÁNNA