Ugyanabban az időben szolgálhatok hét helyen, s közben fogadhatom a késedelmek miatti reklamációkat 530 hallgatótól, 40 vendégszoba lakójától, az igazgatónőtől, 5 portástól, 4 takarítónőtől, a segédmunkástól, a karbantartóktól, és nem utolsósorban a tíz éve eredetileg is gondnoknőnek felvett Waldhauser Jánosnétól, akinek köteles vagyok napjában a káresetekről, mint vécédeszkák töréséről, az üveg piperepolcok leszakításáról, a zuhanyrózsák, a nikkelfogasok, kapaszkodók és szappantartók ellopásáról beszámolni.

Jelige: Hetes

Lángos miatt

Mit keresek itt a lakótelepen ebben a kora délutáni időpontban, kérded összevont szemöldökkel. Netán nincs állásom, vagy mi a szösz?
Egy nagy frászt! Rokkantosítottak.
Hüledezel, nem hinnéd, hogy baleset, hisz sérülésnek semmi nyoma, erre készségesen megnyugtatlak, nem katasztrófa, megettem egy lángost a parton…
Ne hülyíts, vágsz a mondatom közepébe, miközben további ugratásokra számítva huncutkás rókamosoly húzza szét szabályosan telt ajkadat. Ezt a nokedlit még a te kedvedért se nyelem le, jelented ki gyöngyöző kacaj kíséretében, hogy belerokkantál egyetlen lángos bekebelezésébe.
Pedig úgy kezdődött. Egy lángoson csúsztam el, persze jelképesen. Egyetlen lángos megcsuszamlása indította el a lavinát.
Húsvét vasárnap beestek hozzám a gyerekek, ettek, ittak, aztán Duna-parti korzózásra vágytak. Mondom nekik, sétáról szó lehet, ha egyáltalán le bírom a Dunáig vonszolni a rozzant testemet. Ildi lányom jóindulattal telve belefogott az állapotom ecsetelgetésébe, megfigyelte, hogy mindent megkóstoltam, de semmiből se ettem, nem csoda, hogy nincs erőm. Fejezzem be a finnyáskodást, mert úgy lógnak rajtam a ruháim, mint egy madárijesztőn, ez a kikopott műszőrme kabátom meg egyesesen úgy fest, mintha egy agárra tévedésből egy kuvasz bundáját húzta volna fel a teremtő.
Még hogy agár meg kuvasz, fortyogtam magamból kikelve. Egyáltalán nem kellene ezt a témát feszegetni, mert hiába magyaráztam eddig is a köröttem habzsolóknak, hogy ezektől az új keletű májregeneráló gyógyszerektől olyan oltári bűzök szabadulnak fel az ételekből, mint az agyonáztatott mosószappanból, a nap melegétől felhevült kicsorgatott gázolajból, a csatornából, a cipő és zokni rabságából kiszabaduló láb ujjközeiből. A minap a resztelt májnak például szúrós izzadság- és beszáradt lóhúgy-szaga volt, egy falat sem csúszott le a torkomon. S ha ne adj isten, valaminek egészen véletlenül jó az illata, akkor az íze olyan botrányos, hogy kifordul a számból. Egyedül a portugál sárgadinnyét, a spanyol kékszőlőt és az olasz epret fogadja be a bendőm. Nem rossz, vágta rá a lányom gunyorosan nevetve, s mindezeket így március magaslatában. Erre megnyugtattam, ne aggódjon, mert a primőrökben sem lelem igazán örömömet, úgy megy tőlük a hasam, mint a muraközi lónak. Hogy annak mitől és miért, arra bezzeg nem tudnék magyarázatot adni.
Na, akkor most végigsétálunk a Római-parton, bármi legyen, amit megkívánsz, és amire rámutatsz, azonnal szó nélkül megveszem neked, jelentette ki saját ötletétől büszkén dagadozva.
Vonszolódtam, beszélni se volt kedvem, mivel beleimet tekergette a sárgadinnye. Egyszer aztán orrba csapott balról a lángos testes, kissé az avas szalonnára emlékeztető illata, s én hangosan kimondtam a bűvös szót. Lángos. Ildi elszántan odalépett a pulthoz. Ácsorgott ott egy darabig, aztán leültetett minket egy faasztalhoz. Kábé húsz perc, mondta kissé sértetten, mert most fánkot süt a nő, utána lángost fog, nem tud egyszerre mindkettőt, de majd szól. Hugi, kérsz fánkot?
Bőven letelt a várakozási időnk, lángos még mindig sehol. Elsétáltunk a kikötőig, ott sem kaptunk. Az ájulás környékezett, mire visszaértünk. Természetesen a fásult nő újra fánkot sütött, de (szerinte szerencsénkre) árválkodott egy töppedt lángos a háta mögötti fémtálcán, amolyan olajtól áttetsző, csupa hályogkráteres. Elnyammogtam a háromnegyedét betyárbecsületből, a maradékot felkínáltam a hozzám hasonlóan a végelgyengülés határán támolygó agg kutyámnak, aki a gesztusomat cseppet sem értékelve, szó nélkül félrecsapta a fejét. Nem ment lépre, csakis az ember lehet olyan hülye, hogy tapintatból alakoskodik.
Másnap délelőtt úgy lógtam a körzeti orvos várójának narancssárga műanyag székén, mint egy odacsapott felmosórongy. Ezt követően mintha valami lavina sodort volna maga előtt; labor, klinika, egy dossziényi lelet, tornazsáknyi gyógyszer, és nem egész három hónap leforgása alatt leszázalékoltak.
Viszont mire megkaptam a Nyugdíjintézettől a határozatot, teljesen talpra álltam. Enyém az egész világ. Ha azt a nyamvadt lángost nem kívánom meg, sosem jutok a bizottság elé. Persze annyiból igazad van, hogy nem a miatt a hullaszínű lángos miatt százalékoltak le, hanem a lángos már csak a pont volt az í-n. Azaz két pont, mégpedig az állapotomat hűen ábrázoló kripli szó tetején.
Te csak ne hüledezzél, kedves szomszédasszony, hogy ilyen fiatalon hermetikusan rám záródik a kripta teteje, meg hogy hiányozni fog a munka és az emberek. Miről beszélünk, könyörgöm? Én az emberekkel, az 530 fiúhallgatóval kizárólag a legrosszabb formájukban találkoztam; gyűrött, csatakos arc, táskás szemek, pállott testszag. Egy szál kétes tisztaságú alsógatyában, kicsámpázott strandpapucsban csoszogtak a csomóba összefogott, görényszagú ágyneműcihájukkal a hónuk alatt, a raktárba ágyneműcserére, vagy a napi vécészemlén. Állt a púpos teve küllemű srác, a fülkében, tárt ajtónál alsógatyában. Akkorákat durrogtatott felszabadultan, attól tartottam, ha nem megyek sürgősen tovább, elrepít a hátszél. Hiába csörömpöltem a háta mögött a vécépapírt tartó vashengerrel, tán még valami csókolom félét is odaböffentett, de szemernyit se jött zavarba attól, hogy látom, hallom, szaglom. Sosem gondoltam volna, hogy a férfiak állva, vizelés közben még erre is képesek. Hiába, a jó pap is holtig tanul. Még a doktornék is. Rosszabb esetben egészen a pereméig körbefosott vécékagylóba botlottam, hiába van ott a kefe a keze ügyében, eszébe se jut, hogy használja. Sőt vannak, akik le se húzzák a végterméküket. Buli bulit követ, vedelnek, mint az állat, hánynak, amerre csak járnak…
Hát nem vendégszobákat adsz ki, a múltkor még azzal hencegtél, hogy madám lettél és szobáztatsz, kérded megróvón, mintha füllentésen kaptál volna.
De, csakhogy emellé még napjában kétszer beszagolok ötvenöt férfivécébe és zuhanyozóba, mivel a nyugdíjba vonult gondnoknő teljes munkakörét rám lőcsölték a már meglévő irodai munkám mellé, mindamellett, hogy felvettek a helyére egy új nőt, aki a miatt nyafog, ráadásul nekem, naphosszakat, hogy megöli az unalom. Mintha a feudalizmusra nyitnál kaput, olyan kaszthangulat uralja a demokráciába átmentett betokosodott állami intézményeket, élén a begyöpösödött agyú vezetőkkel. Nemcsak az irodavezető diktál olyan magaslatokból, mintha a csillagos égben trónolna, hanem már egy asztalos is megengedheti magának, hogy az irodistanők fenekét vigyorogva markolássza következmények nélkül. Pedig végzettségben semmivel sem áll feljebb a szamárlétra fokán. Ez a szabadosság inkább a férfiak felsőbbrendűségének a táblájára róható fel. Persze maszekként boldogulni se könnyű, meg nála szolgálni se, de megfúlnál a nevetéstől, ha végigfuttatnád szemedet az új munkaköri leírásomon.
Dr. FERENC JÓZSEFNÉ, igazgatási ügyintéző.
Nyit ezzel az uralkodói névvel, aztán rögvest: Az állás bizalmi munkakör (mi más lenne egy császár feleségének lenni), ezért betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány és legalább középfokú iskolai végzettség szükséges. Tehát jogosan értetlenkedett a főorvosnő a leszázalékolási bizottságon, hogy mi akadálya van annak, hogy a munkámat el tudjam látni. Előadtam, hogy csak a beosztás titulusa hangzik irodai munkának, ami zömében fizikai megterhelést fed. Mi más lenne, ha nem az a „Vendégszobák takarításához szükséges ágynemű kiadása és visszavétele? A közterületek (tanulók, társalgók, kiskonyhák, WC-k, fürdőszobák) állag és eszközállományának napi ellenőrzése? A WC-kben elhelyezett törülközők szükség szerinti cseréje, a WC papírok pótlása – na ezek a hengerek darabonként legalább fél méteres átmérőjűek és dög nehezek – a kézmosó készülékek folyamatos feltöltése folyadékkal. – Csupa loholás és cipekedés öt emeleten át. – A kijelölt időpontokban cseréli a hallgatói ágyneműt a segédmunkással együtt, és azt előkészíti a Patyolatban történő szállításra.” (550 bentlakó ágycihája, hegyek, bálák, mázsák rakodása, cipelése). A gondnoki tevékenységeket felsoroló betoldásnak a végére került az én eredeti igazgatói ügyintézési beosztásom: „Különféle jogcímű pénzek felvétele a központi pénztárból.” Mi ez, ha nem talpalás, loholás, meg a „Szükség esetén kézbesítés, postai küldemények átvétele a postahivatalból.” Tehát nem csak a gondnoki munkakört kaptam nagy hirtelen a nyakamba, hanem a pénzügyi előadóét is. Mellesleg még a segédmunkást is én helyettesítsem, ha kiesik a mókuskerékből.
Idén nyáron egyszerre vonult le az egész igazgatóság a Balatonra, Adriára, ott hagytak engem egyedül egy tucat vadidegen szobafestővel, ablaktisztítóval, nagytakarítóval, plusz patyolat, kiköltöző hallgatók, satöbbi. Paralel gardírozzam őket az öt emeletes épületben. Lett is olyan káosz néhány nap leforgása alatt, mert nekem ehhez a szervezett dirigáláshoz se gyakorlatom, se késztetésem. A legrapszodikusabb leosztásban időnként becsörtettek az irodámba a vödreikkel, és olyan feltétlenül szükséges eszközöket és segítséget kértek, amiket én nem tudtam elővarázsolni, raktárkulcsok és szaktudás hiánya miatt, akkor sajnálkozva széttárták a kezüket és eltűntek. Naná, hogy nem készült el a nyári felújítás, és az utolsó napokban kapkodtak ordibálva és szidtak, mint a bokrot, hogy nem teszek eleget a munkaköri kötelességemnek.  
Istenemre mondom, a lehető legjobbkor hívott meg Ildi lányom a partra arra az egy lángosra redukálódott dőzsölésre. Ha ez nem történik meg, szakadhatok hét felé. Ugyanabban az időben szolgálhatok hét helyen, s közben fogadhatom a késedelmek miatti reklamációkat 530 hallgatótól, 40 vendégszoba lakójától, az igazgatónőtől, 5 portástól, 4 takarítónőtől, a segédmunkástól, a karbantartóktól, és nem utolsósorban a tíz éve eredetileg is gondnoknőnek felvett Waldhauser Jánosnétól, akinek köteles vagyok napjában a káresetekről, mint vécédeszkák töréséről, az üveg piperepolcok leszakításáról, a zuhanyrózsák, a nikkelfogasok, kapaszkodók és szappantartók ellopásáról beszámolni. Éppen Waldhauser Jánosnénak jelentsek főt meghajtva, bokacsattogtatva, akinek nem szült még anya neki megfelelő beosztottat. Akinek az adja az életében a legnagyobb élvezetet, ha alaposan kibabrálhat valamelyik kollégájával. Például a mankóval bukdácsoló, amputált lábú kolléganőjét a bajsza alatt sunyin mosolyogva, süketet tettetve fölöslegesen megfuttatja. Nem túlzok, halál komolyan így történt, hogy úgy tett többször is pusztán gonoszkodásból, mintha nem hallaná meg a kérdését, hogy meddig maradunk, mikor pakolhatunk? Mintha csak neki járna ki a kímélet, hogy az igazgatónő kánikula esetén, amint beér és meglátja a rózsaszín ujjnélküli köpenyébe préselt, vágásra megérett mangalicatestét, azonmód hazazavarja, nehogy az ő felelősségére a kollégiumban üsse meg a guta. Mit tehetnék vele mást, mentegetőzik az igazgatónő zavartan, ha egyszer olyan fontosnak érzi magát, hogy ha telefonon keresik, úgy fut végig a folyósón beroggyantott térdekkel totyogva, mint a lúd a jégen. Nekem hiába mentegetőzik, hogy amint beért, bugyira vetkőzött, lemosdott és átöltözött, a harminchat fok az harminchat fok, ilyen kánikulában jobban tenné, ha inkább kímélné magát, mint itt bravúroskodik… 
Szóval ennek a gondnoknőnek a gondjaira lettem bízva, én, egy ilyen finom budai úrinő, aki önszántából nem kötekedik, és torkára fagy a szó, ha vele óbégatnak. Erről a kolléganőről van szó, aki egyenesen imádja heccből mindenféle kalamajkába beleugrasztani a kollégáit, hogy egy jót röhöghessen a pofára esett kárvallotton. S még attól sem tartja vissza nagyra tartott katolikus vallása, hogy nem tudni mikkel degeszre tömött szatyrokat cipeltessen a kocsistul a kollégium kapuja elé rendelt fiával, hanem éppen a gyónást követő feloldozás bátorítja apró disznóságai elkövetésére. Miből áll évente kétszer, húsvét és karácsony előtt letérdepelnie a farács árnyékában diszkréten megbúvó plébános elé és felsorolnia rendszeresen ugyanazt a listát, amit évtizedek óta elrebeg: káromkodtam, hazudtam, mások tulajdonát eltulajdonítottam. Természetesen konkrét példák nélkül, hogy a rendszeresen beszerzett univerzális tisztítószereket a takarítónők elől lopja el, akiknek véresre felmarjul a kezük gyökérkefével és ultra porral való sikálástól, mégsem ragyog a konyhák és a fürdőszobák csempéje (a gondnoknő kedvenc szavajárása szerint) úgy, mint a Salamon töke. S van pofája ezt még a fejükre is olvasni a magát mindenhatónak felkent Waldhausernének. A takarítónők pedig, hogy biztonsággal megkapaszkodhassanak az állásukban, jobb híján a saját fizetésükből vesznek dörzsi szivacsokat és zsíroldó vegyszereket, mert ha erre nem képesek, napjában mehetnek hozzá vagy az igazgatónőhöz raportra az úgynevezett hanyag munkavégzésük miatt.
De nem csak a saját beosztottjait, hanem a férje kollégáját is igyekszik sakkban tartani. Évek óta fenyegette azt a nyamvadt Józsi gyereket, hogy térítse meg az alatta leszakadt ócska műanyag szék árát. Mivel a fiú nem állt sehogy sem kötélnek, bosszúból olyan csípős bogyiszlói paprikával díszített szendvicset tett elé, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, hogy gyomorfekélyes, magas a vérnyomása és szívbeteg, hogy a srác az első harapás elfogyasztása után majdnem ott múlt ki a szeme láttára, az ő híres konyhájában. S ezt az esetet azóta sem restelli boldog boldogtalannak, könnyeit törölgetve, hiénára emlékeztető vihogás kíséretében elhencegni, hogyan harákolt a Józsi bevörösödött fejjel, miközben hápogva levegőért kapkodott.
Egy szó, mint száz, évente kétszer meggyónja bűneit ez a farizeuslelkű asszony, aztán mázsás testsúlyáról teljesen megfeledkezve, megkönnyebbülve libben a Szűzanya szobor elé a penitenciát elmotyogni, és elölről kezdi a raktári készlet hazahordását, beosztottjainak orron koppintgatását, a családtagok, beleértve az óriás snaucer szuka sanyargatását, perpetuum mobile.
Hiába protestáltam lépten-nyomon, mindig az én hátamon csattant a gondnoknő és a többi kolléga nyelvének is az ostora. Az igazgatónő pedig úgy tett, mintha ezekből semmit se hallana. Időnként jóindulatúan figyelmeztetett, hogy én leszek a következő, akit a leépítések során kitesznek, a betegeskedéseim végett. Persze, ha egy kicsit több vér lenne a pucámban, mint ahogy nincs, szervezhettem volna magamnak akár pucér tüntetési felvonulást az öt emeleten át, táblával a hátamon, de erről már a lángosnak az olaján elcsúszva lecsúsztam.
 Félre a kishitűséggel! Előttem a jövő. Élni kell a lehetőségekkel, mint nemrégiben a válogatott vízilabdások vagy a rádió-bemondónők. Levetkőzhetek egy férfimagazinnak. Nem lacafacázni, mint a hervadásnak indult műsorvezető nő, torkától a talpáig tévékábelekbe tekergőzve lehemperedni a fotósnő teleobjektíve elé, hanem egyenesen pucérra meztelenedni.
Hiába fosztottak meg az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező bizalmi állásomtól, nem engedek egy fikarcnyit se abból az élvezetből, hogy kukkolós perverzióimat kiélhessem. Miért ne, ha a határozat szerint részmunkaidőben vállalhatok könnyű munkát, elmehetek fogasolónak egy strand öltözőjébe, vagy színházba vécés néninek.